Csúnyán összeveszhet Szíria miatt Putyin és Erdogan

Moszkva és Ankara az utóbbi években kifejezetten jó kapcsolatokat ápoltak, olykor együtt törtek borsot Washington orra alá. Szíriában azonban nem ugyanazon az oldalon állnak, és ez komoly konfliktusokhoz vezethet köztük. 

Óva intette kedden Recep Tayyip Erdogan Oroszországot a két állam baráti viszonyának tönkretételétől az után, hogy orosz harci repülőgépek rövid időn belül kétszer is behatoltak Törökország légterébe szíriai bevetésük során.

 

A török elnök szavai tekinthetők akár baráti figyelmeztetésnek, de alig burkolt fenyegetésnek is:

 

 „Köztudott, hogy jó a kapcsolatunk Oroszországgal, de, 

ha Oroszország elveszít egy olyan barátot, mint Törökország, amellyel számos téren együttműködik, akkor sokat fog veszíteni, és ezt tudnia kell” 

– hangsúlyozta Erdogan Brüsszelben egy sajtótájékoztatón, amelyet a belga kormányfővel közösen tartott.

 

Hírdetés

Az Iszlám Állam szíriai állásaira múlt szerda óta légicsapásokat mérő Oroszország a hét végén kétszer is megsértette a török légteret, ami miatt Ankara és a NATO is tiltakozását fejezte ki.

 

Egy azonosítatlan Mig 29-es harci repülő és egy Szíriában telepített rakétarendszer hétfőn „megzavarta” járőrtevékenységében a török légierő nyolc F-16-os vadászgépét, amelyek a szíriai határ mentén teljesítettek szolgálatot – közölte kedden a török vezérkar.

 

A vezérkari közlemény azt nem részletezte, hogy pontosan mit ért a „megzavarás” kifejezésen.

 

Orosz katonai gépek a hét végén két alkalommal is megsértették Törökország légterét. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a légtérsértések „aligha voltak véletlenek”, Moszkva pedig nem adott „valódi magyarázatot” ezekre az incidensekre.

Fegyvertársak és ellenfelek

Az orosz-török viszony meglehetősen sajátosan alakul Szíriában. Egyrészt az IÁ elleni küzdelemben fegyvertársak, hiszen Ankara már július vége óta szórja bombákkal a dzsihádistákat. Ugyanakkor Ankara hajthatatlan ellensége az oroszok szövetségesének, Aszadnak, és az egyik fő támogatója a lázadóknak.

 

Ha Moszkva beavatkozása megszilárdítja a rezsimet, akkor minden eddigi török politikai, katonai és pénzügyi erőforrás, amit a „mérsékelt ellenzék” patronálásába fektetett, kárba vész. Ez pedig még inkább alááshatja Erdogannak a júniusi választási kudarc (pártja kapta a legtöbb voksot, de kormányalakításhoz elegndő képviselője így sincs) által kissé már megtépázott otthoni tekintélyét. 

 

Aligha véletlen az is, hogy a Gazprom éppen mára időzítette bejelentését, mely szerint nagyjából a felére csökkenti a tervezett Török Áramlat földgázvezeték kapacitását. 
 
A török energiaügyi illetékesek által is megerősített hír szerint így a tervek szerint Oroszországból – Ukrajna elkerülésével – Európába földgázt szállító vezeték kapacitása a tervezett évi 63 milliárd helyett évi 32 milliárd köbméter lesz. Ennek fő oka persze nem a Szíria ügyében kialakult nézetkülönbség, sokkal inkább az Északi Áramlat kapacitásának megduplázásáról szóló nyári megállapodás a németekkel. Az orosz gáz így inkább északról kerüli majd meg Ukrajnát, és nem délről. 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »

Hírek

Legújabb hírek