Csókay András idegsebész a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való felkészülés idején, a világesemény hírnökeként fáradhatatlanul járta az országot, sok embert buzdítva, elérve, megerősítve reményében. Ezt a missziós szolgálatot most is folytatja és legutóbb a Győri Egyházmegyei Karitász meghívására tartott előadást Csornán és Kapuváron.
A bangladesi sziámi ikreken végzett műtétsorozatról az utóbbi időkben szóló beszámolójából kitűnt az a fájdalom, amit az elmúlt két esztendőben az alapítvány kommunikációja miatt érez. Erről kérdeztük az idegsebészt.
– Milyen fejlemények vezettek idáig? Egy alapvetően sikeres, világszerte hatalmas figyelmet és elismerést kiváltó műtétet elvégző orvoscsapat tagjai között megbomlott az egység, és kérdés, hogy helyreáll-e valaha. Hogyan mehetett félre egy ilyen nemes ügy?
– Amikor már azt hisszük, hogy megnyugszanak a kedélyek, mindig jön egy fenyegetés, ügyvédi felszólítás, feljelentés a műtétet elvégző 12 fős csapat, idegsebészek és segítőik felé, vagy éppen rendőrségi házkutatás a barátaink felé. Most éppen az orvosi kamara etikai bizottságánál jelentett fel a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány (továbbiakban: alapítvány) egy képviselője. A 2019 augusztusában lezajlott műtét második évfordulójára a Honvédkórházban készítettünk egy nyolcperces werket, a műtétet végző idegsebészek és segítőik mindenkiről pozitívan nyilatkoztak benne, mégis az alapítvány ügyvédi felszólítással tiltatta le a filmet a honlapról valótlanságokat állítva. Nagyon furcsa dolgokról van szó, és mint mindenben, itt is megjelenik a spirituális ok. Én ezt rögtön megéltem, amikor 2017-ben Dakkában egy plasztikai sebészi missziót kísértem mint idegsebész.
– Ekkor találkozott először a fejüknél összenőtt sziámi ikerlányokkal?
– Igen. Az ő szétválasztásuk igazi életveszélyt jelentő kockázata az idegsebészeté, az intenzíves kezelésé, nem a bőrtágításé. Amikor odahozták a gyerekeket, a velünk lévő plasztikai sebész azt mondta, hogy a bőrnyújtást bármelyikük el tudná végezni. Néztem a képeket, és az volt a meggyőződésem, hogy idegsebészetileg megvalósíthatatlan a feladat, és nem az összenőtt agyak, hanem az összenőtt vénák miatt. A közös vénák okozzák mindig a legnagyobb problémát. Mondtam is: nem csoda, hogy nálam sokkal híresebb, külföldi gyermekidegsebészek nem vállalták a műtétet. A bangladesi kollégák szomorúan vették ezt tudomásul.
– Ezt követően hogy alakultak a történések?
– Tovább nézegettem a képeket. A kisfiam halála óta megtanultam valamennyire a mély imádságot, ami nekem a Jézus-imádságot jelenti: Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Számtalanszor megtapasztaltam: ha megoldhatatlannak látszó problémával állok szemben, és elkezdem mondani ezt az imádságot, lejutok egy olyan lelki mélységre, ahol az igazsággal találkozom. Mi, keresztények valljuk: ez a Jézussal való találkozás, ami kiterjed a teológiai, de a tudományos és a mindennapi igazságokra is. Ne csodálkozzon tehát senki, ha mély imádság közben jön rá arra, hogyan tegye rendbe a kettétört házasságát, vagy éppen érkezik egy tudományos felismerés.
– Mi lett a „bemondott” megoldás?
– Idegsebészetileg logikus volt, ha elvesszük az egyik összenőtt gyerektől a közös vénát, és odaadjuk a másiknak, akkor az meghal, és fordítva. A pótvénák bevarrása eddig nem hozott sikert. Jézus azt mondta nekem: vedd el mindkettőtől! Hogyan, Uram? – kérdeztem magamban. Utána viszont már jött az emberi, a tudományos gondolat: létezik az érkatéteres eljárás, amivel be lehet jutni a combvénán keresztül a közös agyi vénákba, és el lehet őket zárni. Hál’ Istennek velem dolgozik Hudák István barátom, specialista, világhírű ezen a szakterületen. Fölhívtam, elküldtem a képeket Dakkából. Két nap múlva visszahívott, és azt mondta: remélem, meg tudom csinálni.
– Ez volt a műtéthez vezető hosszú úton az első vállalás?
– Igen. Már innentől kezdődtek a számomra felfoghatatlan ellentétek. Sajnos az alapítvány érthetetlen módon azóta is azt kommunikálja, hogy akkor szervezetként vállalta ezt a műtétet. Az alapítvány egyrészt semmit nem vállalt, mivel jogi személyként nincs egyéni felelősségük egy műtétnél, csak az azt végző orvosnak, másrészt én sem vállaltam az erek szétválasztását mint az alapítvány akkori elnöke, hanem Hudák doktor vállalta, hogy elvégzi azt. Ezt el is végezte a következő évben, tizennégy órában, három ülésben. Teljesen egyedül, saját költségén vállalta az utazást, és megszerezte a több millió forint értékű implantátumokat, amikkel be lehet ragasztani az eret. Elkísértem, felkavaró élmény volt, az alapítványról nem lehet beszélni ebben az esetben. Már csak azért sem, mert Hudák doktor deklarálta, hogy neki az alapítványhoz semmi köze. Megértettem, mert egyes tagok méltatlanul viselkedtek vele.
– Közeledünk a 2019-es augusztusi műtét időpontjához…
– Ne szaladjunk ennyire előre. Hátra volt még a kérdés: a két agy közötti átmenő idegpályákat át lehet-e kötni? Ehhez egy másik kedves barátomnak, a szintén nemzetközileg elismert Valálik István doktornak kellett megadnia a zöld lámpát függetlenként. Ő is csak 2018 végén mondta azt, hogy valószínűleg szét lehet vágni, és csak ekkor mondhatott igent az alapítvány a vezetésemmel a műtétre. Ám
Ha valami szakmai hiba történik az alapítványt nem lehet a bíróságra vinni, ez nevetséges. A pénzadományok Hudák doktor említett rendkívül sikeres műtétje után kezdtek özönleni az alapítványhoz. Már 2018 eleje óta én is készültem a „véres” szétválasztáshoz. 2019 első félévében a plasztikai sebészek bravúros bőrtágítást végeztek, amibe soha nem szóltunk bele.
– Mennyi időt vett igénybe a felkészülés?
– Bő másfél évig tartott. Bevontam az előkészületbe Muhari-Papp Sándor Balázs képző- és festőművészt, akivel húsz éve dolgozom együtt. Az összes sikeres innovációmat ő rajzolta meg, velem volt a boncteremben, műtéteken.
– Milyen feladatot osztott a képzőművészre a műtét során?
– A közös koponyát először szét kellett vágni, majd a körkörös nyíláson behatolva indult el az agyak és az artériák, illetve idegpályák szétválasztása. A szétvágás után csontdarabok termelődtek ki. A friss halottakon végzett számtalan gyakorlás során Balázs begyakorolta, hogy tetszőleges apró csontdarabokból képes legyen felépíteni a hátsó koponyarészt, ami megvédi az agyakat a hanyatt fekvésben a mikrotraumáktól. Az, hogy elöl a homlok felett csak a bőr fedi az agyat, nem olyan fontos, mert nem érintkezik semmivel. Ezt így csináljuk az idegsebészetben koponyafedél eltávolításánál. Balázs ezt vagy ötvenszer is elgyakorolta friss halottakon, próbababákon, 3D-modelleken. A művészeti képzőben alapfeladat, hogy a növendék egy szétrobbantott vázát össze tudjon ragasztani. Egy idegsebésznek ez abszolút nem rutin, nagyon sokat kellene gyakorolnia, nemhogy más sebészi szakmából érkezőnek.
– Amikor 2019 nyarán elutaztak Bangladesbe, hogy elvégezzék a sziámi ikrek szétválasztását, milyen volt a hangulat?
– Bár voltak botrányos viták, alapvetően békében utaztunk el. Az alapítvány nem volt hajlandó tudomásul venni Jézus meghatározó szerepét. Mi csak hű szolgaként dolgozunk. A fent említetten kívül még négy nagyon fontos innovációt kaptam a Jézus-imában. Ezt a tényt is negligálják mai napig a kommunikációban. Velünk tartott a neves filmrendező, Szász János is, aki sokat segített.
Semmiféle egyéb tulajdonjogi, szóbeli vagy írásbeli megállapodás nem történt. A titoktartási nyilatkozat, amit mindenkivel aláírattam mint még akkori elnök, a szétválasztó műtétsorozat végéig tartott, vagyis 2019. augusztus 2-ig. Ebbe a megelőző bőrtágítás és az érlezárások is beletartoztak. Ez azért fontos momentum, mert amikor a rendőrség másfél évvel később házkutatást tartott, és lefoglalta az adathordozókat, az ismeretlen tanú feljelentésében az szerepelt, hogy Szász János megszegte az alapítványnál történt megállapodást és a titoktartást. Ez se volt igaz. Így vezette félre a névtelen tanú a rendőrséget.
– Kicsit térjünk vissza a műtét előtti estéhez: mi történt pontosan?
– Elmentem korán aludni, tudtam, hogy hosszú lesz a műtét, végül huszonhat óra lett. A festő-képzőművész barátom, Balázs fent maradt a többiekkel, a vacsoraasztalnál. Az alapítvány nem szakmabeli orvos tagjai fölvetették, hogy van egy jó módszer, amivel sokkal nagyobb részt be tudnak fedni a gyermekek koponyáján, ez az ún. csontfelezési módszer, gyakorlatilag a csont lap szerinti kettépattintása, és így be lehet fedni az egész koponyát. Csakhogy ők soha nem jöttek el hozzánk megnézni a gyakorlatainkat, nem is értettek hozzá, nem is idegsebészek. Nem készültek fel egy ilyen jellegű beavatkozásra. Nevetségessé tették Balázst, aki jelezte kifogását. Ilyeneket mondtak: amit ti fél évig gyakoroltatok Andrással, azt mi két perc alatt megcsináljuk. Balázs kellemetlenül érezte magát, de nem akart engem felkelteni, és másnap sem szólt, tartott attól, hogyha elmondja nekem ezt, közvetlenül a műtét előtt, nem tudok majd úgy odakoncentrálni. Reménykedett, hogy ilyen szakmaiatlan döntés nem születik, nem zárják ki. A nyolcadik órában jutottunk el odáig, hogy az összes csontot átadtam az alkotáshoz. Mivel Balázs ott volt, abban a hiszemben dolgoztam, hogy megcsinálja, ahogyan azt megbeszéltük. Később kiderült, hogy a nem idegsebész orvoskollégák utasították: nem csinálhat semmit, és nem is szólhat a műtét közben. Ezzel
– Mi lett az eredmény?
– A kollégák nem tudták összerakni a „szétrobbantott vázát”, így pancser munka született, a tervezettnél sokkal alacsonyabb a hátsó koponyavédelem. Az ápolási óvatosság ellenére, és magától a hanyatt fekvő helyzettől is, vélelmezhetően mindig egy kis mikrotrauma érte a csak bőrrel fedett hátsó agyrészt.
– Balázs nem próbált beleszólni a dolgok menetébe a műtét közben?
– Megpróbált, de, letorkolták, hogy maradj csöndben, nem nyúlhatsz semmihez. Ilyen terror működött a másik asztalnál a tudtomon kívül. A filmnyersanyagban ez teljesen világos: a műtőasztal szélén áll, mint egy cövek, néz, és nem csinálhat semmit. A rendőrségi házkutatás során Szász Jánosnál a filmeket keresték.
– Ön erről semmit nem tudott?
– Nem, mert mint már fentebb utaltam rá: ha Balázs ezt közli velem a műtét előtt, lehet, hogy olyan veszekedés tör ki, stresszes állapotban, hogy a műtét elvégezhetetlenné válik, a gyerekek meghalnak. Így is két olyan helyzet volt, amikor Jézus mentette meg a gyerekeket, nem mi, orvosok. Balázs azt hitte jóhiszeműen, valahogy csak megcsinálják a koponyatetőt, mégiscsak sebészorvosok. Meg is csinálták – így. Szakszerűtlenül.
– Fölvetődhet a kérdés: hogy mert bevinni a műtőbe egy művészt?
– Ez teljesen bevett dolog, hogy nem orvos odakerül adott esetben a műtőbe, megtanítjuk őket a steril bemosakodásra, pl. technikusok jönnek, összeszerelni az inplantátumokat, vagy például Japánban láttam, hogy az ultramikroereket ugyancsak technikusok varrják össze, akik csirkeszárnyon gyakorolnak állandóan. Mi a műtősnőinkkel vállaltuk a felelősséget Balázs betanításáért.
– Hogyan alakultak a történések a műtét után?
– A műtét végén (ez is filmen van) megállapodunk abban, hogy az alapítvány nem használhatja a siker szót, minden idegsebész ugyanis ennél sokkal kevésbé bonyolult beavatkozásoknál is mellőzi ezt, egészen addig, amíg a beteg fel nem ébred. Ezt én is kikötöttem. Látszólag bele is egyeztek.
– Végül mit kommunikáltak?
– Még aznap kiadott
És itt jött be megint a spiritualitás. Nagyon hittem a csoportos lelki támogatásban, amit a szociálpszichológia is elismer mint tudományosan eddig nem megismert valóságot. Mi nagyon egyszerűen azt mondjuk, hogy imádkozunk valamiért, annak van értelme.
– Amit kért tőlünk és más katolikus orgánumoktól…
– Igen, és közöltem, hogy a kislányok életveszélyes állapotban vannak, ezért imát kérek. Több szent és Mindszenty József közbenjárását is kértük, és nyugodtan mondhatjuk, hogy csoda történt, az egyik kislány, Rabeya felgyógyult, teljesen jól van, míg a másik, aki bevérzett, életben maradt úgy, hogy nem képes önálló életvitelre. Visszatérve az alapítvány vállalhatatlan sikerkommunikációja miatt borzalmas veszekedés tört ki. Azt is kifogásoltam, hogy a sikerkommunikációba nem írták bele a bangladesi doktorokat, amit ők érthetően rossz néven vettek. Innentől kezdve végeláthatatlan vitatkozás kezdődött. A valótlanságokért is léptem ki az alapítványból, aminek szellemi alapítója és 17 évig elnöke voltam. Sajnos az alapítvány a tudományos közleményét is a valóságnak nem megfelelően írta meg. Az utolsó verziót nem láttam, sajnálom, hogy társszerzőként benne vagyok.
– Lassan elérkezünk Szász János meghurcolásához. Mi vezetett ehhez?
– A megbeszélés, hogy nem kommunikálunk sikert, és Balázs kirekesztése rajta van a nyersanyag filmen. János mint egy igazi jó filmes, négy kamerával forgatott. Már ott, kint, Dakkában egészen elképesztő dolog történt. Szász János három nappal a műtét után hazautazott, és akkor az alapítvány megint tudtomon kívül azonnal aláíratta a szülőkkel, hogy vonják vissza a beleegyező nyilatkozatukat a filmben való szerepléshez. Miután mindannyian hazaérkeztünk, megkezdődött Szász János meghurcolása. Még odakint János teljesen jóhiszeműen odaadott egy kópiát az alapítványnak, hogyha vele valami baj történik, akkor maradjon meg. Később az alapítvány tulajdonjogot követelt, de Szász János természetesen elzárkózott ettől, semmiféle megállapodás nem volt erről az Alapítvánnyal, sem szóban, sem írásban. Ezt követően elképesztő bejelentés-feljelentéssorozat kezdődött. Az alapítvány Szász János tizennégy éves fiának (és anyósának is) lelkileg súlyosan terhelő levelet írtak, igaztalan rágalmakkal illetve az apját. Volt egy közös vacsora a köztárasági elnök úrnál, az alapítvány közbenjárt, hogy Szász Jánost ne hívják el, de elhívták. Engem felterjesztettek a Hungary Highlights díjra, de határozottan jeleztem, hogy ne engem, hanem az egész csapatot jelöljék. Erre az alapítvány visszalépett, mondván: ha Szász Jánost jelölik, akkor ők nem fogadják el a díjat. Meghívást kaptunk a Bálint Házba, őket megfenyegették az ügyvédjeikkel, hogy azonnal vegyék le a beszélgetés felvételét a honlapjukról. Mindenkit fenyegetnek azóta, hogy mi, akik a műtét elvégeztük, egy szót se szólhatunk, egy fotót sem mutathatunk. Nevetséges.
– Minden ilyen eseménynek az volt a célja: ne derüljön ki, hogy mi történt valójában?
– Az alapítvány a kommunikációjában mindig féligazságokat közvetített, és a féligazság egy idő után valótlansággá változik.
A fordulópont a rendőrség félrevezetése volt, és a házkutatás 2021. február 5-én reggel: tizenegy rendőr nyomult be Szász János lakásába, mint egy bűnözőébe, és az összes adathordozót a nagymama régi telefonjáig lefoglalták és elvitték. Mindezt a 8 éves kisfiának és a családnak át kellett élnie. Ez már sok volt nekünk is.
– Ez hogyan hatott a továbbiakra?
– Balázs megaláztatását sokáig magában tartotta. A Szász Jánost ért atrocitás után kibukott belőle: elmondta, mi történt a szétválasztó műtétnél. Tizennyolc hónappal a beavatkozás után tudtam ezt meg! Érzékeltem, hogy nincs rendben, de azt mondtam magamban: ha ennyit gyakoroltunk, és mégsem sikerült, akkor nem tudok mit tenni, valamit rosszul csináltunk.
– A spiritualitás negligálása átfordult szakmai hibába, mondhatni etikai vétségbe?
– Pontosan! Az imaháttér szétverését Önök és a többi katolikus média által helyrehoztuk.
Mindez ott van a filmfelvételeken – egyértelmű lett a cél, sose lásson napvilágot. Szász János a meghurcolás nyomán elvesztette az összes munkáját, ezért az Egyesült Államokba távozott, hogy munkához jusson. Szász soha nem akarta ezt közreadni, nem tehetett róla, hogy az állókamerák mindent rögzítettek.
– Miért gondolta úgy, hogy mindezt előadásokon és most a katolikus sajtóban elmondja?
– Jézus Krisztus azt mondja: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” És ki kell mondanunk az igazságot. Jézus nem hagyott cserben, mert a gyerekeket megmentette, és továbbra is imádkozunk hozzá, segítségét kérjük. Kaptunk is visszajelzést, egy kedves hívő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején jelezte, hogy szentségimádás közben a gyerekekért imádkozott. Krisztus hangját hallotta: „Meggyógyítom.” Hogy ebből mennyi a lelki és mennyi a testi gyógyulás, nem tudhatjuk. Továbbra is kérem: imádkozzunk.
– Az eucharisztikus kongresszus során megtapasztaltuk, hogy Ön nagyon sok embernek adott reményt. Miként viseli ezeket a támadásokat?
– Ahogy az evangélium írja: örüljetek, ha vádolnak titeket. Ha Krisztusért tesztek valamit, szükségszerű, hogy kígyót, békát, hazugságot kiabáljanak rátok. A lényeg, hogy a támadásokban is próbáljuk meg szeretni a bűnöst.
Szerző: Bodnár Dániel és Kuzmányi István
Fotó: Merényi Zita és Muhari-Papp Sándor Balázs rajzai
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
