Dajcstomi: az újpesti fideszes polgármester lila majom, lájkkurva

Dajcstomi: az újpesti fideszes polgármester lila majom, lájkkurva

„Aki büszkén azt gondolja, ha bunkóbb a legbunkóbb futballhuligánnál, akkor jófej klubelnök. Pedig csak egy szánalmas lájkkurva. Igazi, tőről metszett lila majom” – így szólt hozzá ahhoz a bejegyzéshez Deutsch Tamás, amiben Wintermantel Zsolt Újpest fideszes polgármestere kiállt azon Fradi-szurkolók mellett, akiket Kubatov Gábor a Fidesz pártigazgatója kitiltott immáron a szarajevói stadionból is, még az UEFA engedékenységének ellenére is. 

Deutsch Tamás – a Miniszterelnökség által kiadott InternetKon.hu felelős szerkesztője, a magyar kormány internetről szóló nemzeti konzultációjának az arca, a Fidesz és az Európai Néppárt európai parlamenti képviselője – tehát olyat posztolt, hogy az kész csoda.  Egyetlen hozzászólásban megsértette a Fradi, az Újpest szurkolóit, meg úgy általában „futballhuligánoknak” nevezett állampolgárokat, mi több a saját pártja által megszavaztatott IV. kerületi polgármestert is.

Hírdetés

A „lájkkurvázó” Dajcstomi azért is tréfás, mert nem is olyan régen még éppen őt Twitter-huszározta le Csányi Sándor. Deutsch Tamás, a MTK elnöke előtte távozásra szólította fel az MLSZ elnökét, aki szerinte elherdálja az állami pénzeket. Csányi ekkor megjegyezte, hogy az egykori ifjúsági- és sportminiszter: „akkor tenné a legjobbat a magyar labdarúgással, ha Brüsszelben sikerülne eladnia a minisztersége végén beszerzett beléptető kapunak nevezett fémlapokat, amik még mindig a raktárban állnak”. Mellesleg ekkor Deutsch, Wintermantel és Kocsis Máté (Fidesz), a Fradi alelnöke is élesen kirohant az MLSZ ellen.

Deutsch egyébként Csányi beszólása után megint posztolt a twitteren: „Egyébként én karmolom Sándor bácsi kamikaze stílusban nyomott kapuzárási pánik showját.” Miután a sajtóhírek szerint annyira nem is megy a Dajcstomi által – az internetadó be nem vezetése után – bevállalt internetes konzultáció, fellehet tenni a kérdést, hogy

most kinek is van kapuzárási pánikja?


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »