DAC-Slovan rangadó: VAR-ral, nézők nélkül a Mol Arénában

DAC-Slovan rangadó: VAR-ral, nézők nélkül a Mol Arénában

A Fortuna Liga tabellájának első és második helyén álló csapatok csapnak ma össze a MOL Arénában. A sárga-kékek négy hát után játszanak ismét hazai pályán. Ma délután a MOL Arénában is bemutatkozik a videóbíró, a járványügyi intézkedések miatt azonban a szurkolók továbbra is csak a tévéképernyők előtt követhetik a találkozót.

A találkozó előtt Martin Jedlička nyilatkozott a DAC honlapján:

„A Slovan a bajnokság legjobb csapata, amit már hosszabb ideje bizonyít is. Nehéz összecsapás vár tehát ránk, amelyre alaposan felkészültünk. Győzni akarunk, ami ebben az idényben még nem jött össze ellenük. A három ponttal nemcsak saját magunknak, hanem a szurkolóknak és a klubban mindenkinek örömet okozhatunk. A Slovan már eléggé meglógott előlünk, amit sajnálunk, ezért nem igazán nézegetem a tabellát. Sem fenti, sem pedig lenti irányba. A második hely elérése a mi kezünkben van, viszont el kell kerülnünk a felesleges pontvesztéseket. Inkább a kupára kacsingatok, amelyet szeretnénk végre elhódítani”

Kalmáré az idei “Hónap gólja”-díj, Zólyomban játssza következő kupamérkőzését a DAC

Jedlička a rangadó előtti interjújában arra is rámutatott, hogy a Slovan elleni meccsek mindig másmilyenek.

Hírdetés

Kalmár Zsolt: Mikor megtudtam a hírt, szinte egész este sírtam

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában: 2019.09.01. – DAC-Slovan 5:2, gólszerzők: Ramirez 2, Davis (11m), Vida K., Fábry – Šporar (11m), Abena, 11 679 néző 2019.12.07. – Slovan-DAC 2:0, gólszerzők: Rabiu, Šporar, 8593 néző 2020.07.01. – DAC-Slovan 1:3, gólszerzők: Kalmár – Moha 2, Medved, 6120 néző 2020.10.25. – DAC-Slovan 1:1, gólszerzők: Balić – Kružliak öngól, 0 néző 2021.03.06. – Slovan-DAC 3:1, gólszerzők: Weiss 2 (egyet büntetőből), Moha – Divković, 0 néző

A mai találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:

– Orange Sport televízió – M4 Sport+ – https://fortunaliga.tv/internetes televízió

A DAC-Slovan bajnoki mérkőzés vasárnap 16:00-kor kezdődik, játékvezetők Očenáš – Bednár, Poláček.

Körkép.sk, dac1904.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »