Cserdi cigány polgármestere: „úgy érzem, maga a cigányság az, aki elsőként ártana nekem”

Bogdán László, Cserdi cigány polgármestere a RomNet-nek továbbra is azt állítja, hogy leköpték és belerúgtak egy budapesti cigány fórumról való távozásakor. A hírbe hozott cigány fórum cigány szervezői viszont cáfolják, hogy rendezvényükön bármilyen inzultus történt volna, és erre tucatnyi tanút tudnak felsorakoztatni.

Az ügy akkor került nyilvánosságra, amikor a Hír TV portrét készített Bogdán Lászlóról. A műsor szerkesztője, Péterfi Judit ugyanis az egyik közösségi oldalon – még a riportfilm leadása előtt – azt írta, hogy Bogdánt egy fórum után a közönség néhány tagja szidalmazta, leköpte, megrugdalta, és el akarták gázolni.

Ezt olvasva lapunk is megkereste Bogdánt, hogy mondja el, pontosan mi történt, ám ő kérte, hogy előbb hadd menjen le a film, abból mindent megtudunk, s utána nyilatkozik. A film lement, és abban Bogdán elmondta, hogy bántalmazták, azonban a bűncselekmény elkövetőit, helyet, idejét nem árulta el. A film után újra hívtuk Bogdánt, ám ő nem vette fel a telefont, igaz, sms-ben visszahívást ígért. Erre hiába vártunk, és telefonját később se vette fel.

Hírdetés

A polgármester ugyan nem nevezte meg, hogy milyen fórumon történt vele az állítólagos incidens, de a Hír TV műsorából egyértelmű volt az összefüggés, hogy a Roma Parlament szeptember 25-én tartott vitafórumáról van szó. Az említett fórum szervezője, Horváth Aladár „rémhírnek” nevezte a polgármester elleni incidenst, és közleményt is kiadott. A cigány azt írta, hogy a szerkesztő hamis, a vendéglátók rosszhírét keltő dezinformációval promózta fel saját műsorát.

Horváth Aladár kijelentette: ”határozottan cáfolom, hogy az általam szervezett fórumon, vagy az onnan történő távozásakor bárki is inzultálta volna a polgármestert. Hárman kísértük ki a taxijához, jó hangulatban váltunk el, a vita folytatását ígérve egymásnak.” Ha Bogdán mindezek ellenére is kitart rágalmazó, hitelrontó kijelentése mellett, a szervezetünk jogi úton fog elégtételt venni.

Bogdán László a Hír TV adása óta nem nyilatkozott a sajtónak az esetről. A polgármester hétfőn a RomNet-nek nyilatkozott, aki továbbra is állítja: inzultus érte, de senkit nem vádol.

„Nem tudom tényekkel bizonyítani igazamat, de úgy érzem, nem is vagyok abban a helyzetben, hogy nekem bizonyítanom kellene bármit is” – fogalmazott Bogdán László, hangsúlyozva, egyetlen alkalommal sem nevezte meg, hogy milyen fórumon történt a vele megesett eset. „Soha nem állítottam, és nem mondtam a baráti társaságon túl, hogy mi történt velem, és hol” – húzta alá. A polgármester kijelentette: „nem haragszom senkire, ugyanakkor magára az ilyen stílusra hívnám fel a figyelmet, mert úgy érzem, maga a cigányság az, aki elsőként ártana nekem.”


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »