DAC: győztes főpróba, két távozó játékos

DAC: győztes főpróba, két távozó játékos Orosky Tamás2025. 07. 17., cs – 20:28 Dunaszerdahely |

A román második vonalban szereplő Voluntari ellen tartotta főpróbáját a Niké Liga jövő heti rajtjára a dunaszerdahelyi labdarúgócsapat.

Távozók 

A MOL Akadémián rendezett találkozón már nem volt a sárga-kékek keretében Ioannisz Niarkhosz és Bartol Barisic. A görög légiós a lengyel élvonalban szereplő Wisla Plocknál folytatja pályafutását. Niarkhosz 2023-ban igazolt a sárga-kékekhez, ahol nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a Michalovce és a Košice csapatához is kölcsönadták. 

Szintén távozott a csapattól, igaz csak kölcsönbe, Barisic. A 22 éves horvát csatár egy évre került kölcsönbe az osztrák másodosztályban szereplő Klagenfurthoz.

Más okok miatt nem lehet ott a pályán Christián Herc. A dunaszerdahelyiek csapatkapitánya a Topolya elleni felkészülési mérkőzésen sérült meg, és a múlt hét végén meg is kellett műteni a bokáját. Arról egyelőre nincs hír, hogy mennyit kell kihagynia a középpályásnak.

Kapcsolódó cikkünk

A tényt, hogy Világi Oszkár érdekeltségébe tartozik a DAC és az ETO is, nehéz lenne tagadni. Nem beszélhetünk azonban egyedi esetről, hiszen manapság egyre több helyen fordul elő, hogy akár 4-5 vagy több csapatot összefogó cégcsoportok jönnek létre.

Eddig azonban ezzel nem volt baj. Az első ilyen nagy port kavaró „probléma” akkor merült fel, amikor a Red Bull által igazgatott Salzburg és Leipzig is a Bajnokok Ligájában indulhatott. A hivatalos indoklás szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megvizsgálta mindkét egyesületet és úgy ítélte meg, hogy az energiaital-gyártó cégnek nincs túlzott befolyása azok működésére.

Ehhez persze át kellett alakítani a vállalati ügyeket, a vezetői felépítéseket, a finanszírozásokat és a szponzorálási megállapodásokat is. Érdekesség, hogy a Salzburg esetében is egy alapítvány lett a tulajdonos, úgy, ahogy Győrben is próbálták ezt megoldani.

Ráadásul a pletykák szerint a vizsgálatot lefolytató első bizottság jelzett a Red Bullnak, hogy nem lesz elég az, amit lepapíroztak, majd átadták az ügyet egy független szervezeti egységnek (az előző nem volt az?). 

A második eljárás már mindent rendben talált, a szövetség „elhitte”, hogy kellően függetlenek a csapatok, pedig mindenki tudja, hogy a salzburgiak és a lipcseiek is a Red Bull tulajdonában vannak.

Pár évvel később jött az újabb „probléma”, hogy az arab pénzekből épített City Group „második számú” európai csapata, a Girona is bejutott a Bajnokok Ligájába. Így kialakult az összeférhetetlenség, a dollárszázmillióknak köszönhetően addigra a világ legjobbjai közé emelt Manchester City és a spanyolok között. Persze itt sem volt semmi baj, hiszen bár a City Group weboldala most is hirdeti, hogy ők ketten és még további tizenegy csapat összetartoznak, az UEFA újra „elhitte”, hogy nincs itt semmi látnivaló.

Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a ManCity pénzügyeit a Premier League is vizsgálta, több mint 100 vádpontban próbáltak is nyomozni, de mivel a cégcsoport jogászai roppant lassan adják át a szükséges adatokat, a döntések egyre csak tolódnak, tolódnak, majd elévülnek. 

Korábban az UEFA is vizsgálódott, sőt el is tiltották a Cityt az európai sorozatoktól a különböző pénzügyi, szponzori visszaélések miatt. 

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) viszont megsemmisítette a korábbi, az angolok számára negatív határozatot, nagyrészt éppen a már említett elévülési idők miatt. Vagyis ha valaki manipulálja a szponzori szerződéseket, játékosok és edzők fizetését, de túl későn jönnek rá, akkor nincs gond? Persze itt már felmerülhetnek az olyan összeesküvés-elméletek is, hogy vélhetően geopolitikailag is komolyabb következményekkel járna, ha az emirátusi uralkodócsalád tagjának „kedvenc klubját” kizárnák a Bajnokok Ligájából.

Összességében milyen következtetést vonnánk le? A minta egyértelmű, meg lehetett volna oldani a DAC és a Győr problémáját. (Akár a Puskás Akadémia és az eszéki klub mintájára is…) Hogy a határidő vagy esetleg egy kis figyelmetlenség a hiba oka, nehéz lenne megmondani.

Bár ki tudja miket is vizsgált az UEFA, valószínűleg nem tett jót az összképnek, hogy Világi és veje, Jan Van Daele is tulajdonosként, vezetőként nyilatkozott a csallóközi és a Rába-parti klub ügyeiben is. Az viszont teljesen egyértelmű, hogy 

az UEFA, amelynek előző elnökét például korrupció miatt el is ítélték, újra képmutató döntést hozott 

és elnézőbb a gazdagabb, befolyásosabb tulajdonosokkal, mint a kis kelet-európai országok mecénásaival. Most viszont büszkén mutogathatja majd a DAC-ot, a Droghedát vagy akár a Crystal Palace-t is, hogy ő bizony betartatja a szabályokat, miközben mindenki látja, hogy ezek a szabályok nem mindenkire vonatkoznak.

Kapcsolódó cikkünk Dunaszerdahely |

A dunaszerdahelyi klub szerint a kulcsfontosságú határidő előrehozása nem áll érdemi kapcsolatban a kupasorozatok integritásával. Közben a kassaiak már ünnepelnek.

Ahogy arról beszámoltunk, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfő este elutasította a DAC labdarúgóklub fellebbezését, így a csallóközi egyesület a nyáron európai kupaszereplés nélkül marad. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) azért zárta ki a Konferencialiga selejtezőjéből a dunaszerdahelyieket, mivel a klub többségi tulajdonosa, Világi Oszkár a Győri ETO FC-ben is érdekelt. Márpedig az ún. MCO (Multi-Club Ownership) szabályrendszer értelmében ugyanazon európai klubsorozatban nem indulhat két olyan együttes, melynek tulajdonosi háttere (részben) egyezik.

Határidő-módosítás

A sárga-kék klub reakciójában tudomásul veszi a döntést, amelyet ugyanakkor mélyen sajnál. 

„Véleményünk szerint a DAC – a három érintett klub egyike – akaratlan áldozatává vált az UEFA nemrégiben megváltozott szabályozásainak, különösen annak, hogy egy kulcsfontosságú határidőt 2025. június 3-ról március 1-re módosítottak. Ez a változtatás semmilyen érdemi kapcsolatban nem áll az európai kupasorozatok 2025/26-os idényének integritásával. Meggyőződésünk, hogy ezt az intézkedést átlátható indoklás és a verseny tisztaságát igazolhatóan szolgáló indíték nélkül vezették be” 

– áll a DAC közleményében, melyben hozzáteszik: annak ellenére tiltották el őket az európai kupaindulástól, hogy nem merült fel bizonyíték befolyásolásra, érdekkonfliktusra vagy bármiféle szabálytalanságra. 

Ünneplő kassaiak

A csallóköziek a részletes indoklás alapján – melyet később hoz nyilvánosságra a CAS – megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy hasonló helyzet a jövőben ne állhasson elő. 

„A DAC a folyamat során végig az UEFA integritási szabályainak megfelelően és jóhiszeműen járt el. Minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy a két érintett klub függetlenül működjön, és az UEFA előírásainak szellemével összhangban járjon el – beleértve azokat az intézkedéseket is, amelyek teljes mértékben biztosítják a 2025/26-os Konferencialiga versenyének tisztaságát”

 – hangsúlyozza a közlemény, amely azzal zárul, bíznak benne, hogy „a következő jogosult szlovák klub” indulását jóváhagyja az UEFA.

Ez a klub pedig – a Ligás Klubok Uniójának korábbi szavazása alapján – a bajnokság ötödik helyén végzett kassai egyesület. A keletiek kedden kora délután kezdték ünnepelni közösségi felületeiken az ölükbe hullt lehetőséget, az UEFA hivatalos megerősítése még nem érkezett meg.

Hírdetés

Azaz a korábbi évek gyakorlatától eltérően az Urartu–Neman Grodno párharc továbbjutója nem kerül automatikusan a kvalifikáció 3. körébe, hanem a másodikban is játszania kell – a kassaiakkal. 
 
Érdekes

Az UEFA a 2025/26-os kupaidény előtt két másik, hasonló esetet is vizsgált. Az elsőben már egy hónappal ezelőtt döntött, amikor az ír Droghedát kizárta a KL-ből, mivel a Trivela Group tulajdonolja a dán Silkeborgot is (az írek fellebbezését ugyancsak elutasította a CAS). Így utóbbi indulhat csak a sorozatban bajnoksága magasabb koefficiense miatt.

A Crystal Palace és a Lyon ügyében – a francia klub többségi tulajdonosa a londoniaknál is rendelkezik részesedéssel – salamoni döntés született: az angolokat az EL-ből a KL-be sorolta át az UEFA, vagyis a második számú európai kupasorozatból a harmadikba kerültek. Itt azért a Lyon volt a kedvezményezett, mert a Ligue 1-ben előrébb végzett, mint az angol klub a PL-ben. 

Két másik eset 21 játékos focizhatott

Branislav Fodrek vezetőedző így a Filipe–Bősze, Csinger, Nemanic, Modesto–Udvaros, Bajo, Djukanovic–Trusa, Sylla, Ramadan tizenegynek szavazott bizalmat az első félidőben. Ebben Sylla szép akciójából született gól, illetve egy-egy nagyobb helyzetet jegyezhettünk fel mindké oldalon.

A szünetben jöhetett a majdnem teljes sorcsere, csak a kapuban nem történt változás:  Filipe–Kapanadze, Lami, Kacsaraba, Mendez–Fellipe, Tuboly, Blaško–Redzic, Valko, Gueye (Adam Lami a Leccénél eltöltött vendégjátéka után tért vissza a DAC-hoz, Gruber betegség miatt hiányzott). 

Ebben a felállásban a dunaszerdahelyiek tetszetősen játszottak, Redzic, majd az ő passzából Blaško is eredményes volt, de könnyen még nagyobbra is nőhetett volna a különbség. A vendégek részéről az egykori szlovák válogatott Adam Nemec szerezte meg a becsületgólt.

A DAC tehát 3:1-es győzelemmel hangolt a Niké Ligára, amelynek 1. fordulójában jövő szombaton a nagymihályiakat fogadja. 

Kapcsolódó cikkünk

Egy figyelmen kívül hagyott mail okozta a DAC kizárását a Konferencialigából, árulta el Jan Van Daele ügyvezető igazgató a šport.sk-nak adott nyilatkozatában.

A DAC többségi tulajdonosa, Világi Oszkár az ETO FC Győrben is érdekelt, az UEFA szabályrendszere szerint ugyanazon európai klubsorozatban nem indulhat két olyan együttes, melynek tulajdonosi háttere (részben) egyezik. Ezért az UEFA kizárta a DAC-ot a kupasorozatból és hétfőn a dunaszerdahelyi klub fellebbezése sem járt sikerrel a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál.

A szövetség idén június 3-ról március 1-re változtatta a kettős tulajdonjoggal kapcsolatos elbírálás határidejét. December 16-án az UEFA illetékes szerve mailt küldött a kluboknak a vonatkozó részletekről, így a DAC-nak is, azonban ezt egy általános mail-címre tette, amit a klub nem használ kapcsolattartásra.

„Ez nem kifogás, épp ellenkezőleg, vállalom a teljes felelősséget, még ha az egész folyamat rosszul is van beállítva az UEFA részéről”

 – mondta Van Daele a Športnak, aki hozzátette, az eredeti, júniusi határidővel a DAC indulhatott volna a Konferencialigában. (lz)

Kapcsolódó cikkünk

A tényt, hogy Világi Oszkár érdekeltségébe tartozik a DAC és az ETO is, nehéz lenne tagadni. Nem beszélhetünk azonban egyedi esetről, hiszen manapság egyre több helyen fordul elő, hogy akár 4-5 vagy több csapatot összefogó cégcsoportok jönnek létre.

Eddig azonban ezzel nem volt baj. Az első ilyen nagy port kavaró „probléma” akkor merült fel, amikor a Red Bull által igazgatott Salzburg és Leipzig is a Bajnokok Ligájában indulhatott. A hivatalos indoklás szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megvizsgálta mindkét egyesületet és úgy ítélte meg, hogy az energiaital-gyártó cégnek nincs túlzott befolyása azok működésére.

Ehhez persze át kellett alakítani a vállalati ügyeket, a vezetői felépítéseket, a finanszírozásokat és a szponzorálási megállapodásokat is. Érdekesség, hogy a Salzburg esetében is egy alapítvány lett a tulajdonos, úgy, ahogy Győrben is próbálták ezt megoldani.

Ráadásul a pletykák szerint a vizsgálatot lefolytató első bizottság jelzett a Red Bullnak, hogy nem lesz elég az, amit lepapíroztak, majd átadták az ügyet egy független szervezeti egységnek (az előző nem volt az?). 

A második eljárás már mindent rendben talált, a szövetség „elhitte”, hogy kellően függetlenek a csapatok, pedig mindenki tudja, hogy a salzburgiak és a lipcseiek is a Red Bull tulajdonában vannak.

Pár évvel később jött az újabb „probléma”, hogy az arab pénzekből épített City Group „második számú” európai csapata, a Girona is bejutott a Bajnokok Ligájába. Így kialakult az összeférhetetlenség, a dollárszázmillióknak köszönhetően addigra a világ legjobbjai közé emelt Manchester City és a spanyolok között. Persze itt sem volt semmi baj, hiszen bár a City Group weboldala most is hirdeti, hogy ők ketten és még további tizenegy csapat összetartoznak, az UEFA újra „elhitte”, hogy nincs itt semmi látnivaló.

Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a ManCity pénzügyeit a Premier League is vizsgálta, több mint 100 vádpontban próbáltak is nyomozni, de mivel a cégcsoport jogászai roppant lassan adják át a szükséges adatokat, a döntések egyre csak tolódnak, tolódnak, majd elévülnek. 

Korábban az UEFA is vizsgálódott, sőt el is tiltották a Cityt az európai sorozatoktól a különböző pénzügyi, szponzori visszaélések miatt. 

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) viszont megsemmisítette a korábbi, az angolok számára negatív határozatot, nagyrészt éppen a már említett elévülési idők miatt. Vagyis ha valaki manipulálja a szponzori szerződéseket, játékosok és edzők fizetését, de túl későn jönnek rá, akkor nincs gond? Persze itt már felmerülhetnek az olyan összeesküvés-elméletek is, hogy vélhetően geopolitikailag is komolyabb következményekkel járna, ha az emirátusi uralkodócsalád tagjának „kedvenc klubját” kizárnák a Bajnokok Ligájából.

Összességében milyen következtetést vonnánk le? A minta egyértelmű, meg lehetett volna oldani a DAC és a Győr problémáját. (Akár a Puskás Akadémia és az eszéki klub mintájára is…) Hogy a határidő vagy esetleg egy kis figyelmetlenség a hiba oka, nehéz lenne megmondani.

Bár ki tudja miket is vizsgált az UEFA, valószínűleg nem tett jót az összképnek, hogy Világi és veje, Jan Van Daele is tulajdonosként, vezetőként nyilatkozott a csallóközi és a Rába-parti klub ügyeiben is. Az viszont teljesen egyértelmű, hogy 

az UEFA, amelynek előző elnökét például korrupció miatt el is ítélték, újra képmutató döntést hozott 

és elnézőbb a gazdagabb, befolyásosabb tulajdonosokkal, mint a kis kelet-európai országok mecénásaival. Most viszont büszkén mutogathatja majd a DAC-ot, a Droghedát vagy akár a Crystal Palace-t is, hogy ő bizony betartatja a szabályokat, miközben mindenki látja, hogy ezek a szabályok nem mindenkire vonatkoznak.

Kapcsolódó cikkünk Dunaszerdahely |

A dunaszerdahelyi klub szerint a kulcsfontosságú határidő előrehozása nem áll érdemi kapcsolatban a kupasorozatok integritásával. Közben a kassaiak már ünnepelnek.

Ahogy arról beszámoltunk, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfő este elutasította a DAC labdarúgóklub fellebbezését, így a csallóközi egyesület a nyáron európai kupaszereplés nélkül marad. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) azért zárta ki a Konferencialiga selejtezőjéből a dunaszerdahelyieket, mivel a klub többségi tulajdonosa, Világi Oszkár a Győri ETO FC-ben is érdekelt. Márpedig az ún. MCO (Multi-Club Ownership) szabályrendszer értelmében ugyanazon európai klubsorozatban nem indulhat két olyan együttes, melynek tulajdonosi háttere (részben) egyezik.

Határidő-módosítás

A sárga-kék klub reakciójában tudomásul veszi a döntést, amelyet ugyanakkor mélyen sajnál. 

„Véleményünk szerint a DAC – a három érintett klub egyike – akaratlan áldozatává vált az UEFA nemrégiben megváltozott szabályozásainak, különösen annak, hogy egy kulcsfontosságú határidőt 2025. június 3-ról március 1-re módosítottak. Ez a változtatás semmilyen érdemi kapcsolatban nem áll az európai kupasorozatok 2025/26-os idényének integritásával. Meggyőződésünk, hogy ezt az intézkedést átlátható indoklás és a verseny tisztaságát igazolhatóan szolgáló indíték nélkül vezették be” 

– áll a DAC közleményében, melyben hozzáteszik: annak ellenére tiltották el őket az európai kupaindulástól, hogy nem merült fel bizonyíték befolyásolásra, érdekkonfliktusra vagy bármiféle szabálytalanságra. 

Ünneplő kassaiak

A csallóköziek a részletes indoklás alapján – melyet később hoz nyilvánosságra a CAS – megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy hasonló helyzet a jövőben ne állhasson elő. 

„A DAC a folyamat során végig az UEFA integritási szabályainak megfelelően és jóhiszeműen járt el. Minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy a két érintett klub függetlenül működjön, és az UEFA előírásainak szellemével összhangban járjon el – beleértve azokat az intézkedéseket is, amelyek teljes mértékben biztosítják a 2025/26-os Konferencialiga versenyének tisztaságát”

 – hangsúlyozza a közlemény, amely azzal zárul, bíznak benne, hogy „a következő jogosult szlovák klub” indulását jóváhagyja az UEFA.

Ez a klub pedig – a Ligás Klubok Uniójának korábbi szavazása alapján – a bajnokság ötödik helyén végzett kassai egyesület. A keletiek kedden kora délután kezdték ünnepelni közösségi felületeiken az ölükbe hullt lehetőséget, az UEFA hivatalos megerősítése még nem érkezett meg.

Azaz a korábbi évek gyakorlatától eltérően az Urartu–Neman Grodno párharc továbbjutója nem kerül automatikusan a kvalifikáció 3. körébe, hanem a másodikban is játszania kell – a kassaiakkal. 
 
Érdekes

Az UEFA a 2025/26-os kupaidény előtt két másik, hasonló esetet is vizsgált. Az elsőben már egy hónappal ezelőtt döntött, amikor az ír Droghedát kizárta a KL-ből, mivel a Trivela Group tulajdonolja a dán Silkeborgot is (az írek fellebbezését ugyancsak elutasította a CAS). Így utóbbi indulhat csak a sorozatban bajnoksága magasabb koefficiense miatt.

A Crystal Palace és a Lyon ügyében – a francia klub többségi tulajdonosa a londoniaknál is rendelkezik részesedéssel – salamoni döntés született: az angolokat az EL-ből a KL-be sorolta át az UEFA, vagyis a második számú európai kupasorozatból a harmadikba kerültek. Itt azért a Lyon volt a kedvezményezett, mert a Ligue 1-ben előrébb végzett, mint az angol klub a PL-ben. 

Két másik eset

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »