Csütörtökön Szlovákiába látogat a NATO-főtitkár

Csütörtökön (február 20.) Szlovákiába látogat Mark Rutte NATO-főtitkár. Megbeszéléseket folytat Peter Pellegrini köztársasági elnökkel, valamint Robert Fico miniszterelnökkel és Robert Kaliňák védelmi miniszterrel. Beszédet mond a lesti katonai kiképzőközpont katonáinak, valamint a pozsonyi Comenius Egyetem oktatóinak és hallgatóinak jelenlétében – tájékoztatott a TASR hírügynökség a NATO sajtóközleménye alapján.

Fico január végén jelentette be Rutte látogatását, Pellegrini pedig a müncheni biztonsági konferencián erősítette meg ezt az információt a sajtónak.

Az államfő tájékoztatása szerint a NATO-főtitkárral folytatott megbeszélés témája a védelmi kiadások növelése lesz.

Hírdetés

A sajtóközlemény szerint Rutte és Pellegrini 14.40-kor közös sajtótájékoztatót tart, és 16.25-kor mond beszédet a főtitkár a Comenius Egyetemen.

A Politico magazinnak adott interjújában Rutte nemrég azt mondta, a NATO-tagállamoknak a GDP három százalékánál lényegesen nagyobb mértékben kell növelniük védelmi kiadásaikat. Hogy pontosan mennyivel, arról a júniusi hágai NATO-csúcson fognak tárgyalni.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének tagállamai 2014-ben állapodtak meg arról, hogy GDP-jük évi két százalékát fordítják védelmi kiadásokra. Donald Trump új amerikai elnök azonban most azt szorgalmazza, hogy a tagállamok akár a GDP öt százalékában határozzák meg ezt a kiadást.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »