Csornán ünnepelte a Győri Egyházmegye a megszentelt élet napját

Csornán ünnepelte a Győri Egyházmegye a megszentelt élet napját

Február 1-jén, a megszentelt élet napjának előestéjén a Győri Egyházmegye területén élő és szolgáló szerzetesek – alexiánusok, bencések, domonkosok, piaristák, szerviták, valamint a házigazda premontreiek – a Csornai Premontrei Apátság Nagyboldogasszony-templomában találkoztak és imádkoztak Veres András megyéspüspök vezetésével.

A résztvevők az esti dicsérettel hangolódtak lelkileg a főpásztori szentmisére. A vesperás zárásaként a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola növendékei előadásukban felelevenítették az Úr Jézus bemutatását a jeruzsálemi templomban, továbbá énekükkel szolgáltak a szentmisén.

A Csornai Esperesi Kerület ez alkalommal fogadta az egyházmegyei zsinat vándorzászlóját is, hogy az elkövetkezendő napokban a rábaközi templomokban hirdesse:

„Ha valakit szeretünk, nem vagyunk szűkmarkúak hozzá, hanem bőkezűen szeretnénk megmutatni számára szeretetünk nagyságát, gazdagságát. A szülő gyermekét, élete legértékesebb ajándékát Istennek ajánlja, Istenre szeretné bízni a sorsát a kereszteléskor.

– emlékeztetett Veres András megyéspüspök. – Legyen minél több tehetséges, rátermett, alkalmas fiatal, akik egészen sajátos módon, szerzetesként, papként készek Isten Egyházát szolgálni, segíteni az embereket az üdvösség útján.

Minden megkeresztelt ember meghívást kap a megszentelődés életformájára. Meg kell vizsgálnunk, hogy abban az életformában, abban az élethelyzetben, amelyben élünk, Istennek élünk-e egészen, hiszen keresztény életünk csak akkor lesz boldog.

Hírdetés

Imádkozzunk azért, hogy szerzeteseink, papjaink hűségesen, példaadóan élhessék azt az életformát, amelyre meghívást kaptak.

Imádkozzunk azért, hogy az élet minden területén legyenek hívő keresztények, akik Istenért való odaadottságukban készek embertársaik javát keresni, embertársaikat szolgálni, hogy Isten szeretete minél több ember számára nyilvánvalóvá váljon. Imádkozzunk azért, hogy mindnyájan, a világi életben és az egyházi életben elkötelezett emberekként tudjunk Istennek élni, hogy életünkkel a ránk bízottak számára is közvetíthessük a hit örömét.”

„A mai napon megmutattad az igazlelkű Simeonnak a Világ Világosságát – idézte a főpásztor a gyertyaszentelés szertartásának szavait prédikációjában. – Az Úr Jézus templomi bemutatásának tanújához, az idős Simeonhoz hasonlóan mi is legyünk készek, képesek Krisztus világosságát egyre láthatóbbá tenni minden ember számára.

– kívánta az egybegyűlteknek a Győri Egyházmegye püspöke.

Forrás: Győri Egyházmegye/Csornai Premontrei Apátság

Fotó: Erdős Zsolt/Csornai Premontrei Apátság; Molnár G. Tamás/Győri Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »