Csíkszeredában bebizonyosodott, amit eddig is tudtunk: mélységes hallgatásból áll az MSZP "nemzetpolitikai törekvése"

Csíkszeredában bebizonyosodott, amit eddig is tudtunk: mélységes hallgatásból áll az MSZP "nemzetpolitikai törekvése"

Erdélybe látogattak a hétvégén a Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviselői. A kisszámú küldöttség öt helyszínen tárgyalt nemzetpolitikai törekvéseiről – számolt be honlapján az ellenzéki párt. A beszámolóhoz csatolt képekből az is kiderült, hogy a küldöttség a csíkszeredai önkormányzatnál is járt.

Hírdetés

Mint írják, pár órára ellátogattak a 29. Tusványos helyszínére, majd többek között Csíkszeredában és Marosvásárhelyen találkoztak „a határon túli magyar szervezetek vezetőivel, hogy elmondhassák nemzetpolitikai törekvéseiket.” Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szerint azonban az MSZP-s küldöttség nem mondott el semmit, és tárgyalásokat sem folytatott, csakis „hallgatott”. Ráduly a Székelyhon érdeklődésére elmondta: a delegáció mindössze fél órát töltött a csíkszeredai városházán.

„Ők kerestek meg engem azzal a céllal, hogy egy olyan embertől halljanak a romániai helyzetről, aki a legsötétebb bugyrait is ismeri a hazai valóságnak. Péntek reggel jártak az önkormányzatnál, ahol elmondtam nekik – hogy ne mástól hallják –, milyen ügyek, események és küzdelmek léteznek az országban a visszaállamosítástól kezdve a székely vezetők kinyírásán keresztül mostanáig, illetve milyen szekus protokollumok és intézmények vannak Romániában, ezek pedig hogyan működnek. Ennek a helyzetnek az ismertetése volt a látogatás apropója és a tételes célja. A találkozót ők kezdeményezték, rajtam kívül senkivel nem találkoztak, és ők nem is mondtak semmit, csak meghallgattak engem, és feltettek egy-két kérdést a jobb megértés érdekében” – zárta szavait Ráduly.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »