Csoma: egyetértünk a törvényhozók számának csökkentésével, de a magyar képviseletnek meg kell maradnia

Csoma: egyetértünk a törvényhozók számának csökkentésével, de a magyar képviseletnek meg kell maradnia

Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerdán kijelentette, hogy egyetért a törvényhozók számának csökkentésével, de azzal nem, hogy ez a létszám legtöbb 300 legyen, mivel ebben az esetben a romániai magyarok egy része képviselet nélkül maradna a parlamentben.

„Nem tudom, hogy tegnap (kedd – szerk. megj.) este a koalíciós ülésen valójában miről tárgyaltak. Ellentmondásos információk jelentek meg a sajtóban: egyesek szerint megállapodás született a törvényhozók számának csökkentéséről, mások szerint nem volt megállapodás. Ezért nem szeretnék nyilatkozni” – nyilatkozta Csoma szerdán a parlamentben újságírói kérdésre. Hozzátette: „mi egyetértünk a képviselők számának csökkentésével, de a képviseletnek meg kell maradnia. Több mint egymillió magyar él ebben az országban, és nem fogadhatjuk el, hogy olyan megyék, mint Máramaros, Szilágy vagy Kolozs, képviselet nélkül maradjanak egy 300 tagú parlamentben”.

A Kolozs megyei RMDSZ-es politikus szerint nem szabad elfelejteni, hogy „van egy nagy magyar közösség – több mint egymillió ember”.

Hírdetés

„És nem fogadhatjuk el, hogy ennek a közösségnek több mint egyharmada parlamenti képviselet nélkül maradjon. Ezért mondtam, hogy nem értünk egyet a 300-as opcióval” – idézte Csoma szavait az Agerpres hírügynökség.

Forrás: Krónika

 

The post Csoma: egyetértünk a törvényhozók számának csökkentésével, de a magyar képviseletnek meg kell maradnia appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »