Cziprusz Zoltán szerint épül-szépül Rimaszombat

Cziprusz Zoltán szerint épül-szépül Rimaszombat

Úgy ahogyan Jozef Simko, Rimaszombat polgármestere, Cziprusz Zoltán városi képviselő is rendszeresen tájékoztatnak a közösségi oldalukon a városban megvalósuló fejlesztésekről.

Cziprusz Zoltán legutóbb hírül adta, hogy az út- és járdafelújítási munkálatok is jó ütemben haladnak Rimaszombatban, illetve hogy megújul a rimaszombati amfiteátrum nagyszínpada is.

 

„Épül-szépül városunk! Képviselői klubunk (Alternatíva Rimaszombat fejlődéséért) által tavasszal megszavazott út- és járdafelújítási munkálatok végéhez érünk! Örülök, hogy több kritikus állapotban lévő útszakaszt is sikerült megújítanunk városunk területén” – írta.

 

A rimaszombati amfiteátrum kapcsán kifejtette, hogy a színpad állapota sajnos már nem felelt meg rendezvények szervezéséhez.

 

Hírdetés

„A színpad megújult, s mostantól újra készen áll a legnagyobb események fogadására. Külön köszönet a város vezetésének és Simko József polgármester úrnak a támogatásért, valamint a képviselő kollégáknak is. Rimaszombat előre megy, nem hátra” – írta.

A helyszínen Halász Attilával, Rimaszombat alpolgármesterével, a Magyar Szövetség rimaszombati járási elnökével járt.

 

Továbbá kifejtette, kezdetét vette a tárgyalás a jövő évi költségvetésről és adókról.

Ezzel kapcsolatban úgy véli, az adókat nem kellene tovább emelni, a sport és kultúra támogatása nem lehet adóemelés kérdése vagy feltétele, és tovább kell támogatni a város fejlesztési projektjeit 2025-ben.

 

„Erre a legkézenfekvőbb megoldás az Iskola utcai volt kollégium eladása és az ebből befolyt összeg hatékony befektetése. Ezzel két legyet üthetünk egy csapásra. Nekem ezek a kiindulási alapjaim 2025-re, remélem, ezzel egyet fog érteni a városvezetés és a képviselőtársaim is” – nyilatkozta Cziprusz Zoltán.

 

(CZZ FB /  HE, Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »