Csütörtök hajnalban indul a Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúba

Csütörtök hajnalban indul a Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúba

Csütörtök hajnalban indul a Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúba – közölte az utazást szervező Misszió Tours Kft. ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-vel.

Budai László elmondta: a zarándokvonat mintegy hétszáz embert visz a csíksomlyói búcsúba. A szerelvényen Varga Lajos váci segédpüspök és további négy pap, valamint a Rákóczi Szövetség középiskolás szervezeteit képviselő mintegy 300 Kárpát-medencei és nagyvilágban élő diák, illetve több, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál nevelkedő fiatal is utazik majd.

A zarándokok ünnepélyes áldást követően hajnali öt óra után indulnak a Keleti pályaudvarról Szolnok, Püspökladány, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Déda, Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Marosfő, Csíkszentdomokos és Csíkmadaras érintésével Csíkszeredára.

Kiemelte: a szerelvényen kialakítottak “csendes fülkéket”, ahol lelki beszélgetésre, gyónásra is lehetőség nyílik, emellett saját stúdióval rendelkező rádió is szolgálja az utasokat közös programokkal, éneklésekkel. A zarándokok komfortjához étkezőkocsi és mozgó büfé is hozzájárul.

Hírdetés

A Misszió Tours ügyvezető igazgatója jelezte: a Boldogasszony zarándokvonat mellett idén indítanak a csíksomlyói búcsúba egy másik, rövidebb programmal tervezett szerelvényt is. A Budapestről pénteken induló Misszó zarándokvonat Böjte Csaba lelkivezetésével közlekedik, és a több száz résztvevő között 110 kárpátaljai zarándok is jelen lesz az úton – mondta.

A Misszió Tours még az idén a lengyelországi, czestochowai pálos kegyhelyre, a bosznia-hercegovinai Medjugorjéba, illetve a portugáliai Fatimába is indít zarándoklatokat – tudatta Budai László.

A Csíksomlyó Expressz pénteken éjfél után Szombathelyről indul, és Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, valamint Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra, ahol a hajnali órákban kapcsolják össze a Székely Gyorssal.

(MTI)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »