Megpróbáltuk megfejteni a megfejthetetlennek vélt embert, aki évekkel ezelőtt a tévében ordibálva alázta a lelki segítségre szorulókat, ma pedig már maga a megtestesült nyugalom a noszvaji szőlőjében. Tizenhárom évig kezelt heroinistákat, egy évig maga is a szer befolyása alatt állt. Először majdnem pap lett, majd szülész, végül a pszichiáteri pályát választotta. Soha semmit nem bán meg, és már tudja: függőségeink közül a félelemtől való a legerősebb. Nem politizál, de azt azért elmondja, kezelt politikusokat, ahogy azt is, a hatalomnak nem érdeke, hogy az emberek szeme kinyíljon. Csernus Imrével négy házasságáról, szíjjal verésről, késelésről és a magyar pszichiátriai ellátásról beszélgettünk. Barátai, üzlettársai pedig róla meséltek.
Az utcáról aprónak látszó, fehérre meszelt, kék ablakkeretes házikók ölelésében áll a noszvaji sárguló levelű vén diófa. Egy alak kuporog alatta, várakozva szemlélődik. Tekintete tíz méterről és a hajnalban még Pesten robogó autó szmogos-galambpiszkos ablaküvegén keresztül is azt üzeni: vesédig látok. Az ország ordibáló pszichiátere hópehelymintás kötött pulóverben, laza farmerban és sportcipőben lassan elénk battyog, kezet nyújt, alig hallhatóan bemutatkozik. Nem kérdez, egy árva szót sem szól, éppen hogy mosolynak nevezhető arcizommozgással figyel. Megfigyel.
A barátai szerint érzékeny, emberséges és egoista Csernus Imre heroinista, gyilkosságot, háborút és a nyomor elképzelhetetlen bugyrait megjárt fővárosi páciensei nagy részét 12 hektár szőlőre, kézműves kávéra és pékségre cserélte. Egyik napról a másikra menekült a városi tébolyból a színes csöndbe, lakóhelyéül Szomolyát, vállalkozása főhadiszállásául pedig az Eger melletti Noszvajt választva. Édesanyja szerint kiégett a drogosoktól, saját maga úgy interpretál, hogy bár érezte, a sok mentális teher kicsinálja, de inkább az óhatatlanul szükséges váltás és megújulás miatt vonult el. Mint mondja, kellett hozzá, hogy hallgasson a szívére. Hivatását természetesen nem adta fel, mert soha semmit nem ad fel, ahogy kedvenc könyvének főhőse, Hemingway öreg halásza sem. Amíg él, a legjobb tudása szerint fogja szolgálni az embereket, de már csak havi egyszer telepszik a Budai Egészségközpont pszichiáteri székébe. Inkább heti kétszer haknizik szerte az országban, többek szerint sokszor megalázó, mégis mindig telt házas előadásaival. Hétvégén a beszédes névre keresztelt noszvaji Csendülő borterasz és kávézó tulajdonosaként készít feketét és beszél a nedűről vendégeinek, miközben bárki bármilyen problémával megkeresheti, de nem terápiásan. Emellett még önismereti csoportokat is vezet a nagy diófa melletti vendégház padlófűtéses termében. Az ismerői szerint melegszívű, ám kíméletlenül őszinte szőlőtulajdonos pszichiáter a vendéglátás mellett szorít időt a sportolók lelki világára is: időnként az egri pólósokat és a magyar női vízilabda-válogatottat veszi kezelésbe csapatpszichológusként.
„Legszívesebben megütném, nagyon nem bírom azt az embert”
– nem ritka az efféle vélemény, amikor a vízilabdás lányok által csak Dokiként emlegetett Csernus szóba kerül. Komoly indulatokat képes kiváltani, amin nyilván nem lepődik meg az, aki még emlékszik a kétezres évek eleji, Bevállalja című műsorra. Ugyanez az agresszív, irgalmat nem ismerő, de őszinte stílus köszön vissza az egyébként nagyfokú lényeglátásról és emberismeretről tanúskodó könyveinek egy részében is. A Férfi című monográfiában az erősebbik(nek mondott) nem önbizalommal és tartással – az ő szótárában gerinccel – nem rendelkező képviselőit például egyenesen puha pöcsnek nevezi. Előadásain gyakran sírva ülnek vissza a helyükre azok a nézők, akik előzőleg vállalták, hogy a pszichiáterrel egy színpadra állnak. Kap is eleget a stílusáért, hivatalos Facebook-oldalán egyik követője például hosszú kommentben próbálja rábírni, hogy nézzen magába, és gondolkozzon el azon, hogy a megalázás valóban a legmegfelelőbb-e a lelki sebeket hordozók kezelésére. Ne legyenek kétségeink: gondolkozott ő ezen eleget. Az erőszakos magatartást és hozzáállást tudatosan vette fel, azért, mert azt hitte, az a leghatékonyabb. Később azonban rájött, hogy a mosolygós cinizmus erősebb. Azért váltott hangnemet, mert rádöbbent, hogy Magyarországon nagyon sok embernek problémája van az agresszivitás során keletkezett traumákkal. Mint fogalmaz, a minket érő napi szintű agresszió során megéljük inkompetenciánkat, erre „jön egy faszi”, akinek egyébként pont a sérülések feldolgozásában kellene segítenie, és ő is üvölt. „Ez eszünkbe juttatja a még helyre nem tett traumákat, ezért mondjuk, hogy menjen a k.rva anyjába a Csernus, csak ordibál a tévében.”
„Az erőszakos magatartást és hozzáállást tudatosan vette fel, azért, mert azt hitte, az a leghatékonyabb” Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
Habitusa nyomokban Csernust tartalmaz
„A letiprás csak műsorkellék, valójában jószívű és kenyérre lehet kenni, habitusa azonban nyomokban Csernust tartalmaz” – mondja Mészáros Ferenc híres dizájner, Csernus barátja, az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokban tulajdonostársa. Mészáros tíz éve ismeri a hazugságot és az átverést nagyon rosszul viselő pszichiátert, akivel nagyon hamar barátságot kötöttek. „Imre nagyon intuitív, a hirtelen ötletek és döntések embere, érzelmi alapon működik, de a racionalitás is megvan benne”. A tulajdonostárs szerint barátja akkor sem mutat szélsőséges tüneteket, ha padlón van, ilyenkor általában feszült és magába forduló. A nagynevű borász, a birtok megálmodója, Csutorás Ferenc, a pszichiáter másik társa szerint Csernus megbízható, nagyon jó barát, aki megválogatja, hogy kit fogad a bizalmába. „Ugyanúgy ember, mint te meg én, ugyanúgy küldjük el egymást a jó p.csába, mint mások, annyi különbséggel, hogy én ordítok, Imre meg fel sem emeli a hangját” – mondja, majd nagyot kortyol a Nagyanyag névre keresztelt borból a 12 hektár szőlő hatvan férőhelyes borteraszán. Úgy tűnik, az ízes káromkodás errefelé sokak szokása.
„Amikor tavaly szeptemberben átvette a csapatot, eleinte nagyon kemény volt” – osztotta meg velünk Keszthelyi Rita, a magyar női vízilabda-válogatott csapatkapitánya, ám hiába faggatjuk, erről ennél többet nem mond. Azt azonban elárulja, a válogatott jobban állt Csernushoz, mint elődjéhez, „a Dokinak bármit el lehet mondani, bármit meg lehet tőle kérdezni”.
Valóban bármit meg lehet tőle kérdezni, ezt én is tanúsíthatom, miután tettem egy elsőre elég merésznek tűnő próbát.
„Igen, volt idő, amikor a heroinnal és a fűvel is találkoztam, de még fiatal koromban”
– feleli a később az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI) 13 évig heroinfüggőket kezelő szakember arra a kérdésemre, hogy próbált-e, és ha igen, milyen pszichoaktív szert. „Én is olyan módokhoz folyamodtam, ami nem eredményezte a stabil belső békét, csak ideiglenesen oldotta a feszültségemet és az önbizalomhiányomat az útkeresés időszakában”. Mint mondja, ez volt az az időszak, amikor elkezdett azokkal a dolgokkal foglalkozni, amivel ma is, így még ezt sem bánja. „Minden szükségszerű az ember életében, ami elvezet egy adott állapothoz. Miért bánnám?” Nem okozott számára problémát lejönni a szerről, munkamániával kompenzált sok-sok éven keresztül. Eleinte azt hitte, normális ez a folyamat, ám később rájött, komoly munkaszenvedéllyel küzdött.
„Én is olyan módokhoz folyamodtam, ami nem eredményezte a stabil belső békét” Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
„Akkor tudtuk meg, amikor már nem használta a szert, óriási sokk volt, azt kérdeztem tőle, miért nem fordult ebben az időszakban hozzánk és az Istenhez” – így reagált Csernus Anna, a pszichiáter fogorvos édesanyja arra, mit szóltak, amikor a fiuk a droghoz nyúlt. Mint mondja, tudatlanok voltak, pedig látták, hogy Imre nagyon sovány, de mivel a vizsgáit letette, nem is gyanakodtak. Ez az egyetemi évek alatti, Amszterdamban kezdődő nehéz időszak egy évig tartott, Csernus végül egyedül tette le a kábítószert, nagyon erős az akarata. Anna szerint a drogozás segítette nagyobbik fiát, hogy megértse betegeit. „Amikor egyszer meglátogattam őt az OPNI-ban, és láttam, hogy a szobájában mind a négy fal hálaszövegekkel van tele, értettem meg, miért tudott a heroinistákhoz közeledni” – mondta. Csernus Anna életében a mai napig fájó pont ez az időszak, úgy érzete, nem volt elég jó anya. Ha az ezzel kapcsolatos rossz gondolatai előjönnek, a fia így szokta vigasztalni: „ne jajgass, ennek köszönhetem, hogy az vagyok, aki vagyok”.
Máshogy emlékszik erre az időszakra a pszichiáter másfél évvel fiatalabb öccse, dr. Csernus Zoltán. A jól menő ügyvéd szerint Imre bulvármédiában tett korábbi bejelentése, miszerint kábítószerezett, a pszichiáter sikerességét megalapozó taktika volt csupán.
A megkapált nagyujj és a lányok szoknyája
A pszichiáter csibész gyerek volt, minden bolondságba bele tudta rángatni testvérét. Egy alkalommal például öccse füle bánta a Tel Vilmos-os játékot. „Beállítottam egy almával középre, és gyönyörűen kilőttem a fülét, jó nagy verést kaptam” – meséli szőlősgazdához illő kezeit összekulcsolva. A vihar előtti csönd mindig gyanús volt. Ilyenkor a verbászi testvérpár szülei menetrendszerűen számíthattak őrült csínytevésre. Csernus fejében a mai napig tisztán él az az emlék is, amikor egy kórót akart kivágni a kertben, de mellélendített, és megkapálta a nagyujját.
„Emlékszem, bringáztam haza és néztem, hogyan csöpög a vérem az útra. Orvos apám a konyhaasztalon varrta be a sebet”.
Elég gyakran térdepelt kukoricán az óvodában is. Kedvenc játékuk az indiános volt, elkapták és ugrókötéllel a fához kötözték a lányokat, hogy a szoknyájukat emelgetve azt vizsgálják, miben különböznek a fiúktól. Mégpedig jó alaposan – ez az élet minden területén szokása. Édesanyja szerint vezéregyéniség, általában ő volt az osztályelnök, társai szerették.
„Édesanyja szerint vezéregyéniség, általában ő volt az osztályelnök, társai szerették” Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
Csernus nagyon jó kapcsolatot ápolt anyai nagyapjával, aki vallásos ember volt, unokájának úton-útfélen hangoztatta a magyar identitás fontosságát, a későbbi pszichiáter nagyrészt neki köszönheti, hogy viszonylag hamar megtanult magyarul olvasni. Minden nap meglátogatta hazafelé az iskolából, nagyon mély volt a kapcsolatuk, halála megrázta Csernust, fogadalmat is tett, hogy pap lesz, ami alól később feloldozták. „Gyerekként soha nem értettem, hogy miért probléma a magyar a szerbeknek és a montenegróiaknak, de nagyon sokat tanultam tőlük, amit kamatoztatni is tudok a vízilabdás lányok felkészítése során” – felelte arra a kérdésünkre, hogyan élte meg a nemzetiségi ellentéteket a Délvidéken. A puskaporos hangulat beszivárgott az óvodába is, Csernus Zoltán elmondása szerint gyakran elverték a szerb gyerekek, ilyenkor erősebb bátyja sietett a segítségére.
A délszláv háborút csak messziről szemlélte a budapesti orvosi egyetem padjait koptatva. Behívták katonának, de nem akart a háborúban részt venni, így – a letartóztatástól félve – 9,5 évig nem tudott hazamenni katonaszökevényként. Megterhelő volt számára ez az időszak, 200 kilométerre a szülőktől, a lassan pergő évek alatt édesanyja, amikor tehette, meglátogatta.
„Elvert szíjjal és mindennel, ami a keze ügyébe akadt”
Önéletrajzában arról vall, burokban nőtt fel, a család biztos támasz volt számára. „Biztos támasznak éreztem” – javítja ki korábbi megfogalmazását. Saját elmondása szerint zárkózott édesapja soha nem mondta és nem is mutatta ki érzéseit, ugyanakkor a nevelésről meglehetősen „határozott elképzelései” voltak. „Emlékszel a férfias beszélgetésekre a nappaliban?” – kérdezte öccse idén februárban a pszichiátert, amikor apjuk temetésére tartottak, de Csernus nem emlékezett. „A férfias beszélgetés az volt, amikor szíjjal és mindennel, ami a keze ügyébe akadt, elvert minket” – mondja halkan. Az atyai bántalmazásból fakadó komoly konfliktusait sokáig elfojtotta magában, nyolc évvel ezelőtt azonban pszichológushoz fordult.
Szülei hatására orvos szeretett volna lenni, különösen a belgyógyászat érdekelte, mert az olyan agyalós. A háború kitörésekor csúsztatott egy évet az orvosin, elszegődött dolgozni egy pizzériába. Minden reggel felkelt, és egy műanyag gyerekmosó kádban meggyúrt 15-20 kiló pizzatésztát, megtanulta az első osztályú receptet, máig úgy készíti. Az egyetemre visszatérve úgy érezte, a szülészetnek szenteli életét, az élet azonban közbeszólt. Csernus üdülési tulajdonjoggal foglalkozó céghez ment dolgozni, az volt a terve, hogy amíg megérkeznek a minisztériumtól az engedélyek, hasznossá teszi magát az egyetem után. Mindössze egy hónapot töltött ebben a pozícióban, de ez is elég volt ahhoz, hogy felismerje, nagyon jól beszéli az emberek nyelvét. A szokásos szöveg ledarálása után gyakran beszélgetésbe elegyedett ugyanis az ügyfelekkel. „Kérdéseimmel lementem a mélybe, és rájöttem, hogy az emberek őszinte kérdésre őszintén válaszolnak”. Érdekelték a lelki folyamatok, orvos is volt, adta magát a pszichiátria. A skizofrénia kezeléséhez még nem volt elég tapasztalata, a demenciában szenvedő páciensek pedig nem hozták lázba, nem volt elég sikerélménye, kevés volt a megmérettetés, így fél év után kis híján otthagyta a későbbi Addiktológiai Intézetet. Ám ekkor jött az első heroinista, és sokáig ez lett az útja. S hogy miért? „Mert mások azt mondták, lehetetlen. Mindig érdekelt, hogy mi az, amire ezt mondják”.
„Az atyai bántalmazásból fakadó komoly konfliktusait sokáig elfojtotta magában, nyolc évvel ezelőtt azonban pszichológushoz fordult” Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
Nemcsak a pácienseivel szembeni fellépését gondolta át az OPNI egykori pszichiátere, hanem az eddig megjelent 12 könyve – amelyek Mozart Requiemjére születtek – közül az első, Drogma című művét is átírta. A lipóti orvos hétköznapjait hét napba sűrítő, 2003-ban megjelent könyvön azért kellett „picit csiszolnia”, mert a kétezres évek elején még nem tudta, amit nyolc évvel később már igen, hogy minden függőség – legyen az szex, alkohol, drog, játék – a félelemben gyökerezik. „A félelemtől való függőség a legnagyobb függőség”, abból következik a befolyásolhatóság, a megfelelési kényszer, a megalkuvás, az önpusztítás, végül a szomatizáció. Csernus szerint azonban jó hír, hogy szabadok vagyunk, választhatunk: hagyjuk-e, hogy a félelmeink legyenek az erősebbek, vagy elkezdjük őket menedzselni. „Belemegyek nyitott szemmel, hangosan beszélek róluk, és merek felelősséget vállalni a tetteimért” – így kell szerinte kezelni a félelmet. Szerinte ma Magyarországon a legtöbb ember nem mer felnőni, nem mer felelősséget vállalni, miközben elvárja, hogy akár a munkában, akár a párkapcsolatban, családban megfelelő presztízst kapjon.
„Várhatja, de nem fog, boldogtalan is lesz, meg csicska is. Nincs azzal semmi gond, ha feladja a hitét és az álmait, az ő ideje, az ő arcáról tűnik el szépen lassan a spontán mosoly. A törvény nem ismerete nem mentesít minket a felelősségvállalás alól, ha nem merünk felnőni, akkor jön a csúnya mi lett volna, ha…”
– mondja, majd nagyot kortyol a kézműves bögrében gőzölgő kávéból. Szerinte annak ellenére, hogy elképesztően sok önismereti könyv születik, és az emberek rengeteget járkálnak pszichológushoz, pszichiáterhez és önismereti csoportokba, a magyar pesszimizmus általános, a mentálhigiéné gyerekcipőben jár. Már az óvodában kiváló mesekönyvekkel lehetne oldani például a szorongást, általános iskolában pedig el lehetne kezdeni olyan fogalmakról beszélni, mint trauma, önismeret vagy akár befolyásolhatóság.
„A hatalomnak azonban nem érdeke, hogy az emberek szeme kinyíljon, mert így könnyebben befolyásolhatók”
– hangsúlyozza ellentmondást nem tűrő hangon. Az emberek önbizalmukat új javak megszerzéséből próbálják megteremteni és fenntartani, miközben végiggürcölik a hétköznapjaikat, mindenük megvan ugyan, csak lazaságuk és szívből jövő mosolyuk nincs. „Elmúlik rengeteg év, aztán a halál mindent elvesz, kivéve azt a benső erőt, hogy ő mindent megtett emocionalitás és felelősségvállalás szempontjából”. Szerinte ma Magyarországon XXI. századi jobbágyság van, az emberek vakon szeretnének boldogok lenni, miközben hagyják magukat érzelmi fejletlenségük miatt újra és újra megvezetni, gyerekeiket meg „szétperecelni”. Csernus szerint ez a folyamat csak úgy állítható meg, ha – mivel az állam nem csinálja – a magánszférában tanítják meg az embereket a pozitív és negatív dolgok kezelésére.
„Ma Magyarországon XXI. századi jobbágyság van” Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
A vízilabdásokkal folytatott munka kapcsán elmondja, az élsportolók semmiben sem különböznek az átlagembertől, ugyanolyan megmérettetéseik vannak, csak azt nem közvetíti a tévé. „Gladiátorok a cirkuszban, állandó az élet-halál harc, kicsit finomodtak ugyan a módszerek, már legalább nem ölik meg őket”. Szerinte nagyon fontos, hogy a sportolók mentálisan ott tudjanak lenni egy-egy megmérettetésen, mert ha annak ellenére veszítik el a meccset, hogy mindent megtettek, akkor nincs tragédia, az csak azt jelenti, van hova fejlődniük, hétfőn lehet újrakezdeni az edzéseket.
A hipnotizőr Cipolla és a magyar pszichiátriai ellátás
„Az orvosok túlhajszoltak, szakember- és időhiány miatt tüneti kezelés folyik csupán, nem halászni tanítják meg az embereket, hanem depresszánsok formájában halat adnak a kezükbe, amitől pedig kialakul a gyógyszerfüggőség, de a hatékony konfliktuskezelés nem” – foglalja össze két sóhajtás között a véleményét a magyar pszichiátriai ellátásról. A pszichiáterek persze korábban is túlterheltek voltak, OPNI-s évei alatt Csernus sem nyolc, hanem inkább minimum tíz órákat dolgozott. Ennyi ideig hallgatni a heroinisták és a poklot megjárt betegek nyomorát, valljuk be, nem egy leányálom. Csernus elmondása szerint semmi nem rázza meg, inkább elfárad. Segítőként persze elengedhetetlen megtanulni a hidegfejű hozzáállást, nem szabad sajnálkozni. „Ha szubjektíven állnék a beteghez, megszűnnék orvos lenni”.
Amikor munkamódszeréről faggatom, nyakamba akaszt egy belépőkártyát, és elkezdi erősen lefelé húzni, miközben azt kérdezi, „ugye szeretsz, ugye szeretsz, ugye nem hagysz el”. Pár másodperc az egész, először meglepődöm magamon, hogy a tiltakozásnak semmi jelét sem mutattam, majd zavart nevetés után egyenesen ideges leszek emiatt. Úgy érzem magam, mint Thomas Mann Mario és a varázsló című művében az egyik akaratgyenge, a hipnotizőr Cipolla hatása alá kényszerített, befolyásolt szereplő. Csernus, miután befejezi a kísérletet, szemembe néz, és arról faggat, miért nem sírom el magam.
A közösségi oldalán kommentelők szerint hasonló megalázó, provokáló kérdésekkel bombázza színpadra hívott kiszemeltjeit. Mikor ezzel szembesítjük, csak annyit mond, hogy a hallgatók mondhatnának nemet is a felkérésre, ám sokan nem teszik. „Egyáltalán mi az, hogy megaláz?” – teszi fel a kérdést, majd gyorsan meg is válaszolja. Szerinte a hallgatók tudják, hogy a róluk elhangzott jellemzés igaz, elönti őket valamilyen érzés, sírni kezdenek. Az a megalázó számukra, hogy ez annyi ember szeme láttára történik.
„Igen, volt rá precedens, hogy politikust kezeltem, legyen elég ennyi”
– így válaszol arra a kérdésemre, hogy a közéleti szereplők közül kik süppedtek a páciensei számára kikészített fotelba. A politikával nem foglalkozik, amikor korábban politikai rendezvényeken sem beszél. „Amivel én foglalkozom, attól a jobboldali és a baloldali emberek is szenvednek” – hangsúlyozza, elárulva azt is, hogy egyik párt sem kínálta meg semmilyen pozícióval.
Fali dísz a birtokon Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
A mindenbe fejest ugró borosgazda
Politikai sárdobálás helyett inkább az Eger melletti, piros levelekkel tarkított Almagyar-Érseki Szőlőbirtokban szüretel. Ezt a Gundel étteremben elköltött borvacsorának, pontosabban asztaltársának, Csutorás Ferencnek köszönheti. Az egymás mellé sodródott későbbi társak hamar beszédbe elegyedtek, Csutorás kapott az alkalmon, meghívta Csernust az egri bikavér ünnepére. A pszichiáterekkor szeretett bele a régióba. Még ugyanabban az évben – pontosan nem tudja, mikor, mint mondja, a dátum nem fontos, ő csak az adott napon éli életét – részt vett a noszvaji Hotel Nomád étteremben egy libanapon. Mikor meglátta Noszvajt, úgy érezte, megérkezett. Az események gyorsan pörögtek, „egyszer csak azt vettem észre, hogy itt lakik” – mondja Csutorás kuncogva. Ő már 1994-ben azon gondolkodott, hogy tudná megvásárolni a rendszerváltást követően kárpótlásba kiosztott, 1945-ben a magyar földosztásig még a család tulajdonában, a 12 hektáros érseki szőlő szomszédságában álló 3,5 hektáros szőlőbirtokot. Az akác és a csipke által lepusztított szőlő felszámolása végül 2006-ban kezdődött. Csutorás ingatlanfejlesztő jó barátja vette meg végül az érseki területet, Ferencre bízva a fürtök leszüretelését. Két nap alatt 16 mázsa szőlőt szedtek össze, amiből végül bomba bor lett. Csutorás a szüret után gyerekkori jó barátjával, Mészáros Péterrel elhatározta: ha törik, ha szakad, a megvásárolt 3,5 hektárra telepítik át a 12 hektáron található érseki szőlőt. Ekkor toppant be váratlanul Csernus Imre, és közölte, részt akar venni ebben. Nem teketóriáztak sokat, 3-4 hónap alatt társultak. Nem tudom kihúzni belőlük, hogy mennyibe került az azóta 12 hektáron nyújtózkodó szőlőbirtok és a hatvan férőhelyes modern borterasz, ahol többek között saját borokkal, Csernus Depresso névre keresztelt kézműves kávéjával és saját pékségében sütött kenyerével várják egész évben a vendégeket. Azok, akik karnyújtásnyira aludnának a szőlőtől, komfortos négyszemélyes kunyhókban, lakóautó- és sátorhelyeken tehetik meg ezt. Az olaszrizling takarásában, arccal a Nagy-Eged hegy felé, a venyigék közt lábáztatásra és fejesugrásra is van lehetőség.
„Nagyapámnak Puskás Ferenc, nekem pedig Csernus Imre a keresztem”
– árulja el Csutorás Ferenc. A borász családból származó birtoktulajdonos nagyapjának még az ’50-es években közös borozója volt ugyanis az Aranycsapat futballistájával. Csutorás elmondása szerint Imre teljesen háttérbe tudja őt szorítani, annak ellenére is, hogy nem akarja, hiszen számtalanszor kifejti üzlettársainak, hogy nem szeretne arc és reklám lenni. Imre – bár mindenből mindig kiveszi a részét – nem ért a borhoz, de ez megkönnyíti az együttműködést Csutorás szerint. A birtoktulajdonosok a Kárpát-medencében meghonosodott régi magyar szőlőből (olaszrizling, leányka, kadarka, furmint, menoir) készítenek naturális, hagyományos borokat.
„Mikor meglátta Noszvajt, úgy érezte, megérkezett” Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
Csernus, a médiaszereplő
Az ismert pszichiáter neve 2003-ban tűnt fel először a Magyar Távirati Iroda hírei közt, amikor is egy győri nemzetközi ifjúsági konferencián fiatalok drogozási szokásairól tartott előadást. Csernus Imre 2004-ben szerepel legtöbbször a hírarchívumban, ekkor szüntették meg műsorát a Viasat 3-on, az akkori vezetés a döntést azzal indokolta, hogy nem voltak elégedettek a nézettséggel. Csernus szerint nem erről volt szó, műsorából show-t szerettek volna, ám ő elzárkózott a tapsgéptől.
A Rádio Q-n is volt műsora. „Megtréfáltam, mivel nem telefonált senki a műsorba, én megtettem. Felismert” – meséli nevetve öccse. Sokáig az a pletyka járta, hogy a műsoraiban beépített emberek vettek részt, de a testvér szerint ez nem így volt. Mint mondja, nyilván az első adásokkor szükség volt erre, de aztán beindult a lelki exhibicionisták özöne.
2014-től kezdve Csernus már csak a borászattal, az Almagyar birtokkal és A férfi – srácoknak című könyve megjelenésével kapcsolatosan került a sajtóba. Mint mondja, megválogatja, hogy kinek nyilatkozik, nem szokása interjúkat adni. Nem foglalkozik a sajtóval, akkor sem kért helyreigazítást az egyik bulvárújságtól, amikor friss hírként tálalták, hogy egyik volt felesége húsz évvel ezelőtt megkéselte.
Amikor lyukas a suszter cipője
„Úgyis kinyomozza, úgyhogy inkább elmondom, ez a negyedik házasságom” – mondja őszintén. Miközben a pszichiáterrel beszélgetünk, halk szavú, bájos felesége szinte végig jelen van, csak néha siet el ágyat vetni vagy fogadni a betoppanó váratlan vendégeket. „Boldognak tűnik, felesége nagyon kedves, benőtt már a fejük lágya” – mondja Csernus édesanyja, aki szerint fiát a harmadik házassága viselte meg leginkább. „Imre nem nagyon avat be a magánéletébe, mindig a felnőttet játssza, ezt is utólag osztotta meg velem” – teszi hozzá Csernus Anna. Szerelmi válságait inkább üzlettársával, jó barátjával beszéli ki. Egyszer Csutorás Ferenc fel is tette neki a kérdést, hogy lyukas-e a suszter cipője, mire Imre csak azt válaszolta: „lyukas, és sok idő kell, mire bevarrja”.
– mondja, miközben a fotósunknak pózol a diófa alatt guggolva. Biztos benne? – kérdezem. „Csak a most van. Itt és most megérkeztem.”
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
