Csúnyán átverte a lakókat a közös képviselő?

Csúnyán átverte a lakókat a közös képviselő?

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak egy dunaföldvári társasház egykori közös képviselője ellen. A lakók szerint a nő előre nem egyeztette a ház kifizetéseit, és indokolatlanul drágán vásárolt. Az egykori közös képviselőt nem lehet elérni, Panaszkönyv című műsorunk stábjának viszont felvette a telefont.

Dunaföldvár, egy volt orosz laktanya egyik háztömbje: az itt lakó 24 család évek óta rendszeresen fizeti a közös költséget, ám elszámolást hiába várnak. A közös képviselő sosem mondta meg, hogy milyen számlákat fizetett.

„– Az a probléma, hogy 2014 után okkal megbomlott a bizalom, eltűnt a bizalom iránta.
– Miért?
– Azért, mert kezdődött azzal, hogy fűtés… mindennél rezsicsökkentés vol,t és mi egyre többet fizettünk. Tulajdonképpen csak mi tisztán akarunk látni” – nyilatkozta az egyik lakó.

A lakógyűlések is rendszeresen elmaradtak. Az egykori közös képviselő úgy vásárolt, hogy azt a lakókkal nem egyeztette.

– Az igaz, hogy 500 ezer forinttal eltűnt? Vagy annyi hiányzik a fűtésből?
– Hát őszintén, nem tudjuk. Ezt szeretnénk kideríteni, de nem hajlandó leadni az iratokat, amik ott vannak bezárva. Nem hajlandó átadni. Ragaszkodik hozzá, valamilyen oka van… – tette hozzá Kemény Béláné.

Hírdetés

A lakók szerint a vizet is drágábban számolta el nekik a korábbiaknál.

A tavasszal megválasztott új közös képviselő hónapok óta próbálja kibogozni a szálakat. „A bankba bementem közgyűlési jegyzőkönyvvel, tulajdonosítással, hogy ne legyen hozzáférése. Mondjuk ő ezt nagyon zokon vette” – mesélte Farkas Gizella, az új közös képviselő.

A lakók egyszer már feljelentették a volt közös képviselőt, de akkor ismeretlen okból megszüntették az eljárást. Most szeptemberben ismét a rendőrséghez került az ügy. Jelenleg hűtlen kezelés gyanújával keresik az előző képviselőt.

Fogyasztóvédelmi műsorunk stábja telefonon érte utol. „Tulajdonképpen megvan róla a rendőrségi határozat, hogy nem kellett átadnom, mivel nem történt semmilyen törvénytelenség. Mivel az új közös képviselő nem a törvénynek megfelelően lett megszavazva… Tulajdonképpen most, hogy kezdem itt átgondolni, nem is kellene, hogy önnel itt leálljak beszélgetni…”

Az egykori közös képviselő nem veszi tudomásul, hogy már tavasszal leváltotta a társasház. Hogy sikkasztott-e vagy sem, arról a rendőrség fog dönteni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »