Az Európai Unió a Chips Act kezdeményezés révén igyekszik erősíteni technológiai szuverenitását és globális versenyképességét. Ehhez azonban nemcsak a gyártásba irányuló beruházások szükségesek, hanem mindenekelőtt a magas színvonalon képzett szakemberek felkészítése is. Ennek jegyében Nagyszombat megye együttműködést indított a Szlovák Félvezetőipari Központtal (SK Chips), hogy a régió is bekapcsolódjon a félvezetőipari ökoszisztéma kiépítésébe.
Az együttműködési memorandum megnyitja az utat az innovációk és az úgynevezett back-end technológiák közvetlen bevezetése előtt a kerület szakközépiskoláinak oktatási folyamataiba.
A partnerség célja, hogy a középiskolákat szorosabban összekapcsolja a gyakorlati szakemberekkel és az akadémiai szférával. Stanislav Pravda tagsága az SK Chips stratégiai tanácsában lehetővé teszi, hogy a megye közvetlenül részt vegyen az oktatás ipari igényekhez igazodó koordinációjában.
„A memorandum aláírásával fontos lépést teszünk annak érdekében, hogy középiskoláink lépést tartsanak a legmodernebb technológiákkal. A félvezetőipar óriási hozzáadott értéket képviselő ágazat. Azt szeretnénk, ha diákjaink közvetlenül a gyakorlati szakemberektől szerezhetnének csúcstechnológiás ismereteket. Ezzel nemcsak az oktatás színvonalát emeljük, hanem régiónkat is vonzóbbá tesszük a high-tech beruházók számára”
– mondta a memorandum aláírásakor Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.
Hozzátette: a régió inspirációt merített Tajvan világszintű sikereiből is, ahol a kerület partnerkapcsolatban áll Yilan régióval.
A kezdeményezésbe ipari és elektrotechnikai középiskolák kapcsolódnak be Nagyszombatból, Pöstyénből, Galgócról és Dunaszerdahelyről. A nagyszombati elektrotechnikai szakközépiskolát a jövőben kiválósági központként kívánják fejleszteni. Az együttműködés nemcsak az oktatás fejlesztését célozza, hanem innovációs központok és startupok létrejöttét is ösztönözheti a kerületben.
„Az együttműködés konkrét előnyöket hoz a tanárok és a diákok számára egyaránt. A pedagógusok szakmai gyakorlatokon és képzéseken vehetnek részt közvetlenül vállalatoknál és egyetemeken, hogy az új trendeket be tudják építeni az oktatásba. A diákok előtt pedig megnyílik az út a gyakorlati workshopok, laboratóriumi rövidtávú programok és hosszabb szakmai gyakorlatok felé, amelyeket akár az érettségi munkájukkal is összekapcsolhatnak. A projekt a szakmai tantermek műszaki felszereltségének bővítésével is számol”
– zárta Michal Mičjan, a Szlovák Félvezető Kompetencia-központ igazgatója.
BN/Felvidék.ma/TTSK
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


