Csurka utódai 700 milliót nyertek

Tavaly 831 hazai futamot és 1 765 külföldi versenyt kínált a Lovi, amelyeken a helyesen tippelő nyerteseknek több mint 700 milliónyi osztalékot fizettek ki. Volt, aki néhány kétszáz forintos szelvény segítségével vitte Brazíliába a barátnőjét.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a megújult Lovi. A Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. adatai szerint 2014-ben összességében több mint 700 milliót nyertek a helyesen tippelők, idén körülbelül 25 százalékos növekedéssel számolnak.

Tavaly összesen 92 versenynapot rendeztek a Kincsem Parkban, ebből 60 ügető és 32 galopp volt, valamint egy vegyes nap Orosházán. Az idei szezonban 50 ügető és 32 galopp versenynap került programra, ezenfelül 9 pénteki Lóverseny az éjszakában elnevezésű rendezvény, ahol közösen rendeznek agár-, galopp- és ügetőversenyeket. Ezen a napon gátversenyre, utánpótlás zsokék versenyére, egy agár-, két ügetőfutamra és egyedülálló szupersprint (200 méteres) versenyre is lehet fogadásokat kötni.

Hírdetés

„Ezekből a számadatokból is látszik, hogy megéri fogadni. Fontos azonban megjegyeznem, hogy a lóverseny alapvetően nem az egyszeri sokmilliós nyereményekről szól. Előbb-utóbb mindenki nyer, kétszáz forint az alaptét. Aki kevésbé szeret kockáztatni, az Tétre (a győztes lovat kell eltalálni) vagy Helyre (az első három helyen kell végeznie a játszott lónak) játszik, aki jobban, az Befutóra (az első két helyezett lovat kell eltalálni, helyes sorrendben) vagy Hármasbefutóra (az első három helyezett lovat kell eltalálni, helyes sorrendben). Utóbbit nehezebb eltalálni, de sokkal nagyobb az osztalék. A lóversenyfogadás kínálja az egyik leggyorsabb nyerési lehetőséget. 15 percenként rendezünk futamokat, amelyeknek a végén, egy kis szerencsével a nyertes már mehet is a kasszához” – mondta Horváth Zalán, a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. ügyvezető igazgató helyettese.

Érdekesség, hogy az elmúlt évek legnagyobb nyereményét, 13 391,7-szeres osztalékot, tavaly egy hazai galopp futam Hármasbefutójára, a Xindi­-Cassiopeia­-Shakespeare kombinációra fizették ki. Minden idők legmagasabb Hármasbefutóját, 2 393 040 forintot, 10 éve egy ügető futamban fizette a Totalizatőr. Azt nem tudni, hogy milyen százalékban a törzsfogadók a magas osztalékok szerencsés nyertesei, de az biztos, hogy a Lovin sokszor kedvez a szerencse a szűz kéznek.

„Néhány éve egy Ügetőszilveszteren mellettem fogadott egy fiatal srác, aki életében először volt lóversenyen. Megjátszott egy Hármasbefutót a látszólag legesélytelenebb lovakra, és végül néhány kétszáz forintos szelvénnyel 450 000 Ft-ot nyert, amiből elvitte a barátnőjét Brazíliába. Pár hete pedig valaki 144-szeres nyertes tippszelvényt töltött ki Tétre, méghozzá úgy, hogy az összes lovat megjátszotta. Számtalanszor előfordul, hogy az összes lehetséges lovat megjátszva nagyobb a nyeremény, mint a befektetett összeg. Ebben az esetben 2 600 forintból nyert az illető 28 820-at.” – tette hozzá Horváth Zalán.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »