Megrendítően nehéz arról írni, hogy tegnap még szépen nyíltak a mezei virágok, mára azonban már elhervadtak. Kidőlt hát a Székely Mikó Kollégium nagy hírű Dal- és Táncegyüttesének másik tartóoszlopa: Berci bácsi után egy éven belül elment Dancs Tátá is, s bizonyára most is együtt próbálnak új csapattal fent, a Csillagösvényen.
Számomra azért roppant nehéz megfelelő szavakat találnom a mellbevágóan igaz történetre, mert egyikük az én testvérbátyám volt, aki csak a családon belül hallgatott az Albi becenévre, másikuk pedig, a nála fiatalabb, Sepsiszentgyörgyre kerülésem utáni időszakban a legjobb barátaim egyike, akivel együtt próbáltunk főleg a diákok részére olyan lehetőséget kitalálni, amelyek vonzók és tanulságosak. Ő volt Dancs Árpád, számunkra Árpi, aki a mindenkori diáknemzedékek körében a Tátá névre hallgatott. És csodák csodája: széles e nagy városban, talán a megyében is, egyetlen Berci bácsi létezett és egyetlen Tátá. Ma is, elhunytuk után is így emlegetik őket. És így fogják említeni mindaddig, amíg a kezük alól kikerült sok-sok diák emlékezni tud. S talán még az utánuk következők is.
Ugyanis az iskolahimnusz mindaddig felcsendül, amíg mikós diákok lesznek. Árpi szerzeményei között legidőtállóbb minden bizonnyal az Igazat vallani című iskolahimnusz lesz, amelyhez szöveget a szintén volt mikós Czegő Zoltán írt. És emlegetni fogják, ehhez kétség nem fér, azt az együttest, amely magyar csoportként az országból elsőnek kapott magyarországi fellépési jogot, s ötvenéves fennállása alatt tagjai eljutottak a világ végére is. Örömünnep volt Pécsen, amikor a Leöwey lánygimnázium vendégeként a városi sportcsarnokban több ezer néző, hallgató előtt táncoltak, énekeltek, s bizony meglepetésszámba ment a pécsiek számára, hogy ezek a székely legények és leányok nem csupán saját iskolájuk himnuszát énekelték el, de tudták – hogyne tudták volna! – a magyar himnuszt is! Megadatott nekem is, hogy pár évig magam is ott forgolódjam az együttes körül!
Dancs Árpád pedagógus, zenetanár, zenész, zeneszerző, színház- és filmkritikus, a város díszpolgára, a Romániai Magyar Pedagógus-szövetség (RMPSZ) Életmű-díjasa, s hadd másoljam ide a további tudnivalókat: hatvan könnyűzenei alkotása közül több is slágerré vált, 120 népzenei feldolgozás, 12 táncjáték, negyvenöt kórusmű alkotója, hangszerelője, az első, s talán egyetlen sepsiszentgyörgyi musical, a Világraszóló lakodalom alkotója, az első szentgyörgyi popzenekar, a Sonor létrehozója. A Tavirózsa könnyűzenei fesztivál résztvevője, támogatója, népszerűsítője, de A halálra táncoltatott lány című balladafeldolgozással – Péter Alberttel közös táncjátékuk volt – a Bálványosi népdal- és néptáncfesztivál első rendezvényeinek résztvevője, nyertese. Mint ahogy számos országos díj került még a Mikóba a többi színpadi táncfeldolgozás elismeréseképpen.
Nem lenne teljes ez az írás, ha nem tenném hozzá az előbbiekhez a gyerekei, Annamari és Zsolt csúcsra jutását. Lehet, nem tévedek, ha csúcsra juttatást említek. Annamari nemzetközi hírű énekes lett, Zsolt pedig nem csupán jó zenész, hanem széles körben elismert, igen elfoglalt rendezvényszervező is. Mindezekhez hathatós segítséget kapott elismert tanítónő feleségétől.
És Árpi egy bizonyos idő után tollat ragadott a kezébe, és írta, írta, közreadta könyveit a színházról, a mozizásról, de engem legmélyebben érintett meg családi házuk környékének, környezetének érdekes és érzékeny bemutatása. Valahányszor eljött hozzánk, de más beszélgetéseink során is, el nem felejtette megemlíteni lányunk, Hilda színművészi és filmes sikereit, s vártuk, nagyon vártuk a harmadik színházas könyvet, amelyben Hilda színházi és filmszínházi sikeres tevékenységének bemutatása is sorra került volna. Hátha a már nyers anyagként fiókban heverő kéziratot valaki napvilágra segíti!
Fiatalkori történettel zárom az emlékezést! Costinești-en, a kedvelt ifjúsági tengerparti üdülőn nyaraltattuk az együttest a múlt század hetvenes éveinek elején – mivel a fiúk birtokba vették a homoksávot, itt hallottuk először, hogy román kenyeret eszünk –, nos, ezen a kiránduláson szól nekem Árpi egyik délben, hogy aznap közvetíti a román televízió egyik újabb szerzeményét. Elindultunk hát tévékészüléket keresni, s bizony nem sikerült találnunk olyan helyet, ahol televízió működik. Így hát elmaradt szerzeményének első tévés meghallgatása. Ám utána kárpótolták azok az elismerések, dicséretek, amelyek végigkísérték egész pályáján!
És bizony mondom, hangsúlyozom: elhunytával szegényebbek lettünk, jóval szegényebbek!
Péter Sándor
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
