Csúsznak a Bajnokok Ligája mérkőzései

Csúsznak a Bajnokok Ligája mérkőzései

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keddi döntése szerint március 17. helyett április 2-ig kell lejátszani a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőit – írja a Magyar Távirati Iroda.

A módosításra a koronavírus-járvány következtében bevezetett utazási korlátozások miatt volt szükség. A németországi intézkedések miatt jelenleg kétséges, hogy február 16-án sor kerülhet-e Lipcsében a nyolcaddöntő első meccsére, amelyen Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán csapata az angol bajnok Liverpool FC-t fogadná.

Az UEFA megköveteli a kluboktól, hogy „működjenek együtt nemzeti szövetségükkel annak érdekében, hogy az illetékes hatóságoktól mentességeket kapjanak az utazási korlátozások, például a határzár és a karanténkötelezettség alól” – áll a keddi közleményben.

Hírdetés

A nyolcaddöntőben a visszavágók – a tervek szerint – március 17-én zárulnának, a negyeddöntő első mérkőzései pedig április 6-án kezdődnének.

Az Európa-liga küzdelmeit február 18-án folytatja a versenyben maradt 32 csapat, de a Benfica-Arsenal mérkőzés kapcsán is vannak utazási problémák. A párharcoknak március 5-ig kell befejeződniük, mert hat nappal később már kezdődik a nyolcaddöntő.

Az elhalasztott mérkőzések átütemezésére a zsúfolt hazai és nemzetközi versenynaptárak miatt kevés lehetőség van, ezért a házigazda klubnak megfelelő alternatív helyszínt kell javasolnia egy semleges országban, és szóba jöhet a pályaválasztói jog felcserélése is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »