Dagad a botrány, per elé néznek a Las Vegas-i futam szervezői

Dagad a botrány, per elé néznek a Las Vegas-i futam szervezői

Egy nevadai ügyvédi iroda eljárást indított a Forma–1-es Las Vegas-i verseny szervezői ellen, mert elmaradt a csütörtök éjszakai szabadedzés. Az itteni jegyárakat és a hozzá kapcsolódó költségeket szereznék vissza az ügyfeleiknek.

A szervezők kétszáz dolláros kuponokkal akarták kárpótolni az ezen a napon hoppon maradt nézőket.

Az eset előzménye, hogy alig 8 perc után le kellett állítani a Las Vegas-i F1-es hétvége, amerikai idő szerint csütörtök éjszakai szabadedzését, miután kiderült, hogy a pálya nyomvonalán lévő csatornafedeleket könnyen felszippanthatják a felettük elhaladó autók. Carlos Sainz autója pedig súlyosan meg is sérült egy ilyen miatt – írja a hvg.hu.

Hírdetés

A szabadedzés, amelynek éjfélkor kellett volna kezdődnie végül hajnali fél háromkor kezdődött. A helyszínt azonban már fél kettőkor kiürítették biztonsági okokra hivatkozva. Pénteken az érintett nézők 200 dolláros utalványt kaphattak, amelyet a helyszínen lévő boltokban költhettek el – írja a Motorsport.com oldala. Ráadásul,

akinek háromnapos bérlete volt, az nem is tarthatott igényt a kárpótlásra.

Egy amerikai, nevadai illetőségű ügyvédi iroda most csoportos keresetet nyújtott be, mondván, számos probléma van ezzel a kompenzációval. „Egyértelmű, hogy a 200 dolláros utalvány nem elegendő visszatérítés. A nézők többsége egyszerűen a pénzét akarja visszakapni, és rengetegen vannak olyanok is, akik távolról érkeztek, repülőt és hotelszobát is foglaltak” – érvelnek a jogi igazuk mellett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »