Csintalan, a kétlábú gyík 🦎

Csintalan lenne Orbán bohóca

Vannak olyan emberek, akiknek rinocérosz vastagságú a bőr az arcukon. Ezek arcpirulás (hiszen a vastag bőr arra képtelen) és szemrebbenés nélkül váltogatják “hűségüket”, és azt mindig az éppen hatalmon lévőknek bizonygatják, ahonnan a pénzt kaphatják. Az effélék mindenre kaphatók, és pénzért mindent megtesznek éppen aktuális gazdájuknak. Az efféle “kaméleon emberek” nem zavartatják magukat, hogy mit mondtak korábban. Új gazda, új “hűség”. Ilyen ember Csintalan Sándor is (de mindenütt megtalálható ez a típus, akinek a jellemtelenség a jelleme!). Erről szól az alábbi írás is. (Híradmin – NIF)

Fideszes lesz a Hír TV. Állítólag.

Méltatlanul keveset olvasom az alfahir.hu-t, így eddig elkerülte a figyelmemet a Csintalan Sándorral készült interjú. Súlyos mulasztásomat ezzel a szemlével igyekszem jóvá tenni. Már csak azért is, hogy felhívjam a Csintalan-jelenség tudományos kutatóinak figyelmét erre az aranybánya jellegű cikkre.

Eddig is tudtuk, hogy az egykori szoci alelnökből lett műsorvezető abszolút piacvezető önmegtagadásban, de mióta Simicska magára dobta le az atombombáját, Csintalan már nyíltan Orbánhoz is elkezdett dörgölőzni.

„Ha az Orbán zseni lenne, akkor tenne egy kísérletet arra, hogy csináljon egy udvari bolond tévét, másrészt a miniszterelnök hatalmi egyensúlyának egy nagyon fontos eleme, hogy rivalizáló érdekcsoportokat tart folyamatosan a placcon, de ebbe szerintem mi nem férünk bele.” – nyilatkozta a second hand Trapper farmerdzsekik hazai reklámarca.

Ó, hát igen. Sanyi bácsi, már udvari bolond is lenne, csak vegyék be a csörgősipka bizniszbe! Sanyi bácsi nagyon reméli, hogy ő, mint a Simicska-portfólió értékes vagyoneleme átkerül a jobboldalra.

Hírdetés

Hát hogyne! Már vizsgálja is a GVH, hogy nem okozna-e baloldalnak versenyhátrányt a Csintalan-féle árulásmonopólium.

Nem köszönhetjük meg eléggé az ex-oligarcha engedelmes avatarjának elévülhetetlen szolgálatait, amelyet az újabb fideszes kétharmad érdekében – öntudatlanul – tett, de azért ácsi!

Tényleg lenne még egy újabb arc a kelléktárban, amit fel tudna csatolni?

Lenne, de nem kell. A munkásosztály Howard Sternje hamar belátta, hogy vajmi kevés esély van az ő szépen ívelő karrierjének további szépen ívelődésére. Ugyanis: Csintalan szerint a Hír TV-t Nyerges Zsolt képében Orbán vette meg, és változni fog a csatorna irányvonala.

Aha.

Kálmán Olgának szólt már valaki?

(Szikszai Péter)

Forrás: Magyar Idők

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »