Csődbe viszi az aszály a német gazdákat

Azonnali segítséget kérnek a német gazdák a kormánytól az aszály- és a hőségkárok enyhítésére, az egymilliárd euró (322 milliárd forint) támogatás nélkül sok gazdaság rövidesen csődbe mehet – figyelmeztetett a mezőgazdasági termelők országos szövetségének (DBV) elnöke egy hétfői nyilatkozatában.

Joachim Rukwied a Berliner Morgenpost című lapnak elmondta, hogy a rendkívüli meleg és az ország nagy részét április óta sújtó aszály miatt a gabonatermés 20 százalékkal csökkenhet az utóbbi öt év 47,9 millió tonnás átlagához képest, de a leginkább kiszáradt északi és északkeleti vidékeken a 70 százalékot is elérheti a kiesés.

Németországban a csapadékmennyiség az idén eddig minden hónapban elmaradt a sokévi átlagtól, júliusban az előzetes adatok szerint csupán a 39 százalékát tette ki, az átlaghőmérséklet pedig az 1981 és 2010 közötti időszakban mért 18 Celsius-fokkal szemben 19,3 fok volt.

A száraz és meleg idő a mezőgazdaság egy sor területén válságot okozott, a gabona mellett például a burgonyatermés is várhatóan 40 százalékkal csökken. Több német lap hétfőn erről azt írta, hogy hamarosan „rövidebb és drágább lehet a sült krumpli”, és a gyorséttermi hasábburgonyából a gazdagok luxusa lehet.

Hírdetés

Az állattenyésztést is sújtja az aszály és a hőség, a Handelsblatt című üzleti lap összeállítása szerint számos marhatelepen előrehozzák a tervezett vágásokat, mert nincs elég takarmány. Mások viszont örülnek a száraz melegnek, több gyümölcsből a termelők korai és jó szüretről számoltak be, a borászok pedig kiváló évjáratra számítanak.

A szövetségi kormány a szerdai ülésén foglalkozik az ágazat helyzetével, a károsultak rendkívüli támogatásáról azonban várhatóan csak augusztus végén, a betakarítás végeztével döntenek.

A rendkívüli időjárás más ágazatokban és az élet sok területén nehézségeket okoz. Az aszály veszélyezteti a folyami hajózást és az energiatermelést, így a Rajnán már csak félig lehet megrakni az uszályokat az alacsony vízállás miatt, több erőműben visszafogták a termelést a folyók hűtéshez használt vizének felmelegedése miatt, sok település önkormányzatának pedig több tízezer euró többletkiadást jelent a parkok öntözése.

Ezt a feladatot egyes városokban már csak a tűzoltóság segítségével tudják elvégezni, Berlinben pedig tömegoszlatáshoz használt rendőrségi vízágyút is „bevetettek” locsolásra.

Az aszály és a hőség „luxusproblémákat” is okoz, a Handelsblatt összeállítása szerint a sörgyárak palackhiánnyal küszködnek a megnövekedett kereslet miatt. Egy gyártó külön kampánnyal biztatja a vásárlókat, hogy a strandolás előtt keressék fel az üvegvisszaváltót. Szlogenje szerint „Amíg ti napoztok, mi újratöltjük a palackokat”.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »