Súlyos, 6:0-ás vereséget szenvedett az újonc Komáromi FC a bajnok Slovan Bratislava otthonában. A listavezető egyértelműen megmutatta, hogy ki az úr a háznál, az első fél órában háromszor is betaláltak a vendégek kapujába.
És a folytatás sem volt jobb. Az első 45 perc utál már négygólos előnyre tett szert a Slovan, majd a hajrában még kétszer betalált megsemmisítő vereséget mérve a komáromiakra.
A várttól ellentétben tele volt tűzdelve a legnagyobb nevekkel a pozsonyiak kezdőcsapata. Nyilván szerettek volna pontokban is mérhető előnyre szert tenni az őket üldöző Zsolna előtt.
Radványi Miklós ezzel szemben nem a megszokott kezdőcsapatát küldte ki a pályára. Sylvestr játékára nem számíthatott, miután sárgalapjai miatt kipontozódott a támadó, helyén Tóth Gábor kezdett. Ezen kívül még Németh Tamás és Nikolas Špalek kapott lehetőséget a kezdőben, Tamás Nándor és Dan Ožvolda pedig a kispadon ülve várta, hogy mikor szólítja őket a mester.
A vendégek most először léptek pályára a téglamezei stadionban és látható, érezhető megilletődöttséggel játszottak. Ez szokatlanul sok hibához vezetett, a Slovan kis túlzással csak akkor nem verekedte át magát a komáromi középpályán és védelmen, mikor nem akarta. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a KFC láthatóan játszani akarta a focit, nem csak 10 emberrel védekezni.
Slovan-Komáromi FC előtt – Radványi: Nem felemelt kezekkel lépünk pályára
A második játékrészben már jobban magára talált a KFC. Főleg, hogy rögtön a 46. percben hármas cserével indított Radványi Miklós. Špyrka, Németh és Špalek helyére Ožvolda, Šimko és Nagy Gergő érkeztek.
Bár az eredmény nem ezt mutatja, a KFC-nek 3-4 komoly helyzete is volt, a hatékonyság azonban ma elmaradt a komáromi támadószekcióban.
Igazából senki sem várt ma komáromi győzelmet, a hat kapott gól azonban fájdalmas jele annak, hogy (egyelőre) mekkora a különbség a Slovan, és most már a 11. helyre visszacsúszó KFC között.
Radványi Miklós védencei legközelebb szombaton, Nagymihály ellen lépnek pályára, mikor is feledtethetik szurkolóikkal a mai vereséget. A komáromiak december 15-én, az aranyosmaróti ViOn arénában zárják az évet, ahol Besztercebányát fogadják.
Körkép.sk/KPA
Nyitókép: SITA/Jana Birošová
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »