Bergoglio érsek üzenetben üdvözölte a románokat, Romániát pasztorációsnak mondott politikai útja előtt.
Megemlékezik ebben a közleményben mindenkiről, csak a magyarokat, Csíksomlyót és a magyar vértanúkat hagyta ki üzenetéből, de ezen már nem csodálkozunk.
Annál inkább azon a tényen, hogy a csíksomlyói Segítő Szűz Mária Kegyszobrát is kihurcolják a kegytemplomból a Nyeregbe, e „nagy találkozóra”.
És ez sértő, furcsa és megalázó… nem csak a Kegyszobor számára, hanem mindenki számára, aki Máriához a templom csendjében ment eleddig. Sokan azt jelezték, hogy szentségtörésnek tartják Mária meghurcolását… – mert ez az!
Bergoglio a következőket üzente Romániába:
Kedves romániai testvéreim!
Már csak néhány nap választ el attól az utazástól, amely közétek visz. Ez a gondolat örömmel tölt el és már most szeretném szívből jövő üdvözletemet küldeni mindannyiótoknak.
Romániába jövök, egy szép és befogadó országba testvérként és zarándokként, megköszönöm az államelnöknek és a többi állami szervnek a meghívást és a teljes együttműködést. Már most örömmel élem meg a találkozást az ortodox pátriárkával, az ortodox egyház szinódusának képviselőivel és a katolikus egyház híveivel, pásztoraival.
A hit, amely összeköt, még az apostoloktól származik, különösen abból az egységből, amely Pétert és Andrást összekötötte, utóbbi elvitte a kereszténységet tájaitokra a hagyomány szerint. Vér szerinti testvérek voltak, de testvérek a vértanúságban is.
Köztetek is oly sok vértanú volt, még a legújabb időkben is, mint a hét görögkatolikus vértanú püspök, akiket örömmel avatok boldoggá. Amiért szenvedtek egészen az életük odaadásáig, nagyon értékes örökség, nem felejthetjük el.
Közös örökség, amely arra hív, hogy ne távolodjuk el a testvértől, aki ennek ugyanúgy részese. Azért jövök közétek, hogy együtt járjunk.
Akkor járunk együtt, ha megtanuljuk megőrizni gyökereinket és családunkat, amikor törődünk gyermekeink és felebarátunk jövőjével, amikor túllépünk félelmeinken és gyanakvásainkon, amikor engedjük, hogy lehulljanak azok a korlátok, amelyek elválasztanak a többiektől. Tudom, hogy sokan hathatósan, intenzíven készítitek elő látogatásomat, szívemből köszönöm!
Biztosítalak arról, hogy imáimban közel állok hozzátok és áldásomat küldöm nektek!
Arra kérlek benneteket is, hogy imádkozzatok értem! A viszontlátásra! ”
Az üzenetet nem kell külön elemezni ahhoz, hogy levonjuk a következtetéseket.
Gondolatindítónak ez vastagon megfelel…
Kivált, ha a két tényre is odafigyelünk e látogatást illetően: a már kész miseruháról, amelyet a Partiumban terveztek és Erdélyben késztettek el Bergoglionak, kötelezően lekerült a magyar feliratos hímzés… a „Menjünk együtt”.
A másik minősíthetetlen támadás, mint fent –, hogy a Kegyszobor kikerül ez alkalomra a Nyeregbe, ami olyan cselekedet, amelyet nem lehet megmagyarázni. Hiszen van másolat, amelyet a somlyói búcsúkor minden évben kivisznek a miséző-helyre.
Most azonban a somlyói ferencesek nagyon elvetették a sulykot, s a kegyszobor másik arcára is vágnak egyet, saját kardjukkal.
Igaz, a kordáról már korábban lekerült a fegyver, amelyet évszázadok óta viseltek… – a Rózsafüzér.
György Attila barátom azt írta, hogy ezt még a tatárok sem merték megcsinálni… és igaza van!
Nem értem, hogy mi vezeti az egyre világosabban látható Európa-, és Krisztus-ellenes vatikáni politika efféle durva követésére azokat a felszentelt papokat, akik e látogatást valamiféle isteni kegynek, valami eddig nem tapasztalt csodának tartják.
Akik népüket is félrevezetve úgy állítják be a teljesen világos szándékú látogatást, mintha az, az erdélyi székelység és magyarság felé pozitív jel volna a Vatikán részéről.
Mi készteti a ferenceseket arra, hogy a legnagyobb magyar Mária-kegyhely Kegyszobrát is bevonják e cirkuszba, s mint kiállítási tárgyat ide-oda vigyék, egy sokak által nem kívánt, sőt káros látogatás idején.
Nem tudom miért kellett a látogatás hírének napjától félrevezetni a hívek tömegeit, amikor – mint most az üzenetből kiderül: Csíksomlyóra nem a magyarokhoz, nem a székelyekhez és nem egy magyar kegyhelyre látogat Róma püspöke, hanem eleget tesz a román állami vezetés meghívásának, s egyben a románoknak tesz gesztust hét román görög katolikus püspök boldoggá avatásával.
A magyar vértanúk mit sem számítanak ebben a nekünk, magyaroknak nem éppen kedvező politikai kavalkádban.
A látogatást illetően fokról-fokra derültek ki a valóság mozaikjai.
Hiszen először úgy adta elő a magyar szervezőbizottság, hogy a pápa hozzánk jön Csíksomlyóra. Majd kiderültek a részletek, amelyekben tudtunkra adták az időről-időre megrendezett sajtótájékoztatókon az igazat.
Nem lehet zászlót vinni, azaz nem lehet zászlórudat vinni a Nyeregbe… vizet is csak műanyagpalackban, s egyházi zászlókon kívül egyéb olyan jelképet, amely másoknak problémát okoz… tilos.
Úgy készül minden egyházi szervezet és személy erre az alkalomra, hogy közben egyetlen lényeges… a leglényegesebb marad ki belőle: Krisztus. És ez, mint mondják, a reformátusvallású keresztény testvéreket is megbotránkoztatja.
„Soha ekkor felhajtás nem volt még Somlyón, pedig évente ünnepeljük ott a Szentlélek eljövetelét, évente imádkozunk keddenként kilenc alkalommal Szent Antalhoz, s Mária Kegyszobrához felekezeti hovatartozástól függetlenül mennek a népek, oltalomért, segítségért.”
Fájdalom, felháborodás, tehetetlen harag van azokban, akik világosan látnak, akiknek nem előmenetel, vagy politikai (el)kötelezettség kérdése ez a látogatás.
Ma már azt is tudjuk Rómából, hogy mit fog mondani a pápa, s üzenete is sokat elárul.
„Akkor járunk együtt, ha megtanuljuk megőrizni gyökereinket és családunkat, amikor törődünk gyermekeink és felebarátunk jövőjével” – írja, és ez arculcsapása annak a nemzetnek, amelynek legutóbbi száz esztendeje sem szólt másról… mert meg akarta őrizni gyökereit, nyelvét, hitét és gyermekei jövőjét.
Nem járunk együtt… mert nem hozzánk jön a vendég, nem minket véd és óv, e szennyes történelmi korban, hanem politikát csinál a mi nyakunkon is, a mi hitünkkel visszaélve és a mi jövőnket téve kockára. Nem járunk egy úton, amikor szegénységről beszél, amikor befogadásról szól, amikor Krisztus, általa félreértelmezett tanításával akarja elfogadtatni az elfogadhatatlan, és azokkal akar megbékíteni, akik halottaink nyugalmát is ellopják.
Olyan felekezeti békét óhajt, amelyben az egyik felekezet püspöke adja az ötleteket a magyargyűlöletre és a magyarellenességre, s aki hazug állításait civilekkel viteti nacionalista bíróságra, ahol soha nem a mi igazunk diadalmaskodik…
Hogyan lehetne béke, ha már kékre-zöldre verték jobb és bal orcánkat, ha nincs rajtunk egy sebtelen hely, amelyet másik orcánk helyett odatarthatnánk?
Jámborkodó hazudozással nem lehet misére csalni senkit! Mert más a hit és más a valóság.
Mária kihurcolása és a magyar felirat eltüntetése nem az együttmasírozás jelképe ebben az esetben. Mert Máriához menni kell, nem Máriát kell vinni valaki elébe… S ha „hozzánk” jönne, akkor a magyar szó nem lehetne kötelezően törlendő a miseruháról!
Isten legyen irgalmas mindenkihez, aki hazudott, aki megtévesztette népét, aki balgán hitt és társa volt ennek a szemfényvesztésnek, amely nem a mi érdekünk, hanem egyedül a mai Európa megsemmisítőié.
„Egyetemes testvériséget”, azaz egy új egyetemes egyház kialakítását szolgálja ez a pasztorációs-politikai látogatás.
S, ha botrány lenne az igazság, hát legyen! Szólni azért kötelező!
Mert az általunk mondott igen az igen, a nem pedig nem…
S attól, hogy a hívő népet a világon senki nem kérdezte, az nem jelenti, hogy nincs véleménye a hívő népnek. Van!
És, ha ez olykor nem egyezik a papság véleményével, attól még a hívő is értékes és értékes véleményt alkotó ember, aki nem eretnek és kereszténység-romboló elveket hirdet, csak ragaszkodik ahhoz, amiben ősei hittek, és amit az Evangéliumban olvas.
Ragaszkodik a keresztény magyar nemzet ahhoz, amit épp a minap vetett el a „vendég” a következő mondatban… „az egyháznak fel kell hagynia a hagyományaival”…
Erre utal az uniformizált és zeneileg teljesen értéktelen himnusz is, amelyet a látogatásra írtak.
Bízom abban, hogy a magyar keresztény nemzet nem hagy fel hagyományaival és felismeri a látogatás valódi mondanivalóját…
És talán eszébe jut az egyház által immár szándékosan elfeledtetett igazi, régi Mária-himnusz:
Nagyasszonyunk, hazánk reménye! Bús nemzeted, zokogva esd! Nyújtsd irgalom-jobbod feléje, botlásiért, óh, meg ne vesd! Mi lesz belőlünk, hogyha Te elhagysz? Bús árvaságunk sírba hervaszt! Minden reményünk csak Te vagy! Szent Szűzanyánk, Óh el ne hagyj!
Stoffán György
Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »
