Csintalan – A jellemtelen ember képtelen megjavulni

Csintalan – A jellemtelen ember képtelen megjavulni

Csintalan Sándor egyelőre nem nyerte vissza boldogságát azok után, hogy a minap kiderült, atyai jó barátja, Simicska Lajos eladta összes, mintegy 80 milliárd forintot érő üzleti érdekeltségét üzlettársának, Nyerges Zsoltnak. Benne a Hír Tv-vel, az alapvetően bolsi, de leginkább jellemtelen Csintalan kommunikációs királykodásának médiumával. A váratlanul sz@rban hagyott ember a bejelentés éjszakáján már borongott egy sort egy sötét szobában Facebook oldalán. Igyekezett nagyon elszántnak mutatni magát jelezve, hogy „nem fogja be pörös száját”, meg hogy „mondani fogják a magukét, amíg lesz fórumuk”. Sőt, még durváskodott is egy jókorát, mondván, hogy a jelenlegi kurzus által képviselt nemzetnek itt vége.

Nem kis önbizalomra vall azonban, hogy saját sorsának alakulásából azt a következtetést vonja le, hogy éppen annak a nemzetnek van szerinte vége, amely közel hárommillió ember legnagyobb boldogságára azt az utat járja, amit lakói a legjobban akarnak. S amit a vasárnapi időközi helyhatósági választáson elsöprő mértékben újból megerősítettek. S amelynek ellenzéke Csintalan „éleslátó” kommunikációs tevékenysége ellenére most is nagyot bukott a többségi akarat miatt.

Ritka tiszta pillanatainak egyikében azért gondolt arra, hogy eljöhet az idő, amikor már nem engedik be a portán a Hír Tv épületébe, s könnyen megeshet az is, hogy „kollektíve megyünk a levesbe”.

Döbbenetes, hogy ezt az egzisztenciálisan nagyon nehéz helyzetet, amibe a Hír Tv stábja került nem Simicskának róják fel, aki üzletemberi keményszívűséggel szabadult meg tőlük, s nem is Nyerges Zsoltnak, aki feltehetően nem hagyja jelenlegi formájában tovább üzemelni a televíziót. Csintalan természetesen Orbán Viktort teszi felelőssé, mert szerinte a stratégiai döntéseket most nem Nyerges hozza, hanem az „önkény felmenő ágában” a miniszterelnök.

Hihetetlen, amit a hit és meggyőződés nélküli puhatestű Csintalan rágalmazás terén megenged magának. De hát mit is lehet várni egy alapvetően jellemtelen embertől, akit azok után vettek be a Fidesz csapatába, hogy korábban az MSZP-SZDSZ zászlót lobogtatva küzdött a demokrácia kiteljesedése ellen Magyarországon. Majd, amikor kirobbant a konfliktus a miniszterelnök és Simicska között, akkor nem a nemzeti célok további szolgálatát választotta, hanem épp az ellenkezőjét. A Simicska által biztosított „független” nyilvánosság és nem kevés pénz fejében azzal fordult szembe, amiért „megvilágosodott báránykaként” néhány évig éppen ő harcolt. Így lett a néppártosodás jelmezében balra forduló, a választáson nagyot bukó Jobbik újdonsült szószólója. Most pedig az a kérdés, meddig engedik be a Hír Tv épületébe?  

Hírdetés

Az ember soha nem örül annak, ha valakinek az egzisztenciája veszélybe kerül. Ha Csintalan őszinte meggyőződésű ember volna, akkor bizonyosan nem került volna ilyen helyzetbe. Ifjúkori hevülete után, amikor még bukfencezéssel ünnepelte Horn Gyula győzelmét a Hősök tere betonján, adott neki a sors egy lehetőséget a Fideszben, hogy megjavuljon, s tiszta szívvel a magyarok mellé álljon. Lehet a kormányfőt okolni a kialakult helyzetért, ezt azonban éppen neki már nem hiszi el senki.

Egy dolog biztos, Kedves Sándor, a nemzetnek nincs vége! Sőt!

Hogy ezen kívül kinek vagy minek van vége, azt pedig az idő fogja eldönteni.

Horváth K. József – https://leander.blogstar.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »