A Világbank, az Európai Bizottság, az ENSZ és az ukrán kormány legfrissebb becslései szerint Ukrajna újjáépítése az Oroszországgal vívott, immár csaknem négy éve tartó háború után hozzávetőlegesen 588 milliárd dollárba (mintegy 499 milliárd euróba) fog kerülni – jelentette az AFP és a DPA hírügynökség.
A 2022. február 24-től 2025. december végéig tartó időszakban az ukrajnai háború legalább 195 milliárd dollárnyi (több mint 165 milliárd euró) közvetlen kárt okozott. A rekonstrukcióhoz szükséges teljes összeg azonban a következő tíz évben nagy valószínűséggel elérheti az 588 milliárd dollárt.
A konfliktus leginkább a lakhatási szektort, a közlekedést és az energetikai infrastruktúrát sújtotta. A jelentés szerint 2025. december 31-ig a lakóépületek 14 százaléka megsérült vagy megsemmisült, ami több mint hárommillió háztartást érintett. A legnagyobb károkat Ukrajna keleti részein, valamint a főváros, Kijev környékén rögzítették.
Az összes kár körülbelül 75 százalékát a frontvonal menti területeken észlelték. Jelentős anyagi forrásokat igényel majd a mezőgazdaság, a szociális ellátórendszer és az ipar helyreállítása, valamint az aknamentesítés is.
A legfrissebb becsült összeg nagyjából 12 százalékkal (mintegy 51 milliárd euróval) magasabb a tavalyi előrejelzésnél. Összehasonlításképpen: a Világbank adatai szerint Ukrajna éves bruttó hazai terméke (GDP) ennek az összegnek csupán körülbelül az egyharmadát teszi ki.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: Getty Images/iStock
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


