Csütörtökön döntés születhet a Sátor-klán egyik régi gyilkossági ügyében.

Csütörtökön döntés születhet a Sátor-klán egyik régi gyilkossági ügyében.

A vád szerint Sátorék 2001-ben azért gyilkolták meg Sánka Renét, hogy ne tudjon terhelő vallomást tenni.

 

A bazini Specializált Büntetőbíróság csütörtökön, július 28-án tárgyalja a Sátor-klánnak tulajdonított egyik régebbi gyilkossági ügyet. A bíróság már elvégezte a szükséges bizonyítási eljárásokat, beleértve a vádlottak és a tanúk kihallgatását is. Előfordulhat, hogy csütörtökön már az ítélet kihirdetésére is sor kerül.

A februári tárgyaláson az egyik vádlott, Bugár György, alias Bugi beismerő vallomást is tett. Az ügyben vele együtt Szamaránszky Roland és Vlčko Pavol is érintettek, mindketten tagadják bűnösségüket. A fő eljárás keretében már mindhármójukat jogerősen elítélték. A börtönben levő Vlčko 25 évet kapott, Bugár 21 évet, Szamaránszky Roland pedig 18 évet.  Sánka René 2001-es meggyilkolása ügyében korábban Márik Andort is elítélték, ő azonban 2021 áprilisában meghalt.

Hírdetés

A vád szerint a maffiózók azért ölték meg Sánkát, hogy ne tudjon beszélni. Attól tartottak ugyanis, hogy vallomása megnehezítette volna a klán másik tagjának, Szamaránszky Árpádnak a szabadon bocsátását.

A Sátor bűnbanda nevéhez több súlyos gazdasági és erőszakos bűncselekmény elkövetése társul nemcsak Dunaszerdahelyen, hanem a Galántai, Komáromi járásban, valamint Szlovákia és Magyarország egész területén az 1999- 2010 közötti időszakban. A bűnszervezet tagjai összesen mintegy 80 személyt likvidálhattak.

A témával kapcsolatos további cikkeink ITT olvashatóak.

SITA/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »