"Csúnyán néztek rá", azért rabolt és terrorizált egy szolnoki erőforrás

"Csúnyán néztek rá", azért rabolt és terrorizált egy szolnoki erőforrás

A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást folytatott egy 20 éves szolnoki lakos ellen, aki 2020. szeptember 20-án 13 óra 40 perc körül – minden előzmény nélkül – ököllel arcon ütött egy 18. életévét be nem töltött fiatalt, akit egy közterületi telefonfülke irányába lökdösött.

Ezt követően felszólította a sértettet, hogy menjen be a telefonfülkébe, és tárcsázza a segélyhívót, ennek a fiatal több alkalommal eleget is tett. Amikor a fülkéből ki szeretett volna jönni, abban a gyanúsított megakadályozta, megfosztva személyi szabadságától. Míg a sértett a segélyhívót tárcsázta, addig a terhelt ököllel ütötte az arcán. A fiatal két járókelő segítségnyújtását követően tudott elmenekülni. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Hírdetés

Ugyancsak megalapozott a gyanú arra, hogy a gyanúsított 2020. szeptember 20-án 14 óra 30 perc körül odament a szolnoki BMX-pályán egy másik sértetthez, akitől cigarettát kért, azonban nem tudott adni, ezért a terhelt egy alkalommal tenyérrel fülön csapta. A feltételezett elkövető a sértett mobiltelefonját követelte ezt követően, ő azonban ezt visszautasította. A jogsértő többször megütötte a fiatalt, aki a testi erőszak hatására átadta az értéket. A bántalmazott a verés következtében nyolc napon túl gyógyuló arccsonttörést szenvedett.

A rendőrök azonosították, majd elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, akit rablás bűntett, személyi szabadság megsértése bűntett, súlyos testi sértés bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgattak. Amikor a nyomozók azt firtatták, hogy miért követte el cselekményeit, a terhelt azt válaszolta, hogy az egyik sértett csúnyán nézett rá, a másik pedig flegma volt vele. A nyomozók a férfit őrizetbe vették, majd az illetékes bíróság elrendelte letartóztatását.

A szolnoki rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek – közölték a Police.hu-n.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »