Daganatos betegséggel kezelik Katalin walesi hercegnőt

Daganatos betegséggel kezelik Katalin walesi hercegnőt

Daganatos betegséggel kezelik Katalin walesi hercegnőt, Vilmos brit trónörökös feleségét.

Hírdetés

Ezt a 42 éves hercegnő maga jelentette be pénteken közzétett videóüzenetében. Katalin elmondta: januárban elvégzett hasüregi műtétje után még az volt az orvosi szakvélemény, hogy a beavatkozást nem rákos elváltozás tette szükségessé.  A műtét sikeres volt, de az utána elvégzett vizsgálatok kiderítették, hogy mégis daganatos megbetegedésről van szó – mondta a hercegnő.  Hozzátette: orvosai megelőző jellegű kemoterápiás kezelést javasoltak, és ez a kezelés jelenleg korai szakaszában tart. Katalin elmondta, hogy a hír hatalmas sokkhatásként érte. Úgy fogalmazott: Vilmossal együtt mindent megtesznek annak érdekében, hogy fiatal családjuk érdekében a folyamatot magánjellegű ügyként kezeljék. A hercegnő – egyértelmű utalással a műtét óta részletes információ közzététele nélkül eltelt hosszú időszakra – kijelentette: időbe telt, hogy az operáció után kellő mértékben felépüljön a kezelés elkezdéséhez, és idő kellett ahhoz is, hogy a történteket megfelelő és megnyugtató módon elmagyarázzák három gyermeküknek, György és Lajos hercegnek, illetve Sarolta hercegnőnek. „Elmondtam nekik, hogy jól érzem magam, és napról napra erősödöm azáltal, hogy a gyógyulásomat elősegítő dolgokra összpontosítom figyelmemet gondolatilag, testileg és lelkileg” – fogalmazott péntek esti videóüzenetében Katalin hercegnő. Hozzátette: alig várja, hogy amint teheti, visszatérjen közéleti feladatainak ellátásához, de egyelőre a teljes gyógyulásra kell koncentrálnia. Az udvar január 17-én jelentette be, hogy a hercegnőn tervezett és sikeres hasüregi műtétet hajtottak végre.  Az akkori tájékoztatás nem tért ki a beavatkozás okára, de az udvar szóvivője valószínűtlennek nevezte, hogy a walesi hercegnő a húsvétot követő időszak előtt visszatérhet közéleti feladatainak ellátásához. Katalin január 29-én távozott a London Clinic nevű magánkórházból, és jelenleg a család windsori rezidenciáján lábadozik. A Kensington-palota – Vilmos és Katalin londoni hivatala – azóta sem közölt részleteket a műtét okáról, jóllehet eleinte azt hangsúlyozta, hogy Katalint nem daganatos megbetegedéssel kezelik. Pénteki videóüzenetében Katalin sem részletezte, hogy milyen jellegű daganatos betegségről van szó. A walesi hercegnő karácsony óta egyetlen hivatalos programon sem vett részt; állapotáról a brit sajtóban és a közösségi médiafelületeken hivatalos információ hiányában számtalan találgatás keringett. Katalin 75 esztendős apósát, III. Károly királyt – Vilmos trónörökös édesapját – január óta szintén daganatos megbetegedéssel kezelik, és jóllehet államfői tisztségével járó hivatalos feladatait ellátja, jelenleg ő sem vesz részt nyilvános programokon. Az udvar az uralkodó betegségének pontos mibenlétét sem ismertette eddig.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »