Csúszunk az eszkalációs lejtőn: Az oroszok százezer katonát vonnak össze, a NATO-parancsnok szerint a Nyugat készen áll a háborúra

Csúszunk az eszkalációs lejtőn: Az oroszok százezer katonát vonnak össze, a NATO-parancsnok szerint a Nyugat készen áll a háborúra

Pénteken több, háborús eszkaláció felé mutató kijelentés is elhangzott a nemzetközi térben. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az orosz-ukrán háború kitörése óta először mondta ki, hogy Oroszország de facto (de még nem de jure) háborúban áll a Nyugattal. Az ukránok újabb települést vesztettek el, a légvédelmük összeomlóban van, miközben a szárazföldi erők parancsnoka szerint 100 ezer fős orosz haderőösszevonás van folyamatban. Közben megszólalt a NATO katonai tanácsának első embere, és kijelentette, hogy a NATO készen áll egy Oroszországgal vívott háborúra.

A NATO Katonai Bizottságának elnöke, Rob Bauer, aki a minap épp Kijevben tett látogatást, kijelentette, hogy a NATO készen áll egy potenciális katonai konfliktusra Oroszországgal.

„Mindannyian értjük, hogy ami a kollektív biztonsághoz való visszatérést illeti, az idő nem nekünk kedvez. Mert a ellenség dönti el, hogy mikor támad és milyen hosszan tart majd a konfliktus. Ukrajna, sajnos megtapasztalta ezt. (…) Készen állunk? A válasz igen. Ez a mi fő feladunk, felkészülni. Ha ma megtörténne, akkor azzal harcolnánk, amink van. Mindig a felkészültség és a képességek jövőbeli fejlesztésének kombinációja a lényeg”

mondta Bauer. Kiemelte, hogy jelenleg nyolc harckész csoport lát el védelmi feladatokat a NATO keleti szárnyának országaiban, köztük a Baltikumban, Magyarországon, Szlovákiában és Romániában.

100 ezer fős orosz vérfrissítés érkezik?

Bauer szavai egyébként viszonylagos mértéktartásról tanúskodnak. Az ukránoknak szüksége is van az ilyen nyilatkozatokra, mert a hadszíntéren nem túl jó a helyzetük, és ezt a pénteki napon több információ is bizonyítja.

Az egyik ilyen Olekszandr Pavljuk bejelentése. Ő az ukrán szárazföldi egységek főparancsnoka, és állítása szerint Oroszország egy 100 ezer fős haderőt épít fel azért, hogy a nyár elején támadást indítsanak. Annak lehetőségét sem zárta ki, hogy az új hadsereg nem offenzív célokat szolgál, hanem az eddig harcoló orosz egységek veszteségeinek pótlását.

Pavljuk elmondta, hogy az oroszok tovább támadnak Bahmut, Liman, Avgyijivka környékén.

Peszkov szerint a Nyugat háborús résztvételével beállt a hadiállapot.

Hírdetés

Forrás: https://korkep.sk/cikkek/friss-hirek/2024/03/22/kreml-oroszorszag-hadiallapotban-van-ukrajnaval/ KÖRKÉP.SK

Az oroszok lelassultak Avgyijivkánál, de nem álltak meg teljesen

Avgyijivka elvesztése volt az ukránok egyik nagy kudarca, ami nem csak egy stratégiai fontosságú településről szólt, hanem arról is, hogy az oroszok a város bevétele után olyan lendületbe kerültek, hogy több környező települést is elfoglaltak. Egy idő után aztán az ukránoknak sikerült őket megállítani, bár a mostani információk arról tanúskodnak, hogy nem feltartóztatásról, inkább lelassításról lehetett szó.

Tonenke falu környékén hetek óta súlyos harcok folynak, és pénteken arról érkeztek hírek, hogy az oroszok a település jelentős részét elfoglalták. Állítólag ez a siker újabb nyugati irányú előrenyomulásra adhat okot.

Ez már nem csak szenzációhajhász szalagcím: az ukránok óriási bajban vannak

Az ukrán légierő közzétette az oroszok éjszakai nagy rakétatámadásainak számait. Ez azért érdekes adat, mert ebből jól kiolvasható, hogy milyen állapotban van az ukrán légvédelem. Ha ugyanis az megroggyan, akkor érvényesülhet az orosz légifölény, ami megpecsételhetné az ukrán remények sorsát.

Az összesítés nem hangzik rosszul: 151 orosz rakéta és drón indult Ukrajna területe ellen, amiből 92-et megsemmisítettek. Ugyanakkor ez a 61 százalékos sikerarány is elmarad a tavaly ilyenkor tapasztalt ukrán légvédelmi sikerektől. Ha megnézzük, hogy milyen rakétákat sikerült kilőniük, a helyzet még siralmasabb az ukránokra nézve.

A kilőtt rakéták között az iráni Shahed drónok (63 célpontból 55-öt lőttek ki az ukránok), cirkálórakéták (40-ből 35-öt lőttek ki), H-59-es rakéták (2-ből 2-t lőttek ki) szerepeltek. A gond azokkal a célpontokkal van a listán, amelyekből egyetlen egyet sem sikerült megsemmisíteni. Ilyen volt 

The Ukrainian Air Force says Russia launched 151 UAVs and missiles this morning including: -63 Shahed -12 Iskander-M -40 Kh-101 / Kh-555 -5 Kh-22 -7 Kinzhal -2 Kh-59 -22 S-300 / S-400 None of the Iskander-M, Kinzhal, S-300/S-400, or Kh-22 were interceptedhttps://t.co/uh7f5i5Ke3 https://t.co/MOLKYK59Tn pic.twitter.com/lLcr6iJGlp — Rob Lee (@RALee85) March 22, 2024

Körkép.sk, reuters, skynews, ukrajinska pravda


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »