Cserbenhagyásos gázolás történt Nagybakoson

Cserbenhagyásos gázolás történt Nagybakoson

Kárpátalján a Beregszászi Kerületi Rendőrség munkatársai vizsgálják azt a közlekedési balesetet, melynek következtében megsérült egy 19 éves nagybakosi lány.

Az ittas sofőrt előzetes letartóztatásba helyezték.

Október 31-én kijevi idő szerint 18:30 óra körül a rendőrséghez bejelentés érkezett arról, hogy a beregszászi járási Nagybakoson egy ismeretlen jármű elgázolt egy 19 éves kerékpárost.

A helyszínelő nyomozók megállapították, hogy a balesetet egy Opel Combo típusú gépkocsi sofőrje követte el.

Ezt követően a rendőrök megállapították annak a sofőrnek a személyazonosságát, aki elgázolta a vele szemben haladó 19 éves nagybakosi lányt, majd elmenekült a baleset helyszínéről.

Hírdetés

A szökevényt a helyszíntől néhány kilométerre vették őrizetbe.

A 38 éves bátyúi lakos elvesztette uralmát járműve fölött és az árokba sodródott.

A lányt különböző súlyosságú sérülésekkel a kórházba szállították.

A rendőrök megállapították, hogy a sofőr ittasan vezetett. Vérében 3,7 ezrelék alkoholt mértek.

Az ügyben büntetőeljárást indítottak. Még folyik a nyomozás – jelentette a Kárpátaljai Megyei Rendőrség sajtóosztálya.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »