Csintalan elvtárs hazatért: MSZMP sajnos nincs már, de az utódpártba újra belépett

Csintalan elvtárs hazatért: MSZMP sajnos nincs már, de az utódpártba újra belépett

Ismét a Magyar Szocialista Párt tagja Csintalan Sándor. Az MSZP korábbi ügyvezető alelnöke a párt kecskeméti szervezetéhez csatlakozott.

– Rendkívül nagy megtiszteltetés számomra, hogy társelnökként én köszönthetem Csintalan elvtársat a közösségünkben. Abban a közösségben, amely számára nagyon fontos, hogy mindig tudja, hova tart, de soha nem felejti el, hogy honnan indult. Az ilyen emberek tudnak minket horgonyként kötni a múltunkhoz és az értékeinkhez – fogadta Csintalant Komjáthi Imre társelnök.

– Ha én nem, akkor ki? Ha nem most, akkor mikor? – magyarázta visszatérését Csintalan.

Herczog Edit, az MSZP volt EP- és országgyűlési képviselője elmondta: büszke rá, hogy ő lehetett Csintalan ajánlója, akinek a visszatérése szerinte fordulópontot jelent a párt életében, írja a 24.

Hírdetés

Csintalan Sándor az egri főiskolán KISZ-titkár volt, 1977-ben lépett be az MSZMP-be. A rendszerváltás után, 1990-ben csatlakozott az MSZP-hez, ahol rögtön bekerült a párt országos elnökségébe. 1994 októberében a párt ügyvezető alelnökének választották.

Az MSZP színeiben az 1998-as országgyűlési választáson egyéni mandátumot szerzett Budapesten.

2007-ben csatlakozott a Fideszhez, ahonnan tíz év után távozott.

Korábban írtuk:

Csintalannak nem hazája az, ahol a Budaházy-féle fasisztákat szabadon engedik

A gyomor és köpönyegforgatás újabb hazai rekordja: Szili Katalin a KDNP-ben


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »