Csótányinvázió Újpesten: a hatóságok tehetetlenek

Csótányinvázió Újpesten: a hatóságok tehetetlenek

2003 óta próbálnak tenni valamit a Rózsa utcai panelház elkeseredett lakói, mivel a kilencediken élő szomszédjuk kényszeres gyűjtögető. K-né mindent felhord a lakásába, amely mára szemétteleppé és valóságos csótánytenyészetté alakult. A hatóságok viszont csak csekkekkel, határidőkkel és paragrafusokkal vehetik fel a harcot a rovarok és a bűz ellen.

„Maga jött valami újságtól? Már várják!” – egy nagydarab férfi szólít meg így, nyakában kulcsok, kezében jeges tea. Ő Lajos, egy tipikusnak látszó újpesti panel gondnoka, aki készségesen mutatja meg nekünk, hogy mitől rendkívüli mégis ez a Rózsa utcai háztömb. Nyaktörő mutatvány, a kilencedik emeletre, annak négy zárt ablakára kell felnézni: itt lakik egy 58 négyzetméteres lakásban a 78 éves K-né, aki feltételezhetően kényszeres felhalmozó. Vagyis szó szerint felvisz mindent magához, de semmit nem dob ki. Lakhelye így szemétteleppé és csótánytanyává alakult.

A szagot már ő sem bírja

Az utcáról viszont csak az elhúzott függönyöket látjuk és egy vállfára lógatott fehér inget. Lajos azonban nem erre hívja fel a figyelmünket: ő a csukott nyílászáróból azt állapítja meg, hogy K-né már elment a szokásos gyűjtögető körútjára: „ha otthon lenne, ebben a pokoli hőségben kinyitná az ablakot mert azt a szagot már ő sem tudja elviselni, ami odabent van”. Rákérdezünk, hogy mindezt hogy és mikor vették észre, mire Lajos annyit mond: ő csak pár éve gondnok, és ez az ügy már 2003 óta húzódik. Alig mondja ki mindezt, mind a ház, mind a Rózsa utca felől is jönnek többen felénk. Közös jellemzőjük, hogy mindannyian méretes dossziét szorongatnak a hónuk alatt.

Szeméttelep a kilencedik emeleten. Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

Vali, a ház számvizsgálói bizottságának tagja, Krisztina, a közös képviseletet ellátó cégtől, és Katalin, a ház korábbi gondnoka. Első körben a csótányok kerülnek szóba: a lakók épphogy csak a latin nevét nem tudják a rovarnak, az irtásáról és a viselkedéséről már szinte mindent tudnak. Például, hogy ha nem tapossák el őket azonnal, akkor felbátorodnak, vagy hogy sötétben kezdik meg az inváziót, amikor K-né hazajön, és kinyitja az ajtót, meg az ablakot. Vali azt meséli, hogy ilyenkor őt is meglátogatják a rovarok, egy alkalommal ötven darabot szedett ki a muskátlis ládája tálcájából. Egy később spirituális gyógyítóként bemutatkozó hölgynek pedig a zárt ékszeres dobozából másztak ki a csótányok.

Csótányok a városházán

Elkeseredésükben a lakók egyszer kávésüvegbe gyűjtötték őket és bevitték a városházára, de nem értek el vele semmilyen hatást. „Lehet, szabadon kellett volna engedni őket” – hangzik egy halk hang valahonnan a csődület hátsó feléből. A szinte már lakógyűléssé alakuló beszélgetésbe kicsit később becsatlakozó Zsanett leírása szerint a házfalat is ellepik ilyenkor. „A saját, nyolcadik emeleti erkélyemen nem tudok dohányozni, le kell jönnöm a ház elé és 20 méterre el kell jönnöm a tömbtől, ha egyedül, csótányok nélkül akarok rágyújtani” – panaszolja. Egy kinyomtatott fényképet is mutat: irtás után közvetlen készült, egy csapdában huszonöt döglött csótány fekszik. Zsanett hozzáteszi, hogy az irtást végző szakember szerint már a tíz darab is kritikusnak számít.

De itt van a szakember, Csaba is, aki higgadtan és lemondóan jegyzi meg, hogy amíg nem tudják K-né lakásából kipakolni a szemetet, addig tűzoltásnak is kevés az, hogy irtást végeznek a többi lakásban és a lépcsőházban. „A lakók megnyugtatása kedvéért még a levélbedobón is befújtunk K-néhez, de ez lényegében hatástalan” – mondja, majd egy érzékletes példával írja le, hogy miért tehetetlen: a csótány trópusi faj, és ebben a melegben érzi magát a legjobban. „És ugyanazok az arányok, mint a macskáknál is, ha a cica rossz körülmények között van, akkor egyet kölykezik, ha jó karban van, akkor viszont akár hatot is. A csótány pedig 40 fokban, bomló szerves hulladékok között nagyon jól érzi magát”.

Vizelet a magasból

Hírdetés

Katalin, a korábbi gondnok kezdi el részletezni, hogy mit is takar a lakásban tárolt bomló, szerves hulladék. Érzi, hogy nagyon extrém dolgokat mond, ezért tágra nyílt szemekkel, felemelt mutatóujjal, szinte tagolva mondja, emelt hangon, hogy abban az ingatlanban miden van, amit K-né az utcán talál. Ételmaradék, újságok – állítólag a plafonig felhalmozva – , más papírhulladék, ki tudja mivel megtelt műanyagdobozok, ruhák. Ráadásul K-né, hogy spóroljon, nem használ egy csepp vezetékes vizet sem, ezért vizeletét üvegekbe gyűjti. „Ma már legalább nem önti ki éjszakánként a kilencedikről, így nem feketednek már meg tőlük a bokrok” – mondja keserűen Katalin.

Elkeseredett szomszédok és dossziék, tele paragrafusokkal. Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

Takarítás helyett csekkek és határidők

A megoldási javaslatok ecsetelésekor megnyílnak a már említett dossziék, és fénymásolt papírok tömkelege kerül elő. Rajta pecsétek, aláírások és paragrafusok. A lakók próbálkoztak többek között a gyámságba vétel elindításával is. Egy eddig csendes, vörös hajú hölgy megszólal: ő évekkel ezelőtt tett egy kísérletet erre, de amikor kiderült, hogy a „szemétügy” így sem oldódna meg, abbahagyta a kutakodást. Zsanett az ÁNTSZ-t említi: ők bírságokat szabtak ki, 21 napos fizetési határidővel, de felháborodva közli, hogy ha K-né esetleg fizet is, attól még a felhalmozott hulladék és persze a csótányok is a ottmaradnak a Rózsa utcai lépcsőházban.

Aztán mondják még a katasztrófavédelmet: joggal, hiszen a háznak olyan a fekvése, hogy a nap egész nap süti a szóban forgó lakás ablakait, vagyis akár még tűz is kiüthet. Nem bíznak viszont a mentálhigiénés szakemberekben, mivel ők egyszer kijöttek, és az ajtóban elbeszélgettek K-nével, és ha mindent nem is találtak rendben, de úgy látták, hogy magára nem veszélyes, úgyhogy annyiban is hagyták az ügyet.

Birtokvédelem, az utolsó szalmaszál

Most a birtokvédelem intézményében bíznak a lakók, hiszen ez kimondja: „amennyiben a birtokost a birtokának (…) birtoklásában zavarják, birtokvédelem illeti meg”. A birtoklásban pedig valóban zavarják őket, ha nem is K-né, de a csótányok mindenképpen. Úgyhogy a jegyzőhöz és az alapjogi biztoshoz fordultak, ezzel párhuzamosan pedig aláírásgyűjtésbe kezdtek. Felmerült még a fórumon a bíróság is, hiszen a lakók hallottak egy káposztásmegyeri esetről, amikor a karakán bírónő valami elképesztő határozottsággal és gyorsasággal vetett véget egy hasonló ügynek – a gyorsaság alatt két évet kell érteni. „Ha tanácsi lakás lenne, akkor azonnal kitennék” – szól ismét egy hang hátulról, de erre Zsanett is felemeli a hangját: de lehet, hogy az is meggyorsítaná az ügyet, ha valaki itt lakna a városházáról.

A spontán gyűlést követően liftbe szállunk, és irány a kilencedik. A lakást el sem lehet téveszteni, a felvonóból kiszállva azonnal ott az ominózus ajtó, a lábtörlőn egy használt zsebkendő és körülbelül harminc hátára fordult, döglött csótány.

Csótányhadsereg fogad bennünket K-né ajtajában Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

A fotós kolléga meg is szédül a szagtól, még az egyébként féltett lencséjétől is megválik egy pillanatra, hogy a szája elé kapja a kezét. Krisztina ököllel veri az ajtót, de K-né nem nyitja ki, nem is válaszol. Gyalogosan indulunk lefelé, akkor vesszük észre, hogy a lépcsőházban már egy csótányológiai ismertetőt is kifüggesztettek: innen tudjuk meg, hogy amerikai és német csótány is honos hazánkban és a Rózsa utcai lépcsőházban egyaránt.

Csótányológiai értesítő a Rózsa utcai lépcsőházban. Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet Újabb értesítő, újabb irtás

Már távoznánk, amikor éppen érkeznek a katasztrófavédelem munkatársai. Másodjára jöttek már ki erre a címre, de közvetlen életveszély nem áll fenn, ezért ők sem tudnak mit tenni: kicsit kopogtatnak az ingatlan ajtaján, majd megállapítják, hogy a következő körben küldenek majd K-nének egy újabb értesítőt. Valószínűleg mire megjön a levél, addigra összesöprik majd a lépcsőházból a csótányhullákat, de ki tudja: még az is lehet, hogy egy újabb rovarirtásra is szükség lesz. Közben a nap is felkelt a többi panel mögül, és egyetlen felhőtől sem zavartatva elkezdte sütni K-né ablakait.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »