Csúnyán átverték a magyar közönséget az atlétikai világbajnokságon

Csúnyán átverték a magyar közönséget az atlétikai világbajnokságon

Ez nem volt szép…

Ez nem volt szép…

Szombaton kezdődött és vasárnap ért véget a női hétpróbázók versenye a budapesti atlétikai vb-n. Krizsán Xénia szenzációs második napot teljesített, mindhárom számot a harmadik helyen zárta, s az óriáskivetítő rövid ideig azt jelezte, hogy összetettben is ezt a pozíciót szerezte meg. A közönség ünnepelte is az érmet, amikor kiderült: Anouk Vetter huszonkét ponttal mégis megelőzte a magyar lányt.

Szenzációs versenyre volt kilátás a hétpróba zárószámában. A 2019-es világbajnok, a brit Katarina Johnson-Thompson vezetett hat próba után, ám a mezőny legjobb 800 méteres futója, az amerikai Anna Hall lőtávolból várta a kétkörös futást. A magyarok közül a szintén jó 800-as Krizsán Xénia hetedik, Nemes Rita tizenegyedik helyről várta a befejezést.

Először a mezőny hátsó fele futott, s ebben a futamban a közönség magyar győzelmet ünnepelhetett Nemes révén, aki ezzel végül a tizedik helyen zárta a világbajnokságot.

 

Az érmekért zajló futamban Hall brutálisan bekezdett, azonnal szétszakította a mezőnyt, Johnson-Thompson, a belga Noor Vidts és Krizsán követte viszonylag közelről.

Utolérni egyikük sem tudta az amerikait, a világbajnokságon hétpróba közben valaha futott legjobb 800-at teljesítette, de az aranyéremhez ez sem volt elég, Johnson-Thompson húsz pontot megőrzött előnyéből, és másodszor is szabadtéri világbajnok lett.

Hírdetés

Krizsán a harmadik helyért lehajrázta Vidtset, s vártuk a pontszámokat. Az óriáskivetítőn pedig Krizsán Xénia neve mellett a harmadik hely jelent meg az összpontszámával.

A 800 métert második helyrőt várt holland Anouk Vetter valóban alaposan lemaradt, de végül, amikor az ő pontszáma is megjelent, kiderült, hogy huszonkét pontot megőrzött előnyéből a fantasztikusan hajrázó Krizsánnal szemben.

A magyar lány így is élete legjobb eredményét érte el szabadtéri világversenyen, negyedikként zárta a vb-t.

Atlétikai világbajnokság, női hétpróba

1. Katarina Johnson-Thompson (brit) 6740 pont
2. Anna Hall (amerikai) 6720
3. Anouk Vetter (holland) 6501
4. Krizsán Xénia 6479
(…)
10. Nemes Rita 6232

Az atlétikai vb további híreiről itt olvashat.

Borítókép: Krizsán Xénia szenzációs második napot teljesített, épphogy lemaradt a vb-éremről (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Koczó Dávid – www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »