Csere

Csere

Hosszan tartó romboló háborúskodás és fölösleges huzavona után végre megvalósult a túszcsere a Hamász és Izrael között. Ez önmagában jó, de sajnos több furcsaság kíséri. Az első maga a túszcsere kifejezés. Mert ugye az történt, hogy a Hamász 2024. október 7-én éjjel rátámadt Izraelre, s akkor elszabadult a pokol. A nagy sietségben, hogy minél több kárt okozzanak, akit nem győztek meggyilkolni, azokat elrabolták. Szépítő kifejezéssel túszul ejtették. (Csak a párhuzam miatt: vajon mit csinál az ukrán hatóság mozgósítás címen? A nyugati világot az miért nem zavarja?)

Annyira hülyék a palesztinok sem voltak, hogy ne tudták volna, az ilyet nem hagyja Izrael szó nélkül. Az eredmény: azóta romba dőlt Gáza, és több palesztin halt meg, mint amennyi zsidót a Hamász-akció során meggyilkoltak.

Kézenfekvő a kérdés: megérte?

Európai észjárás és értékrend szerint ez nem értelmezhető. Főleg az, hogy a radikális iszlamisták a sajátjaikat is képesek föláldozni, amit aztán Izrael nyakába igyekeznek varrni.

Maga a túszcsere is furcsa fogalom: vétlen izraeli lakosokat egyszerűen elraboltak, azokat cserélnék ki a börtönbe zárt, sokukat életfogytiglanra ítélt gyilkos palesztin terroristákra. Ezek egyenlőek? A demokrácia nevében?

S adódik a következő kérdés: arányos ez?

Aztán a következő abszurditás: egy zsidóért minimum 30 (harminc!) palesztint cserélnek. Ami azt jelenti, hogy

legalább 30 palesztint ér egy zsidó – amennyiben izraeli katonákról van szó, ez az arány még magasabb. Miféle értékrend ez?

Hírdetés

Ennyire becsülik önmagukat?

Tulajdonképpen érthető egyes izraeli politikusok és lakosok fölháborodása, hogy ilyen kulcs szerint történik ez a csere. Talán nem túlzás a föltételezés, hogy a szabadon engedett palesztinok ott folytatják majd „civil” tevékenységüket, ahol abbahagyták – annak ellenére, hogy se Gázába, se Ciszjordániába (elvileg!) nem szabad menniük. Nem lesz gond a romok alá bújni. Olyan ez, mint a régi vicc a kommunistákról: egy komcsi ugyanis nem pusztul el, hanem gamma sugárzássá változik, és tovább árt az emberiségnek.

Úgyhogy a következő kérdés is kézenfekvő: meddig fog ez folytatódni?

A zsigeri gyűlöletet nehéz megszüntetni! A fundamentális radikális muszlimok bevallottan Izrael eltörlésére törekednek. Ez a Koránban gyökerezik, több szúra szól erről. A második szúra szerint a hitetlenekkel (tehát a nem muszlimokkal) addig kell harcolni, amíg minden vallás Allahé nem lesz.

A kilencedik szúra szerint a bálványimádókat, tehát azokat, akik nem Mohamedet követik (elsősorban a keresztényeket, zsidókat) meg kell ölni. Ez elég világos beszéd.

Ezen nem változtat semmit az sem, hogy a Korán a hetedik században az akkori, máig teljesen el nem avult viszonyok és szellemiség értelmében keletkezett, hogy az iszlám nem élte meg azt, amit a keresztény világ: a francia forradalom mindent megkérdőjelező kételyét. Azt viszont jó volna tudatosítani, hogy a keresztény és zsidó gondolkodás alapvetően eltér az iszlámtól, nem csupán a vallásban, hanem a kultúrában és hagyományokban is. Annyira, hogy ezt tulajdonképpen nem is vagyunk képesek megérteni. Ráadásul ez az értetlenség kölcsönös.

Pedig jó volna megérteni egymást, mert a megoldás – tehát hogy legalább ne bántsuk egymást – csak abból indulhat ki.

Persze nem megy ez egyik napról a másikra: az ellentétes (vallási és kulturális) fölfogás már több mint ezer éve távolodik egymástól, s előbb ezt a távolodást kéne megállítani. Ahhoz viszont elsősorban jóakarat kéne. Az viszont– egyelőre – nem látszik a láthatáron.
Egyelőre csak az erőszak beszél.

Aich Péter/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »