Csökken a városok lakossága, rekordot döntött az elhalálozás

Csökken a városok lakossága, rekordot döntött az elhalálozás

Enyhén ugyan, de szinte minden dunaszerdahelyi járásbeli város lakossága csökkent tavaly. A dunaszerdahelyi kórházban több gyerek született, de a halálozási statisztikák mindenhol meghaladják a 2020-as adatokat.

Sofia, Hanna, Anna, Dávid, Dániel, Bence – leggyakrabban ezeket a neveket adták a szülők gyermekeiknek, akik a Svet Zdravia dunaszerdahelyi kórházában születtek. Tavaly 931 szülést bonyolítottak le az intézményben, 474 lány és 464 fiú látta meg a napvilágot. Bianka Krejčíová a kórházhálózat szóvivője közölte, hét kismama ikreket hozott világra. A járási székhelyen alacsony ütemben csökken a lakosok száma, tavaly 22 710-en éltek Dunaszerdahelyen, 20-szal kevesebben, mint az előző évben. 2020-hoz viszonyítva több mint százzal többen jelentkeztek be állandó lakhelyre a városi hivatalban, 642-en költöztek Dunaszerdahelyre, 545-en viszont elköltöztek a városból. 2021-ben 181 újszülöttel gyarapodott a város lakossága, 301-en pedig elhunytak.

A korábbi években Somorjára volt jellemző a lakosság gyarapodása, tavaly azonban a felső-csallóközi városban is negatív volt a statisztika, bár Sármány Ervin hivatalvezető megjegyezte, hogy a számok novemberig aktuálisak. 13 443-an élnek Somorján, az új lakosok aránya itt is meghaladta az elköltözöttek számát, 313-an jelentkeztek be, 300-an pedig elköltöztek a városból. A mortalitás is natalitás mérlege az elhalálozások felé billen. 99 gyerek született, 152-en hunytak el. A 2020-hoz képest közel 50-nel nőtt a mortalitás, akárcsak Nagymegyeren, ahol 150 temetés volt tavaly.

Hírdetés

A fürdővárosnak 8 285 lakosa volt év végén, egy év alatt közel százzal csökkent a lakosság száma. 117-en jelentkeztek be a városi hivatalban állandó lakhelyre, 137-en elköltöztek a városból, 69 gyerek született, hárommal több, mint az előző évben.

Bősön, a régió legfiatalabb városában enyhén gyarapodott a lakosok száma, ugyan kevesebben költöztek be, és kevesebb gyerek született, mint tavaly, de az elhunytak száma is csökkent. Az 5 113 lakosból 108 tavaly költözött ide, 50 gyerek született és 67-en elhunytak.

Bősön és Dunaszerdahelyen is jellemző az állandó ingatlanfejlesztés, a járási székhelyen az önkormányzat nem épít bérlakásokat és új lakónegyed létrehozását sem tervezik, de Bubniak Júlia hivatalvezető közölte, hogy magánbefektetők építenek. „Összesen 264 családi ház elhelyezése várható, valamint lakóházas övezetek létrehozása 251 lakással” – tájékoztatott a hivatalvezető. Bősön folytatják a bérlakás-programot, valamin új építési telkeket is előkészítenek. Somorján ragaszkodnak a kisvárosi jelleg megtartásárhoz, nem terveznek további bérlakásokat. A 155 házhelyet kínáló új lakónegyed fele már betelt az elmúlt években.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »