Csercseszov: Nem biztos, hogy Boli az idény végéig velünk marad

Csercseszov: Nem biztos, hogy Boli az idény végéig velünk marad

Frissült az FTC Európa-liga-kerete, melybe a zöld-fehérek három érkező játékosa is helyett kapott. Az Union Berlinhez átigazoló Aissa Laidouni és a távozni készülő Franck Boli mellett azonban Xavier Mercier is kikerült belőle, Sztanyiszlav Csercseszov róluk nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának.

„A három kimaradóval kezdeném. Laidouni esete ugyebár egyértelmű, ő eligazolt. Boli helyzete bizonytalan, nagy eséllyel távozik tőlünk, nem biztos, hogy az idény végéig velünk marad. Mercier-vel kapcsolatban pedig azt tudom mondani, hogy elégedett vagyok az edzésteljesítményével, de előre kellett tekintenünk, minden eshetőségre felkészülni, sérülésre, eltiltásra. Döntő volt az ő kihagyásában, hogy egy posztra specializálódott, míg a két bekerülő támadó több pozícióban is képes jó teljesítményre. Tudom, hogy nehéz ezt elfogadni egy játékosnak, de az egész szezont kellett figyelembe vennünk”

mondta Csercseszov, majd hozzátette, hogy Abenával kapcsolatban az őszi csoportküzdelmek tapasztalata alapján kellett a négy belső védő, hogy lapok, vagy sérülések miatt a kiesőket pótolni tudják.

Hírdetés

A FERENCVÁROS UEL-KERETE

Kapusok: Dibusz Dénes, Bogdán Ádám Védők: Henry Wingo, Botka Endre, Samy Mmaee, Mats Knoester, Adnan Kovacevic, Pászka Lóránd, Eldar Civic, Myenty Abena Középpályások: Muhamed Besic, Anderson Esiti, Kristoffer Zachariassen, Vécsei Bálint Támadók: Tokmac Nguen, Adama Traoré, Amer Gojak, Owusu Kwabena, Nikolai Baden Frederiksen, Marquinhos, Ryan Mmaee

B-lista (fiatalok): Mergl Szabolcs, Őri Levente (kapusok), Juhász Botond, Manner Balázs, Kaján Norbert, Damir Redzic, Bagi Ádám Gyula, Varga Zétény István, Pintér Dániel, Lisztes Krisztián (mezőnyjátékosok)

fradi.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »