Dagad az újabb színházi botrány

Dagad az újabb színházi botrány

Egyes hírportálok szerint az Operettszínház művészeti vezetője még Marton Lászlónál is szörnyűbb dolgokat tett.

Nyílt levelet közölt blogján Kalmár Péter rendező-producer Kerényi Miklós Gábor fiának: ebben olyan dolgokról tesz említést, amelyek alapján elképzelhető, hogy hamarosan egy újabb színházi vezető kényszerül majd magyarázkodásra.

Bár Kalmár az írásban nem nevesíti, kiről van szó, ugyanakkor a kommentelők, illetve blogján Bayer Zsolt publicista is egyértelműen megnevezi az illetőt, vagyis Kerényi Miklós Gábort, a Budapesti Operettszínház korábbi igazgatóját, jelenlegi művészeti vezetőjét.

Az amerikai Weinstein-, majd az itthoni Marton-eset kapcsán a szakmabeliek már korábban is rebesgetni kezdték, hogy van a Martonénál egy még súlyosabb, még mocskosabb ügy is a színházi világban. Nem volt kérdés, hogy hamarosan napvilágot lát, miről is van szó.

Kalmár Péter például ezt írja: „Apád egy – kétségtelenül sikeres – rendszert működtet immár közel 18 éve, azonban a csillogó, flitteres operett-világhoz, a szárazjégtől és lézerfényektől vibráló musical-színpadhoz rengeteg könny, lelki és szexuális megaláztatás, abúzus, verbális és fizikai bántalmazás tapad. (…) Te már láttad azt a híres noteszt, amibe apád jó előre beleíratta az asszisztensével, hogy a próbafolyamat alatt mikor és kibe fog belemászni, tönkretenni, megalázni? (…) És arról sem tudsz, vagy pedig csak nem zavar, hogy egy vidéki városban az alsóneműjétől megszabadított kiskorú fiúgyereket fenekelt el a férfivécében az ölére fektetve? (…) És amikor behívatja az irodájába a kiszemelt fiatal tehetséget, és közli vele, hogy a hőn áhított szerepet csak akkor kaphatja meg, ha »kedves lesz« hozzá? Én speciel tudok olyan emberről is, aki közölte vele, hogy »kösz, de ilyen áron inkább nem kérem«… de a legtöbben inkább a szappanért való lehajlást választották.”

Bár a nyílt levél nem nevesít, ugyanakkor Kalmár célja egyértelműen az volt, hogy végre ne söpörjék a szőnyeg alá azt, amiről már amúgy is sokan tudnak, csak nem mertek vagy nem akartak róla beszélni. „De most talán történik valami – ezért is csillant föl bennem a remény, ezért is provokáltam a Facebook-posztommal, hogy ki meri először leírni apád nevét, és ezért írom neked most ezt a nyílt levelet. Neked írom, nem apádnak. Vele nincs miért leveleznem, meg ő már nagyon hamarosan múltidő lesz. Nem egy nagy korszak lesz vele együtt lesöpörve, hanem csak egy zsarnok bábszínháza” – fogalmaz a rendező, ugyanakkor azt tanácsolja Kerényi fiának, hogy határolódjon el apjától, s úgy talán ő maga emelt fővel kerülhet ki a készülő botrányból.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »