Dacia Duster: visszatért a kínálatba az automata váltó, így kipróbáltuk

Dacia Duster: visszatért a kínálatba az automata váltó, így kipróbáltuk

Kétség nem fér hozzá, hogy a Dacia sikertörténetének egyik alappillére a Duster, amely az elmúlt években jelentős változásokon esett át.

Elvégre az eladási mutatók is igazolják, mennyire népszerű: a járgányból már több mint kétmilliót sikerült eladni. S bár a Dustert rendszerint a legolcsóbb 4×4-es meghajtással rendelkező SUV-ként tartják számon, mi ezúttal a legdrágább, automata sebességváltóval felszerelt változatot tettük próbára, hogy kipróbáljuk, megéri-e.

Még mielőtt nekilátnák az autó értékelésének tartsunk egy kis történelmi visszatekintőt. A Dacia 2010-ben mutatta be először a Duster névre keresztelt aduászát. Ki hitte volna, hogy tizenkét évvel később a modellből már több mint kétmillió lesz eladva a világ közel 60 országában. A kezdetek kezdetén a tervezők egy rendkívül izgalmas feladatot kaptak. Olyan robusztus, olcsó SUV-t kellett megtervezniük, amilyennek a piacon nem lesz konkurenciája. Olyan járgányt, amelyet a világ bármely pontjában használhatnak függetlenül attól, hogy dermesztő fagyok lesznek-e, vagy tikkasztó hőség. A legfontosabb alapkövetelmény pedig az volt, hogy a járgány legyen olcsó és megbízható 4×4-es modell.

A technikusoknak számos kihívással kellett szembesülniük. A fejlesztés során például nem kis fejtörést okozott olyan speciális egyes sebességfokozat kifejlesztése, amelynek besorolása után az autó körülbelül 5,78 km/órás sebességgel tud haladni. Ez a csigatempó rendkívül fontos volt a nehezebb terepen való biztonságos araszoláshoz. Azt, hogy a Daciában jó munkát végeztek, az elmúlt évek során a Duster már számtalanszor igazolta.

Az első modell sikerére alapozva érkezett meg 2017-ben a második generáció, amely minőség terén hatalmas előrelépést jelentett, mindezt úgy, hogy a Duster eredeti énjét megőrizték. A járgány megjelenése sokkal robusztusabb lett, ami viszont számomra ettől is fontosabb volt, hogy jelentősen átdolgozták az utasteret, a Dustert pedig teljesen új technológiákkal szereltek fel, amelyeket a későbbi ráncfelvarrás során tovább tökéletesítettek.

Hírdetés

Lehet nem tudják, de a Duster 200 kilométerre Bukaresttől gyártják. A gyárcsarnokot átlagban 63 másodpercenként hagyja el egy új autó, naponta nagyjából ezer gépkocsit tudnak előállítani. A legtöbb Dustert Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Törökországban és Spanyolországban adták el. Szlovákiában tavaly 1297 Duster kelt el, amivel a C-SUV szegmensben a modell az ötödik helyre került. S bár korábban a kínálatából a minimális érdeklődés miatt kihúzták az automata sebességváltós változatot, a modellfrissítéssel ismét visszatért, ezért nem is olyan véletlen, hogy épp ezt a változatot kértük ki tesztelésre.

Egyértelmű, hogy a Dacia elsősorban az átlagembereket akarja megszólítani, de az új stratégia szerint már a tehetősebb vásárlókat sem akarja elriasztani. Ezért került vissza a kínálatba a hatgangos duplakuplungos EDC automata sebességváltó, amely a legerősebb négyhengeres, 110 kW (150 LE) teljesítményű 1,3 TCe erőforrással és összkerékhajtással kombinálva már nem tartozik a piac legolcsóbb járgányai közé.

Nekem személy szerint mindig is tetszett a négyhengeres motor, amely a Renault és a Mercedes együttműködésének eredménye. Rendkívül kultivált, külön kihangsúlyoznám, hogy nagyon jól hangszigetelt, a rendelkezésre álló teljesítmény, valamint a 250 Nm-es forgatónyomaték pedig már csak hab a tortán. Így aztán ha valaki megkérdezi tőlem, hogy a három- vagy négyhengeres motort válassza-e, a felsorolt érvek alapján egyértelműen a négyhengeres mellett tenném le a voksomat – mondom mindezt úgy, hogy az ezzel járó többletkiadást nem vesszük figyelembe, ugyanis ha nincs elég pénzük, a háromhengeres is megteszi.

Az EDC váltónál leginkább a gyorsulást élveztem. Nem engedi, hogy a motor alacsony fordulatokon dögledezzen, bátran engedi a fordulatszámot a csillagos égig szökni, amivel lehetőséget ad arra, hogy az erőforrás igazán megmutassa, mi rejlik benne. Lassulásnál ellenben úgy éreztem, hogy a kelleténél kicsit tovább tartja besorolva a magasabb sebességfokozatokat. Nem ártana az sem, ha tolatás előtt kicsit gyorsabban beugrana a rükverc. S ha már tolatunk, leírtam már vagy százszor, de újra meg kell ismételnem, mennyire imádom a Duster tolatókameráit és azt, milyen egyszerűen kapcsolgathatunk az egyes kamerák felvétele között a központi érintőképernyőn. Ennek köszönhetően szinte kizárt, hogy megkarcoljuk az autót a magas járdaszegélyen, vagy nekihajtsunk az előttünk vagy mögöttünk parkoló autóknak. Természetesen ennek a funkciónak a terepen is jelentős hasznát veszik. Ráadásul a négy kamerát tartalmazó Multiview rendszer a második, Comfort felszereltségi szinthez már 380 euróért megrendelhető, amivel ugyancsak a piac legolcsóbb kamerarendszerei közé sorolandó. A kamerák felvétele pedig rendkívül jó minőségű, még rossz, esős időben is, tehát ha már Dustert vennék, ezt a többletkiadást határozottan nem sajnálnám.

A ráncfelvarráson átesett változatnál azt is észrevettem, hogy a vezetési élményen is javítottak. Az autó futóműve mintha kényelmesebbre lenne állítva, ugyanakkor megőrizte merevségét. Nem is csoda, hiszen a Daciák úgy általában a széttört, rossz minőségű utakra lettek kitalálva, így a kátyúk nem igazán hozzák ki a Dustert a sodrából. Azt, hogy sokkal magabiztosabban fekszik az úton, főleg magasabb sebességeknél érzékeltem a leginkább.

Aki azért akarja a Dustert, mert egyszerűen tetszik neki az SUV forma, és nincs sok pénze, az még mindig aránylag olcsón, 11 190 euróért hozzájuthat. A számlánkról akkor kell majd több pénzt levenni, ha már összkerékhajtást vagy automatát is szeretnénk. Például a legolcsóbb 4×4-es kivitelezésű Duster csak dízelmotorral rendelhető meg 18 490 euróért. Ez viszont nem tartalmazza az automata sebességváltót, ugyanis az automata csak benzinmotorral kombinálható, de szintén nem jár hozzá összkerékhajtás. Ezért aki automatát akar, annak a legerősebb benzinmotort kell megvennie minimum 19 590 euróért. Ehhez elég néhány extra, vagy a legmagasabb, Extreme felszereltségi szint, és az autó ára vidáman átlépi a 20 ezer eurót. S ebben az esetben már felmerül a kérdés, hogy megéri-e. Ha kifejezetten automata váltóra vágynak a Dusterben, akkor igen. Mivel engem a Dusterben nem zavart a manuális váltó sem, sőt, az LPG-meghajtással kombinált változat még valamivel dinamikusabbnak is tűnt a korábbi próbavezetések során, én korlátozott költségvetéssel nyugodt lelkiismerettel választanám a háromhengeres motort kézi váltóval – ennek köszönhetően ugyanis 15 ezer euró alatt is hozzájutnak az új Dusterhez.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »