Csónakon érkező észak-koreaiakat fogtak el Dél-Koreában

Csónakon érkező észak-koreaiakat fogtak el Dél-Koreában

A dél-koreai hatóságok kedden elfogtak egy észak-koreai csónakot, amelyben az első értesülések szerint disszidálni próbáló észak-koreai menekültek voltak – közölte a helyi katonaság.

A kisméretű facsónakot kedden Dél-Korea keleti részén, Szokcsó városában észlelték, az északi határvonalnál, vagyis a két Koreát elválasztó tengeri határnál – jelentette be a vezérkari főnökség közleményben, hozzátéve, hogy miután szokatlan mozgásokat észleltek, radarral és hőmérsékleten alapuló figyelőeszközök segítségével követték nyomon a csónakot.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség értesülései szerint a csónakban négy észak-koreai utazott, akik jelezték, hogy külföldre kívánnak távozni hazájukból, de a hadsereg ezt egyelőre nem erősítette meg.

Hírdetés

A hírszerző hatóságok és a hadsereg nyomozást indítottak, hogy kiderítsék, pontosan milyen szándékkal akartak a csónak utasai bejutni az országba.

Legutóbb májusban volt hasonló eset a félszigeten, akkor kilenc észak-koreai kelt át a nyugati tengeri határon egy halászhajóval. A disszidálók gyakrabban inkább Kína felé menekülnek Észak-Koreából, mint hogy a katonaság által erősen védett észak-déli határon keresztül próbáljanak átkelni.

Október elején Dél-Korea több száz észak-koreai menekült visszatoloncolásával vádolta meg Kínát, ugyanakkor a kínai külügyi szóvivő állítása szerint az országban ekkor nem voltak „úgynevezett észak-koreai disszidensek”.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »