Csintalan Sándor: „Simicska Lajos soha nem fog veszíteni”

Csintalan Sándor: „Simicska Lajos soha nem fog veszíteni”

Kezdésként: az utolsó órákban is kampányolt Győri Péter mellett, azonban a józsefvárosi időközi polgármester-választáson a választásra jogosultaknak csak a 23 százaléka jelent meg, és ebből is mindössze 36,39 százalék voksolt az ellenzéki jelöltre.

Győri Péter évfolyamtársam volt, és miután jó szívvel tudtam ajánlani, ezért jó szívvel is ajánlottam, szerintem jó polgármester lett volna. De megvan a véleményem a kampányról. Amatőr volt. Sem önkormányzati, sem pedig országos szinten nem lehet egy hónap alatt kitalálni, hogy ki legyen a kihívó. Persze, az őt jelölő ellenzéki pártok sem csináltak semmit, csak odatették a neve mellé a logót. Hol voltak a politikusaik? Ha ez fontos lett volna számukra, akkor az elmúlt 3 hónapban minden nap több ellenzéki képviselőnek meg kellett volna a kerületben megjelennie, de nem lakossági fórumokon, hanem kart karba öltve járni a házakat és a lakásokat. Ez az általános iskola alsótagozata a politikában. Oda kell menni a választókhoz. Mindenki csinálja meg a saját maga Kubatov-listáját!

Végül is, Győri is azt nyilatkozta a vereség után, hogy senki nem segítette az embereket abban, hogy részt vegyenek, illetve részt akarjanak venni a helyi politika alakításában. Ez egy komoly kritika a mögötte álló pártoknak, vagy nem létezik ma Magyarországon olyan, hogy tudatos választópolgár?

A közéletben való részvétel nem azt jelenti, hogy 4 évente egyszer elmegyünk szavazni, hanem szervezetekben, pártokban való jelenlétet, és közösségi aktivitást feltételez. Ezzel szemben áll a Fidesz, egy végtelenül tudatos, végiggondolt politikai erő, amelynek van egy víziója, egy elképzelése. Más kínálat jelenleg nincsen. Az ellenzék jelenleg nem vonzó, mert nem mondanak semmit a jövőről, csak elmondják, hogy mi a bajuk a Fidesszel.

Az a bajuk a Fidesszel, hogy ellopja az emberek pénzét. Ez nem elég?

Ahhoz, hogy ebből politikai cselekvés is származzon, egy kulturális küzdelmet is végre kell hajtani. Ugyanis ma a választók zöme azt hiszi, hogy mindenki lop.

Vélhetően a politikán kívüli közeg, a magyar társadalom korrupt jelegénél fogva, el sem tudják képzelni, hogy vannak olyan emberek, akik nem fognak lopni. Ez egy őrült nagy kihívás.

Én ugyan ismerek olyan embereket, politikai tényezőket, akik nem lopnak, de ez kevés. Minderre épül az az érzület, amit Orbán Viktor nagyon gyorsan felismert, hogy az emberek biztonságérzete mindent felülír. Orbán azt jól tette, hogy lezárta a határt, de miért kell mellette uszítani?! Orbán Viktor élethosszig főnök akar maradni, láthattuk, dinasztikus vágyai vannak, mert az ember a gyerekét nem viszi el véletlenül Erdogan teljhatalmú elnöki beiktatására.

Ha már Kubatov Gábor neve felmerült. Sokáig abban kellett reménykednünk, hogy Szőke Ferenc, „Kubatov kedvenc gyilkosa” a kampány alatt kipakol a Fidesz ügyeiről Orbán Viktor volt barátja, Simicska Lajos tévéjében.

Egy médium esetében evidens, hogy minden olyan ügyet, ami a hatalom és a bűn világa között meghúzódik, feltárjon. És abban is abszolút biztos vagyok, meg tudom is, mivel évek óta együtt dolgozom Simicska Lajossal, hogy a HírTV-nél nem úgy van, szemben olyan médiumokkal, amelyek a hatalom szférájáéban működnek, hogy a riporter fülére rábeszél a tulajdonos. Ettől függetlenül, nem mi vagyunk az ellenzék, a Hír TV nem egy párt. De mondok még valamit, Szőke Ferenc nekem semmi újat nem mondott, az hogy ez hatalom eltorzult, az számomra nem újdonság.

A Nyerges-Simicska biznisz után viszont már arról beszélt a Tantuszban, hogy ha Orbán Viktor úgy gondolja, akkor megtarthatja Csintalan Sándort bohócnak, így továbbra is elmondhatja véleményét a műsorában. A Fideszé lesz a HírTV?

Miután még nem vagyok agyhalott, szoktam gondolkodni. Nyilván nem azért történt meg a tulajdonosváltás, hogy ugyanolyan tévé legyen, mint azelőtt volt.

Ha az Orbán zseni lenne, akkor tenne egy kísérletet arra, hogy csináljon egy udvari bolond tévét, másrészt a miniszterelnök hatalmi egyensúlyának egy nagyon fontos eleme, hogy rivalizáló érdekcsoportokat tart folyamatosan a placcon, de ebbe szerintem mi nem férünk bele.

Persze, az ember eljátszik a mindenféle gondolattal, de ez nem így lesz. Mindenesetre, annak a tévének a kitalálásában én már nem fogok részt venni. Igyekszem majd megtalálni a lehetséges platformokat. Ez a világ már sokkal nyitottabb, létezik a közösségi média is.

Tehát Nyerges Zsolttal Orbán Viktor vette meg a HírTV-t?

Hol él?! Ez teljesen evidens. Ismerjük a Zsoltot, aki amúgy egy rendes ember, kedvelem. Ő úgy döntött, hogy kurzuskonform lesz. Ő egy NER-kompatibilis személy, és átveszi ezt a tévét. Mi következik ebből? Hogy ez egy NER-kompatibilis csatorna lesz. Én viszont nem vagyok NER-kompatibilis.

Akkor ezzel eljutottunk oda, hogy ezt a médiumot is bedarálta Orbán Viktor.

Úgy néz ki, igen. Nincsen semmi ellenkező információ erről.

Hírdetés

Simicska Lajos feladta?

Nyugodtan, leírhatja, nem. És nem megy Amerikába.

Mit jelent az, hogy nem adta fel?

Ki fogjuk találni.

Mikor?

Amikor van annyi eszünk… Simicska Lajos is ácsolta ennek a torz hatalomnak a győzelmét. Én is. De ebből az következik, hogy ezután lábhoz tett nyelvvel kell lihegni körülötte? Nem, sőt mi több! Meg kell próbálni megállítani, bármi áron.

Volt valaha atombomba Simicska Lajos kezében? Vagy, ha nem volt, akkor miért várta minden ellenzéki párt ezt?

Mert az emberek mindig a csodára várnak. Az atombomba ennek a népi önámításnak, valamint az ellenzéki politika mérhetetlen lustaságának a terméke. Ez egy népmesei illúzió volt.

Soha nem volt szó semmilyen atombombáról, ez kitaláció, kényelmes, lusta emberek kitalációja.

Erre semmilyen alapot nem adtunk. Egyszer sem. Amúgy meg, mit váltott volna meg egy atombomba? Megváltozik az ország mentalitása? Dehogy.

Akkor felesleges volt bízni ebben is?

Aki bízott az atombombában, az bassza meg! Ezt tudom mondani. Ez a kérdés pedig nem egyszerűen Orbán Viktorról szól. Ha egy atombomba felrobban, akkor jön egy másik Orbán Viktor, aki beleül majd ebbe a kész struktúrába. A rendszert nem lehet felrobbantani, mert a rendszer mi vagyunk.

De Simicska Lajos ki tudta volna ütni Orbán Viktort? Mert mintha semmit nem csinált volna, csak felírta egy plakátra, hogy Orbán egy geci.

Nem tudom, de ez egy értelmetlen kérdés, mert nem ütötte ki.

A HírTV viszont feláldozható?

Mindenki feláldozható. De nem Simicska áldozza fel. Ez a hatalom egy rossz hatalom, ez a hatalom tesz minket tönkre.

Jó, de akkor is ő volt az az ember, akiben, ha nem is lehetett megbízni, de reményt adott sokaknak. Most viszont megszűnnek azok a dolgok, amikbe kapaszkodhatnánk, és ugyanez az ember szünteti meg.

Én még most is bízom benne, és fogjuk is ezt még csinálni, ameddig bírjuk. Hogy ez kinek ad reményt, azt majd mindenki eldönti magában. De nehogy már az ellenzéken- és hatalmon-kívülieken kérjük számon azt, ami ebben az országban szörnyű. Nehogy már Simicska Lajos legyen ezért felelős!

Attól még volt olyan időszak 2010 és 2014 között, amikor megválasztott politikusoknak, felelős minisztereknek épp a politikán kívüli Simicska Lajoshoz kellett utasításokért elmenni.

Ennek egy jelentős része legenda, de én nem voltam ott. Szerintem viszont az alapkérdés az, hogy Simicska Lajos hogyan vett részt a magyar demokrácia megteremtésében, és hogy a magyar demokráciának milyen feltételei vannak és voltak. A politikában és a hatalmi szférában például szokássá vált, hogy a szereplők alkudoznak egymással, és alkuk alapján születnek döntések.

És mi történt Simicska Lajos 2014-es közbeszerzési győzelmei és 2015. február 5-e között?

Annak volt előzménye. Orbán Viktor kijelentette, hogy „te meg te, el lesztek takarítva!”, Simicska Lajos erre meg azt mondta, hogy nem.

Volt valamikor egy illúzió, ami a rendszerváltáskor fogant: a demokráciához nemcsak demokraták, de demokratikus intézmények is szükségesek. De aztán az is kiderült, hogy a demokratikus intézmények mellett is képesek egyesek túlhatalomra törni. Simicska Lajos mikor fölfogta, hogy az a hatalom, amelynek megépítésében neki is nagy szerepe volt, letért az útról, és most már a hatalom megtartása érdekében az a legfontosabb szempont, hogy mindenkit el kell takarítani az útról, akkor azt mondta, hogy nem. Mert nem arról szólt a szövetség, hogy magyarországi Törökországot csináljunk. Szerintem, jó döntést hozott.

Simicska Lajos vesztett?

Nem. Simicska Lajos soha nem fog veszíteni. Én sem.

(Címlap- és borítókép, illetve fotók: Harmati András – Alfahír)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »