Csúnyán elbuktak az autókereskedők

Az elmúlt 12 hónap során vizsgált több mint 800 autókereskedésből mintegy 400 felelt meg az autókínálat, a céges háttér, illetve a vásárlói visszajelzések szempontjait is figyelembe vevő kritériumrendszernek az ország első ellenőrzött használtautó-piacterén, a JóAutók.hu portálon. A portál becslése szerint a teljes piacon még kedvezőtlenebb az arány: a mintegy 3000 jelenleg működő autókereskedésből 800-1000 tud megfelelni maradéktalanul a megbízhatósági feltételeknek – derül ki a JóAutók.hu közleményéből.

Éppen egy éve kezdte meg működését a JóAutók.hu, amely elsőként vállalta fel Magyarországon, hogy csak megbízhatósági előszűréseket követően tesz ki autóhirdetést a felületére. Az eltelt időszak főbb tapasztalatai az alábbiak:

a vizsgált, valamivel több mint 800 autókereskedő cégnek csupán 48 százaléka felelt meg az előszűréseknek.

A kiszűrt cégek 49 százaléka a nem megfelelő autóállomány, 36 százaléka a negatív vásárlói és szakmai visszajelzések, 15 százaléka pedig a nem megfelelő céges háttér miatt hullott ki a rostán.

Az autóállomány esetében kizáró szempont többek között a sorozatosan előforduló irreális kilométeróra-állás, a rossz műszaki állapotú, hiányos, működésképtelen vagy sérült autók jelentős súlya a kínálatban, illetve a fantomkészletből történő értékesítés, vagyis még nem behozott, csak ígéretként létező használt autók árusítása előleg vagy foglaló bekérésével.

Hírdetés

A nem megfelelő céges háttér egyaránt vonatkozik a telephely nélkül működő, jelentősebb adótartozást felhalmozó, illetve felszámolás vagy csődeljárás alatt lévő kereskedésekre is. A visszajelzések esetében a portál egyaránt támaszkodik ügyfelek, vásárlók, saját partnerek értékelésére, illetve szakmai know-how-k alapján nyert egyéb adatokra.

– hangsúlyozza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.

A cég várhatóan az idei év végére mind a 3000 hazai kereskedőcéget átvilágítja majd. Várakozásaik szerint azonban – tekintettel arra, hogy a tesztelés eddig a nagyobb és ismertebb kereskedőket érintette – a megbízhatóan működő kereskedők száma 800 és 1000 között alakul majd, ami kevesebb mint harmada az összes piaci szereplőnek.

teszi hozzá Halász Bertalan.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »