Cseperkáló József, a panelpék, aki ősgabonából süti a kenyeret

Cseperkáló József, a panelpék, aki ősgabonából süti a kenyeret

Az elmúlt évtizedben először Budapesten, majd országszerte sorra nyíltak a kézműves pékségek. A valódi, kovásszal készült, sokáig érlelt kenyerek iránt egyre nő a kereslet, annak ellenére, hogy áruk jóval magasabb, mint az ipari társaiké. Cseperkáló József, akit sokan csak Panelpék néven ismernek, is egyike azoknak a pékeknek, akik minőségi, ősgabonából készült kenyeret árulnak. Történetét, ami legalább olyan különleges, mint a kenyerei, a Tudatos Vásárlók szervezésében, a Közös Termés Ünnepén mesélte el.

Cseperkáló József eredetileg nem akart pék lenni. Bár családja több generációra visszamenőleg a pékszakmához kötődött – dédapja kemencefűtő, édesanyja árukiadó, édesapja dagasztó, nevelőapja szállító volt – ő ács-állványozónak készült, majd villanyszerelőként tanult. De végül egy szerelmi csalódás után otthagyta az iskolát, és ügynökként kezdett dolgozni. Édesanyja unszolására került be egy pékségbe, ahol először árukiadóként, majd a szakma fortélyait elsajátítva, pékként dolgozott.

Több évnyi tapasztalat és különböző pékségekben betöltött pozíciók után Cseperkáló József úgy döntött, saját útját járja. Amikor arra adta a fejét, hogy maga is kipróbálja a kenyérsütést otthon, még nem tudta, hogy ezzel egy hosszú és izgalmas kalandba kezd. Felesége, Cseperkálóné Mirek Barbara, aki az ökológiai mezőgazdaság szakértőjeként régóta foglalkozik az ősi gabonafajták kutatásával, rögtön támogatta az ötletet.

Ipari pékből kézműves

József egy panellakás konyhájában kezdett el kísérletezni kenyérsütéssel, innen ered a Panelpék elnevezés. Persze ő is belefutott nehézségekbe, míg Csepelen beindította a pékségét. A termékeket a közeli piacokon árulta. Később Soroksáron nyílt meg a családi bolt, amely több és több vevőt vonzott. Aztán a család költözött, méghozzá Egerbe, ahol korábban a nyaraikat töltötték. József nagy álma volt, hogy Egerbe is elvigye a kovászos kenyereit. A új pékség neve is ebből a vágyból született: mikor kiadó üzlethelyiséget keresett, azt érezte, úgy kell ide egy pékség, mint egy falat kenyér. Így lett az egri üzem neve: Egy falat kenyér.

József, aki kizárólag természetes kovászt használ, és adalékmentes kenyereket, péksüteményeket készít most ingázik, a két bolt mellett piacokra is viszik a jobbnál jobb kenyereket. Tönköly, rozs, magvas, fehér, kicsi, nagy, édes, sós csodák kerülnek ki a keze alól, rajongótábora pedig egyre nő.

Józsefnek egyébként teljesen újra kellett tanulnia a szakmát, mivel a hagyományos, adalékanyagokkal javított módszereket teljesen elhagyták. Ezzel a természetes technikával ráadásul a lisztek minőségének éves ingadozásait is könnyebben tudják kezelni – a különböző termőhelyekről származó lisztek keverésével, amit a profi pékek is javasolnak.

A kenyér lelke: az ősgabona

A Panelpék bátran nyúlt az úgynevezett ősgabonákhoz, amelyeket manapság egyre többen fedeznek fel újra – nemcsak a pékek, de a cukrászok is. Ilyen például az alakor és a tönke, amelyek bár alacsonyabb hozamúak, mint a modern búzafajták, táplálkozási szempontból rendkívül értékesek.

Az ősgabonák könnyebben emészthetőek, mert a fehérjék kromoszómaszáma alacsonyabb, ezért az érzékenyebb gyomrúak számára is ideálisak. Ráadásul természetes módon ellenállóbbak a betegségekkel, például a fuzáriummal szemben, így termesztésük kevesebb növényvédő szert igényel.

Ismerd meg a jövő élelmiszereit, az ősgabonákat!

Akkor miért nem választja ezeket a fajtákat a legtöbb gazdálkodó?

Bár ezen gabonák beltartalmi értékei jobbak, mint a most használtaknak, a termésátlaguk jóval elmarad a nemesített fajtáktól, így egyszerűen egy hektárról jóval kevesebbet lehet betakarítani. Ami azt jelenti, hogy jó esetben 3,5 – 4 tonnát lehet egy hektárról betakarítani, míg a modern gabonáknál ez a szám ideális helyzetben 8-10 tonna is lehet. Ráadásul mivel az ősi fajták magasra nőnek, a növények gyakran elfekszenek, így nehezen lehet betakarítani őket. Emellett a feldolgozásuk is kissé bonyolultabb. Mivel a szemek szorosabban tapadnak a héjhoz, ezért több technológiai folyamaton kell átmenniük, mire megkapjuk a végeredményt, ami viszont egy tisztább, egészségesebb alapanyag lesz.

Bár sokan tartanak a bio gabonáktól, a jó hír, hogy minden forgalomba kerülő gabonát bevizsgálnak. A konvencionális termelés esetén a növényvédőszer maradványok – különösen a teljes kiőrlésű gabonák esetében – jóval nagyobb eséllyel találhatóak meg a lisztben, mint az organikusan termesztett gabonák esetében. Meglepő lehet, de még a kovász is máshogy viselkedik, mivel a vegyszermentes alapanyagok gyorsabb és egészségesebb fermentációt tesznek lehetővé. Magyarországon a Biokontroll Hungária, és az Ökogarancia a két ellenőrző szervezet, amely biztosítja a termék vagy alapanyag bio mivoltát. Így ha ezeket a jelöléseket látjuk egy terméken, bízhatunk benne, hogy valóban biot vársárolunk.

József egy idő után úgy döntött, hogy a molnár szakmában is elmélyül, ennek következtében jött rá, hogy a búza évről évre más-más minőségű lesz, az adott év időjárásnak megfelelően. Szerencsére a liszteket lehet keverni, és javasolt is, a megfelelő eredmény elérése érdekében. Egy jó pék pedig pontosan tudja, hogyan készítse el a legjobb alapanyagot a lisztek segítségével.

A Panelpék tapasztalatai szerint az sem mindegy, min őrlik a gabonát. A malomkövön őrölt liszt a legideálisabb, mert ez tartalmazza a teljes gabonaszem minden részét, ellentétben a hengermalmok által előállított lisztekkel, amelyekbe utólag keverik vissza a korpát. Így mindenkinek javasolja, hogy tájékozódjon a helyi termelőkről, és lehetőség szerint válasszon bio, malomkövön őrölt lisztet. Ahhoz, hogy hol találsz ilyen lisztet, itt egy térkép segítségül.

A pékműhelyben nagyon figyelnek arra, hogy a liszt, amit használnak, ellenőrzött, organikus forrásból származzon. Az organikus teljes kiőrlésű liszt kevesebb szennyezőanyagot és növényvédőszer-maradványt tartalmaz. A pék jó tanácsa, hogy aki először fut neki a kenyérsütésnek, az fehér liszttel kezdjen kísérletezni, mert ezzel határozottan könnyebb jobb eredményt elérni, mint a teljes kiőrlésűvel.

A kenyér másik lelke: a kovász

Hírdetés

A jó kenyér azonban nemcsak a liszten múlik, hanem a kovászon is. A kovász elkészítésének kulcsa egy jó minőségű, organikus rozsliszt alapú kovászmag, amelyet akár évtizedekig is életben lehet tartani, megfelelő gondozás mellett. A 16 órás, szobahőmérsékleten zajló fermentációs folyamatnak köszönhetően könnyen emészthető kenyerek készülnek, amelyek nem terhelik meg úgy az emésztőrendszert, mint a bolti, hagyományos kenyerek.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kovásszal készült kenyerek fogyasztása önmagában nem oldja meg a gluténérzékenységet, de jelentősen könnyebbé teszi a kenyerek emészthetőségét. A vadkovász helyi, természetes baktériumok és élesztőgombák keveréke, amely lényegesen kedvezőbb az emésztés szempontjából, mint az iparilag előállított élesztő.

344

Felismered a különböző gabonákat?

1 / 7

Csupasz szemű gabona, aratáskor a gabonaszemek kiperegnek a pelyvalevélből.Habár minden búzafaj tartalmaz sikért (glutént), egyedül ebből lehet levegős-buborkékos, könnyű szerkezetű kenyeret készíteni. A többi búzafajból készült kenyér mindegyike sokkal tömörebb.Az élelmezésben betöltött szerepe kiemelkedő.Magyarország 1300 körül már búzát exportált nyugatra, ekkor jellemzően tájfajtákat termesztettek. A modern nemesítés a 19. század végén 20. század elején indult, hazai nemesítésű egyik első búzafajtánk a Bánkúti 1201 (1931). Durumbúza Kenyérbúza Tönke if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’26’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiMTA4IjoiMCIsIjEwOSI6IjEiLCIxMTAiOiIwIn19’;

2 / 7

Ősgabona, hántolni kell, a kenyérbúza pelyvás szemű rokona.Nyugat-Európában a középkor uralkodó gabonája, Magyarországon a 19. század végéig termesztették majd feledésbe merültNedvesebb csapadékosabb területek jellemző gabonája, amely jól tűrte a hideg teleket, európai elterjedése ennek is köszönhető, azonban mára a termesztése visszaszorult.  A tönkénél és alakornál igényesebb gabona, elterjedése a mezőgazdaság fejlődésével párhuzamosan zajlott, amíg a csupasz szemű kenyérbúza ki nem szorította a termesztésből.Napjainkban reneszánszát éli, Magyarországon jórészt biogazdaságok termesztik. Durumbúza Tönköly Alakor if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’25’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiMTA1IjoiMCIsIjEwNiI6IjEiLCIxMDciOiIwIn19’;

3 / 7

A búza nemzettség legősibb tagja, vad változata a kenyér búza egyik őse. Ötzi a jégember is ilyen búzát fogyaszthatott.Pelyvás gabona vagy ősgabona, hántolni kell. Keskeny, egysoros kalászai vannak és egyszemű búzának is hívják, mert kalászkánként 1 szemet terem. Hegyvidéki és marginális területek igénytelen, alacsony tápanyagigényű gabonafaja, amely keveset terem, de jó betegség-ellenálósággal rendelkezik.Magasra nő, szalmáját gyakran gombatermesztéshez is felhasználják.A belőle készült kenyeret formában sütik, mert a tönkölyhöz hasonlóan lágy sikérrel rendelkezik.Lisztje a durumbúzához hasonlóan sárgás, karotinban gazdag, magas biológiai értékű és könnyen emészthető. Kenyérbúza Durumbúza Alakor if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’20’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTAiOiIwIiwiOTEiOiIwIiwiOTIiOiIxIn19’;

4 / 7

Csupasz szemű gabona, a tönke a legközelebbi rokonaKemény szemű búzának is hívják és a mediterrán területek népszerű búzafaja.Őrleménye sárgásabb színű, amely magasabb béta-karotin tartalmának köszönhető.Tojás nélkül is jó állagú tésztát ad, leggyakrabban száraztészták alapanyaga készül belőle.Glikémiás indexe alacsonyabb, mint a kenyérbúzáé. Kenyérbúza Durumbúza Tönke if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’21’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTMiOiIwIiwiOTQiOiIxIiwiOTUiOiIwIn19’;

5 / 7

Pelyvás gabona, hántolni kell.Virágzata bugavirágzat (szemben az összes többi listában szereplő gabonával, amelynek kalászvirágzata van).Gluténmentes gabona. Tönke Árpa Zab if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’22’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTYiOiIwIiwiOTciOiIwIiwiOTgiOiIxIn19’;

6 / 7

Ha több rovarriasztót fújsz magadra, védettebb leszel.

Igaz. Nem igaz. if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’23’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTkiOiIwIiwiMTAwIjoiMCJ9fQ==’;

7 / 7

Csíráztatott majd kiszárított (aszalt vagy pörkölt) formáját malátának hívjuk, ami a sörgyártás alapanyaga, ehhez hántolás nélkül használják.Hántolt és koptatott verziója a gersli avagy …gyöngy, amelyet leggyakrabban a sólet alapanyagaként használunk, de önálló köretként a rizst is helyettesíthetjük vele.Kalásza lehet két-, négy- vagy hatsoros. A sör általában a kétsoros tavaszi gabonából készül, amelyet bókoló (lefelé hajló) kalászairól ismerhetünk fel a legkönnyebben.Az ókorban a tönke mellett ez számított a legfontosabb gabonafélének, mind állati takarmányozás, mind emberi fogyasztásra ezt termesztették.A történelem során fokozatosan veszített népszerűségéből és élelmezésben betöltött szerepét átvette a búza. Árpa Durumbúza Rozs if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’24’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiMTAyIjoiMSIsIjEwMyI6IjAiLCIxMDQiOiIwIn19’;

Az eredményed:

LinkedIn Facebook VKontakte

div#ays-quiz-container-3 * { box-sizing: border-box; } #ays-quiz-container-3 [id^=’ays_finish_quiz_’] div.step div.ays-abs-fs { width: 90%; } /* Styles for Internet Explorer start */ #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 { } /* Styles for Quiz container */ #ays-quiz-container-3{ min-height: 350px; width:400px; background-color:#ffffff; background-position:center center;border-radius:0px 0px 0px 0px;box-shadow: 0px 0px 15px 1px rgba(0,0,0,0.4);border: none;} /* Styles for Navigation bar */ #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 { width: 100%; max-width: 100%; margin: auto;border-radius:0px 0px 0px 0px;box-shadow: none;border: none;} #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item a.ays_questions_nav_question { /* color: #515151; border-color: #515151; background-color: #ffffff; */ color: #000; border-color: #dddddd; background-color: #ffffff; outline: unset; text-decoration: unset; } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-active a.ays_questions_nav_question { /* box-shadow: inset 0 0 5px #515151, 0 0 5px #515151; */ box-shadow: 0px 3px 5px rgba(143, 143, 143, 0.38); background: #E5E7ED; outline: unset; border-color: transparent; } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-answered a.ays_questions_nav_question { /* color: #ffffff; border-color: #ffffff; background-color: #515151; */ color: #C6C6C6; border-color: transparent; background-color: #F5F5F5; } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_correct_answer { /* color: rgba(39, 174, 96, 1); border-color: rgba(39, 174, 96, 1); */ color: #000; border-color: transparent; background-color: rgba(39, 174, 96, 0.4); } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_wrong_answer { /* color: rgba(243, 134, 129, 1); border-color: rgba(243, 134, 129, 1); */ color: #000; border-color: transparent; background-color: rgba(243, 134, 129, 0.4); } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-active a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_correct_answer, #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-active a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_wrong_answer { /* filter: drop-shadow(0px 3px 5px rgba(143, 143, 143, 0.38)); */ box-shadow: 0px 3px 5px rgba(143, 143, 143, 0.38); } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-questions-nav-bookmark-box { position: absolute; top: 40px; right: 40px; z-index: 10; } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-questions-nav-bookmark-box .ays-navbar-bookmark { height: 100%; cursor: pointer; width: 13px; box-shadow: unset; } /* Styles for questions */ #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 div.step { min-height: 350px; } /* Styles for text inside quiz container */ #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-start-page *:not(input), #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container label[for^=”ays-answer-„], #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-matching-field-choice, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container p, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container form .step:not(.ays_thank_you_fs) p, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-fs-title, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-fs-subtitle, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .logged_in_message, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-quiz-limitation-count-of-takers, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-quiz-limitation-count-of-takers *, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays_score_message, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays_message{ color: #515151; outline: none; } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays_question_hint { color: #515151; } /* Quiz title / transformation */ #ays-quiz-container-3 .ays-fs-title{ text-transform: uppercase; font-size: 21px; text-align: center; text-shadow: none; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-password-message-box, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box, #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question, #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question *:not([class^=’enlighter’]) { color: #515151; } #ays-quiz-container-3 textarea, #ays-quiz-container-3 input::first-letter, #ays-quiz-container-3 select::first-letter, #ays-quiz-container-3 option::first-letter { color: initial !important; } #ays-quiz-container-3 p::first-letter:not(.ays_no_questions_message) { color: #515151 !important; background-color: transparent !important; font-size: inherit !important; font-weight: inherit !important; float: none !important; line-height: inherit !important; margin: 0 !important; padding: 0 !important; } #ays-quiz-container-3 .select2-container, #ays-quiz-container-3 .ays-questions-container form .ays-quiz-answers .ays-field * { font-size: 15px; } #ays-quiz-container-3 .ays-fs-subtitle p { text-align: center ; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question p { font-size: 16px; text-align: center; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question { text-align: center ; margin-bottom: 10px; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question pre { max-width: 100%; white-space: break-spaces; } div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays-field, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays-field input~label[for^=’ays-answer-‘], div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays-modern-dark-question *, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays_quiz_question, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays_quiz_question *{ word-break: break-word; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-timer p { font-size: 16px; } #ays-quiz-container-3 section.ays_quiz_redirection_timer_container hr, #ays-quiz-container-3 section.ays_quiz_timer_container hr { margin: 0; } #ays-quiz-container-3 section.ays_quiz_timer_container.ays_quiz_timer_red_warning .ays-quiz-timer { color: #ff0000; } #ays-quiz-container-3 .ays_thank_you_fs p { text-align: center; } #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’text’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’url’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’number’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’email’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’tel’], #ays-quiz-container-3 .information_form textarea, #ays-quiz-container-3 .information_form select, #ays-quiz-container-3 .information_form option { color: initial !important; outline: none; margin-left: 0; background-image: unset; } #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’checkbox’] { margin: 0 10px; outline: initial; -webkit-appearance: auto; -moz-appearance: auto; position: initial; width: initial; height: initial; border: initial; background: initial; } #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’checkbox’]::after { content: none; } #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text{ color:#ff4d4d; } #ays-quiz-container-3 .right_answer_text{ color:#33cc33; } #ays-quiz-container-3 .right_answer_text p { font-size:16px; } #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text p { font-size:16px; } #ays-quiz-container-3 .ays_questtion_explanation p { font-size:16px; } #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .ays_questtion_explanation *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .right_answer_text *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box p { font-size:14px; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .ays_cb_and_a, #ays-quiz-container-3 .ays_cb_and_a * { color: rgb(81,81,81); text-align: center; } #ays-quiz-container-3 iframe { /*min-height: 350px;*/ } #ays-quiz-container-3 label.ays_for_checkbox, #ays-quiz-container-3 span.ays_checkbox_for_span { color: initial !important; display: block; } /* Quiz textarea height */ #ays-quiz-container-3 textarea { height: 100px; min-height: 100px; } /* Quiz rate and passed users count */ #ays-quiz-container-3 .ays_quizn_ancnoxneri_qanak, #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_rete_avg{ color:#ffffff; background-color:#515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-questions-container > .ays_quizn_ancnoxneri_qanak { padding: 5px 20px; } #ays-quiz-container-3 div.for_quiz_rate.ui.star.rating .icon { color: rgba(81,81,81,0.35); } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_rete_avg div.for_quiz_rate_avg.ui.star.rating .icon { color: rgba(255,255,255,0.5); } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_rete .ays-quiz-rate-link-box .ays-quiz-rate-link { color: #515151; } /* Loaders */ #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner, #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner2 { color: #515151; } #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner div:after, #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner2 div:after { background-color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .lds-circle, #ays-quiz-container-3 .lds-facebook div, #ays-quiz-container-3 .lds-ellipsis div{ background: #515151; } #ays-quiz-container-3 .lds-ripple div{ border-color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .lds-dual-ring::after, #ays-quiz-container-3 .lds-hourglass::after{ border-color: #515151 transparent #515151 transparent; } /* Stars */ #ays-quiz-container-3 .ui.rating .icon, #ays-quiz-container-3 .ui.rating .icon:before { font-family: Rating !important; } /* Progress bars */ #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-progress { border-color: rgba(81,81,81,0.8); } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-progress-bg { background-color: rgba(81,81,81,0.3); } #ays-quiz-container-3 .ays-progress-value { color: #515151; text-align: center; } #ays-quiz-container-3 .ays-progress-bar { background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays-question-counter .ays-live-bar-wrap { direction:ltr !important; } #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill{ color: #515151; border-bottom: 2px solid rgba(81,81,81,0.8); text-shadow: 0px 0px 5px #ffffff; } #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill.ays-live-fourth, #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill.ays-live-third, #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill.ays-live-second { text-shadow: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-percent{ display:none; } /* Music, Sound */ #ays-quiz-container-3 .ays_music_sound { color:rgb(81,81,81); } /* Dropdown questions scroll bar */ #ays-quiz-container-3 blockquote { border-left-color: #515151 !important; } /* Quiz Password */ #ays-quiz-container-3 .ays-start-page > input[id^=’ays_quiz_password_val_’], #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-password-toggle-visibility-box { width: 100%; margin: 0 auto; } /* Question hint */ #ays-quiz-container-3 .ays_question_hint_container .ays_question_hint_text { background-color:#ffffff; box-shadow: 0 0 15px 3px rgba(0,0,0,0.6); max-width: 270px; color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_hint_container .ays_question_hint_text p { max-width: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-additonal-box { display: flex; justify-content: flex-end; align-items: center; position: relative; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .ays_user_points_container { position: absolute; top: 0; right: 0; left: 0; bottom: 0; text-align: center; font-size: 16px; margin: 0.625em; } /* Quiz Export PDF */ #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box { background-color:#ffffff; box-shadow: 0 0 15px 3px rgba(0,0,0,0.6); box-shadow: 0.025px 0.025px 1px 1px rgba(0,0,0,0.2), 0px 2px 1px 0px rgba(0,0,0,0.14), 0px 2px 5px 0 rgba(0,0,0,0.12); max-width: 190px; color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item:hover, #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item:focus { background-color: rgba(129,157,135,0.3); } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item:active { background-color: rgba(129,157,135,1); } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item { color: #515151; display: flex; justify-content: space-between; align-items: center; font-size: 14px; background-image: unset; box-shadow: unset; border-radius: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item .ays-export-quiz-dropdown-item-icon { margin-left: 10px; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-img-icon-content-div svg path { stroke: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-img-icon-content-div svg circle { fill: rgba(129,157,135,0.3); } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item-icon svg path { fill: rgba(81,81,81,1); } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-additonal-box svg { position: revert; } #ays-quiz-container-3 .ays_questions_hint_max_width_class { max-width: 80%; } /* Information form */ #ays-quiz-container-3 .ays-form-title{ color:rgb(81,81,81); } /* Quiz timer */ #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-redirection-timer, #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-timer{ color: #515151; text-align: center; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-after-timer * , #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-redirection-timer *, #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-timer * { text-align: center; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-timer.ays-quiz-message-before-timer:before { display: inline-block; font-weight: 500; text-align: center; width: auto; margin-right: 5px; } /* Quiz buttons */ #ays-quiz-container-3 input#ays-submit, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .step[data-type=’fill_in_blank’] .action-button.ays_check_answer, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .step[data-type=’checkbox’] .action-button.ays_check_answer, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_restart_button, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn { background-color: #819d87; color:#515151; font-size: 17px; padding: 10px 20px; border-radius: 3px; white-space: nowrap; letter-spacing: 0; box-shadow: unset; white-space: normal; word-break: break-word; background-image: unset; width: auto; } #ays-quiz-container-3 input#ays-submit, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 input.action-button, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn { } div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_check_answer { padding: 5px 10px; font-size: 17px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_download_certificate { white-space: nowrap; padding: 5px 10px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_arrow { color:#515151!important; white-space: nowrap; padding: 5px 10px; } #ays-quiz-container-3 input#ays-submit:hover, #ays-quiz-container-3 input#ays-submit:focus, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:focus, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn:hover, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn:focus { box-shadow: 0 0 0 2px #515151; background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays_restart_button { color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays_restart_button_p { display: flex; justify-content: center; flex-wrap: wrap; } #ays-quiz-container-3 .ays_buttons_div { justify-content: center; } #ays-quiz-container-3 .step:first-of-type .ays_buttons_div { justify-content: center !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results_page .ays_score span { visibility: visible; } #ays-quiz-container-3 input[type=’button’], #ays-quiz-container-3 input[type=’submit’] { color: #515151 !important; outline: none; } div#ays-quiz-container-3 .ays-quiz-questions-nav-wrap .ays-quiz-questions-nav-item .ays_questions_nav_question:focus-visible, div#ays-quiz-container-3 input[type=’button’]:focus-visible, div#ays-quiz-container-3 input[type=’submit’]:focus-visible { outline: -webkit-focus-ring-color auto 1px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_early_finish.action-button[disabled]:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_early_finish.action-button[disabled]:focus, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_early_finish.action-button[disabled], #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_arrow.action-button[disabled]:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_arrow.action-button[disabled]:focus, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_arrow.action-button[disabled] { color: #aaa !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_finish.action-button{ margin: 10px 5px; } #ays-quiz-container-3 .ays-share-btn.ays-share-btn-branded { color: #fff; margin-bottom: 5px; display: inline-block; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-title-text-to-speech-icon { cursor: pointer; position: absolute; left: 0px; top: 0px; z-index: 1; } div#ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-question-title-text-to-speech-icon svg path { fill: #515151; } /* Question answers */ #ays-quiz-container-3 .ays-field { border-color: #444; border-style: solid; border-width: 1px; box-shadow: none;flex-direction: row-reverse; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-answers .ays-field:hover{ opacity: 1; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field label.ays_answer_caption[for^=’ays-answer-‘] { z-index: 1; position:initial;bottom:0;} #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field input~label[for^=’ays-answer-‘] { padding: 5px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field { margin-bottom: 10px; position: relative; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays_grid_view_container .ays-field.ays_grid_view_item { /* width: calc(50% – 5px); */ width:calc(100% /2 – 4px);; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field.ays_grid_view_item:nth-child(odd) { margin-right: 5px; }#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field.ays_grid_view_item:nth-child(odd) { margin-right: 5px; }#ays-quiz-container-3 img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon { position: absolute; right: 15px; bottom: 15px; } #ays-quiz-container-3 img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon[data-type=’style-9′] { width: 20px; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .step[data-type=’fill_in_blank’] img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon { right: 10px; bottom: 40px; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .step[data-type=’fill_in_blank’] .ays_fieldset img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon { right: 15px; bottom: 20px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field input:checked+label:before { border-color: #819d87; background: #819d87; background-clip: content-box; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-answers div.ays-text-right-answer { color: #515151; } /* Answer maximum length of a text field */ #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question_text_message{ color: #515151; text-align: left; font-size: 12px; } div#ays-quiz-container-3 div.ays_quiz_question_text_error_message { color: #ff0000; } /* Questions answer image */ #ays-quiz-container-3 .ays-answer-image { width:15em; height:150px; object-fit: cover; } /* Questions answer right/wrong icons */ #ays-quiz-container-3 .ays-field input~label.answered.correct:after{ content: url(‘https://tudatosvasarlo.hu/wp-content/plugins/quiz-maker/public/images/correct.png’); } #ays-quiz-container-3 .ays-field input~label.answered.wrong:after{ content: url(‘https://tudatosvasarlo.hu/wp-content/plugins/quiz-maker/public/images/wrong.png’); } #ays-quiz-container-3 .ays-field label.answered:last-of-type:after{ height: auto; left: 10px;top: 10px;} /* Dropdown questions */ #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-search–dropdown .select2-search__field:focus, #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-search–dropdown .select2-search__field { outline: unset; padding: 0.75rem; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single { border-bottom: 2px solid #819d87; background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__placeholder, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__arrow { /*color: #7e6278;*/ color: #515151; line-height: 40px; padding-left: 8px; padding-right: 20px; } #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered, #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-results__option–highlighted[aria-selected] { background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .selection, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .dropdown-wrapper, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered .select2-selection__placeholder, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__arrow, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__arrow b[role=’presentation’] { font-size: 16px !important; } #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-results__option { padding: 6px; } /* Dropdown questions scroll bar */ #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar { width: 7px; } #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar-track { background-color: rgba(129,157,135,0.35); } #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar-thumb { transition: .3s ease-in-out; background-color: rgba(129,157,135,0.55); } #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar-thumb:hover { transition: .3s ease-in-out; background-color: rgba(129,157,135,0.85); } .ays-quiz-wrap #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-powered-by-container{ width:400px; margin: 20px auto; } .ays-quiz-wrap #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-powered-by-container{ width:400px; margin: 20px auto; } /* WooCommerce product */ #ays-quiz-container-3 .ays-woo-block { background-color: rgba(129,157,135,0.8); } #ays-quiz-container-3 .ays-woo-product-block h4.ays-woo-product-price > a, #ays-quiz-container-3 .ays-woo-product-block h4.ays-woo-product-title > a { color: #515151; } #ays-quiz-container-1 .ays-woo-product-block h4.ays-woo-product-price > a { text-decoration: unset; } /* Audio / Video */ #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-time{ box-sizing: unset; } #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-time-rail { padding-top: 15px; } #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-mediaelement video { margin: 0; } /* Limitation */ #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-limitation-count-of-takers { padding: 50px; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block span.ays-show-res-toggle.ays-res-toggle-show, #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block span.ays-show-res-toggle.ays-res-toggle-hide{ color: #515151; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle { border: 1px solid #515151; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle { border: 1px solid #515151; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle:after{ background: #515151; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_elegant_dark div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle:after, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_rect_dark div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle:after{ background: #000; } /* Hestia theme (Version: 3.0.16) | Start */ #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-inner .mejs-controls .mejs-button > button:hover, #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-inner .mejs-controls .mejs-button > button { box-shadow: unset; background-color: transparent; } #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-inner .mejs-controls .mejs-button > button { margin: 10px 6px; } /* Hestia theme (Version: 3.0.16) | End */ /* Go theme (Version: 1.4.3) | Start */ #ays-quiz-container-3 label[for^=’ays-answer’]:before, #ays-quiz-container-3 label[for^=’ays-answer’]:before { -webkit-mask-image: unset; mask-image: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_report { text-align: right; } div#ays-quiz-container-3 .ays_question_report .ays-quiz-open-report-window { fill: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container { position: relative; right: 100px; top: -5px; right: -5px; margin: 0; z-index: 1000; display: flex; justify-content: flex-end; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field input:checked+label.answered:before, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field input:checked+label.answered:before { background-color: #819d87 !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field input:checked+label.answered.correct:before, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field input:checked+label.answered.correct:before { background-color: #27ae60 !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field input:checked+label.answered.wrong:before, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field input:checked+label.answered.wrong:before { background-color: #cc3700 !important; } /* Go theme (Version: 1.4.3) | End */ #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results fieldset.ays_fieldset .ays_quiz_question .wp-video { width: 100% !important; max-width: 100%; } /* Classic Dark / Classic Light */ /* Dropdown questions right/wrong styles */ #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .correct_div, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .correct_div{ border-color: green !important; opacity: 1 !important; background-color: rgba(39,174,96,0.4) !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .correct_div .selected-field, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .correct_div .selected-field { padding: 0px 10px 0px 10px; color: green !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .wrong_div, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .wrong_div{ border-color: red !important; opacity: 1 !important; background-color: rgba(243,134,129,0.4) !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field.checked_answer_div.wrong_div input:checked~label, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field.checked_answer_div.wrong_div input:checked~label { background-color: rgba(243,134,129,0.4) !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_result .ays-field .ays_quiz_hide_correct_answer:after{ content: ” !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_result .ays_quiz_question .ays-quiz-fill-in-blank-input { color: #515151 !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .step.ays_question_result:last-child { padding-bottom: 20px; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-close-full-screen { fill: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-open-full-screen { fill: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_login_form p{ color: #515151; } /* Personality Test | Start */ #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-description p { text-align: left; padding: 0; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box { background: white; border-radius: 17px; box-shadow: 0px 0px 20px rgba(98, 85, 165, 0.1); /*padding: 30px 3% 40px;*/ padding: 20px 30px; margin: 30px 0; font-size: 16px; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-title { color: #413A5C; font-size: 23px; margin: 0; text-align: left; font-weight: bold; } div#ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-description { margin: 0; font-size: 16px; text-align: left; color: #413A5C; } div#ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-description * { color: #413A5C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-progress { width: 100%; background-color: rgba(128, 126, 137, 0.1); border-radius: 15px; position: relative; display: flex; /* justify-content: flex-end; */ margin-top: 1rem; margin-bottom: 1rem; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-progress-end { justify-content: flex-end; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-bar { height: 30px; border-radius: 15px; color: white; font-size: 18px; padding: 3px 15px 0; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-percentages { position: absolute; width: 100%; padding: 4px 15px; top: 0; -ms-flex-pack: justify; justify-content: space-between; display: -ms-flexbox; display: flex; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-keyword-box div, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-text-dark-purple { color: #413A5C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-text-white { color: #ffffff; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-text-percentage { font-weight: bolder; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-keyword-box { display: -ms-flexbox; display: flex; -ms-flex-pack: justify; justify-content: space-between; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-purple .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #6255A5; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-purple .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #6255A5; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-yellow .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #F2C94C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-yellow .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #F2C94C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-green .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #88D29D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-green .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #88D29D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-red .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #E5A69D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-red .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #E5A69D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-blue .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #03A9F4; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-blue .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #03A9F4; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box div:before, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box div:after { content: unset; } /* Personality Test | End */ /* report questions modal start */ .ays-modal-reports { display: none; position: fixed; z-index: 9999; left: 0; top: 0; width: 100%; height: 100%; overflow: auto; background-color: rgba(0, 0, 0, 0.4); animation-duration: .5s; background-color: rgba(0, 0, 0, 0.4); } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports { background-color: #fefefe; margin: 10% auto; border: 1px solid #888; max-width: 500px; width: 100%; border-radius: 10px; padding: 20px; box-sizing: border-box; position: relative; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports label{ display: block; margin-bottom: 10px; font-weight: bold; letter-spacing: normal; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports textarea { display: block; width: 100%; height: 100px; padding: 5px; box-sizing: border-box; border-radius: 5px; border: 1px solid #ccc; max-width: 100%; max-height: 500px; resize: vertical; transition: unset; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports input.ays-quiz-submit-question-report { background-color: #0073aa; color: #fff; border: none; border-radius: 5px; padding: 10px 20px; cursor: pointer; margin-top: 20px; line-height: normal; letter-spacing: normal; box-shadow: unset; background-image: unset; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window { color: #aaa; font-weight: bold; position: absolute; top: 1%; right: 1%; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window img { box-shadow: unset; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window img:hover, #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window img:focus { cursor: pointer; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-question-report-error { display: none; font-size: 13px; color: #f00; text-align: left; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-question-report-textarea-label, #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-question-report-title { text-align: left; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays_quiz_modal_overlay { width: 100%; height: 100%; position: fixed; top: 0; left: 0; position: absolute; z-index: 1000000000; flex-direction: column; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-container .ays-quiz-user-cհoosing-anonymous-assessment { margin: 10px 0; } /* report questions modal end */ @media screen and (max-width: 768px){ #ays-quiz-container-3{ max-width: 100%; } div#ays-quiz-container-3 [id^=’ays_finish_quiz_’] div.step div.ays-abs-fs { width: 90%; } div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_light .step, div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_dark .step { padding-right: 0px !important; padding-top: 0px !important; } div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_light div.step[data-question-id], div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_dark div.step[data-question-id] { background-size: cover !important; background-position: center center !important; } div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_light .ays-abs-fs:not(.ays-start-page):not(.ays-end-page), div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_dark .ays-abs-fs:not(.ays-start-page):not(.ays-end-page) { width: 100%; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question p { font-size: 16px; } #ays-quiz-container-3 .select2-container, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container form .ays-quiz-answers .ays-field * { font-size: 15px; } div#ays-quiz-container-3 input#ays-submit, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .step[data-type=’fill_in_blank’] .action-button.ays_check_answer, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_restart_button, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn { font-size: 17px; } div#ays-quiz-container-3 div.ays-questions-container div.ays-woo-block { width: 100%; } /* Quiz title / mobile font size */ div#ays-quiz-container-3 .ays-fs-title { font-size: 21px; } /* Question explanation / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .ays_questtion_explanation p { font-size:16px; } /* Wrong answers / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text p { font-size:16px; } /* Right answers / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .right_answer_text p { font-size:16px; } /* Note text / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box p { font-size:14px; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-title { font-size: 18px; } /* Personality Test */ #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-bar { font-size: 14px; padding: 6px 10px 0; } #ays-quiz-container-3 .ays-image-question-img img { height: 200px ; } #ays-quiz-container-3 .ays-field { flex-direction: row-reverse; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field label.ays_answer_caption[for^=’ays-answer-‘] { z-index: 1; position:initial;position:initial;bottom:0;:0; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays_grid_view_container .ays-field.ays_grid_view_item { width:calc(100% /2 – 4px); } #ays-quiz-container-3 .ays-answer-image { width:15em; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field.ays_grid_view_item:nth-child(odd) { margin-right: 5px; } } /* Custom css styles */ /* RTL direction styles */ #ays-quiz-container-3 p { margin: 0.625em; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .enable_correction .ays-field.checked_answer_div input:checked+label, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .enable_correction .ays-field.checked_answer_div input:checked+label { /* background-color: transparent; */ } #ays-quiz-container-3 .ays-field.checked_answer_div input:checked~label { background-color: rgba(129,157,135,0.6); } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container.ays_quiz_classic_light .ays-questions-container .ays-field:hover label[for^=’ays-answer-‘], #ays-quiz-container-3 .ays-field:hover{ background: rgba(129,157,135,0.8); color: #fff; transition: all .3s; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:focus, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn:hover, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn:focus { box-shadow: 0 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.5), 0 0 0 3px #515151; background: #819d87; } if(typeof aysQuizOptions === ‘undefined’){ var aysQuizOptions = []; } aysQuizOptions[‘3’] = ‘eyJxdWl6X3ZlcnNpb24iOiIyMS43LjMiLCJjb3JlX3ZlcnNpb24iOiI2LjUuMyIsInBocF92ZXJzaW9uIjoiNy40LjMzIiwiY29sb3IiOiIjODE5ZDg3IiwiYmdfY29sb3IiOiIjZmZmZmZmIiwidGV4dF9jb2xvciI6IiM1MTUxNTEiLCJoZWlnaHQiOjM1MCwid2lkdGgiOjQwMCwiZW5hYmxlX2xvZ2dlZF91c2VycyI6Im9mZiIsImluZm9ybWF0aW9uX2Zvcm0iOiJkaXNhYmxlIiwiZm9ybV9uYW1lIjoib2ZmIiwiZm9ybV9lbWFpbCI6Im9mZiIsImZvcm1fcGhvbmUiOiJvZmYiLCJpbWFnZV93aWR0aCI6IiIsImltYWdlX2hlaWdodCI6IjIwMCIsImVuYWJsZV9jb3JyZWN0aW9uIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3Byb2dyZXNzX2JhciI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9xdWVzdGlvbnNfcmVzdWx0Ijoib24iLCJyYW5kb21pemVfcXVlc3Rpb25zIjoib2ZmIiwicmFuZG9taXplX2Fuc3dlcnMiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcXVlc3Rpb25zX2NvdW50ZXIiOiJvbiIsImVuYWJsZV9yZXN0cmljdGlvbl9wYXNzIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3Jlc3RyaWN0aW9uX3Bhc3NfdXNlcnMiOiJvZmYiLCJyZXN0cmljdGlvbl9wYXNzX21lc3NhZ2UiOiIiLCJyZXN0cmljdGlvbl9wYXNzX3VzZXJzX21lc3NhZ2UiOiIiLCJ1c2VyX3JvbGUiOltdLCJheXNfdXNlcnNfc2VhcmNoIjpbXSwiY3VzdG9tX2NzcyI6IiIsImxpbWl0X3VzZXJzIjoib2ZmIiwibGltaXRhdGlvbl9tZXNzYWdlIjoiIiwicmVkaXJlY3RfdXJsIjoiIiwicmVkaXJlY3Rpb25fZGVsYXkiOjAsImFuc3dlcnNfdmlldyI6Imxpc3QiLCJlbmFibGVfcnRsX2RpcmVjdGlvbiI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9sb2dnZWRfdXNlcnNfbWVzc2FnZSI6IiIsInF1ZXN0aW9uc19jb3VudCI6IiIsImVuYWJsZV9xdWVzdGlvbl9iYW5rIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2xpdmVfcHJvZ3Jlc3NfYmFyIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3BlcmNlbnRfdmlldyI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9hdmVyYWdlX3N0YXRpc3RpY2FsIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX25leHRfYnV0dG9uIjoib24iLCJlbmFibGVfcHJldmlvdXNfYnV0dG9uIjoib24iLCJlbmFibGVfYXJyb3dzIjoib2ZmIiwidGltZXJfdGV4dCI6IiIsInF1aXpfdGhlbWUiOiJjbGFzc2ljX2xpZ2h0IiwiZW5hYmxlX3NvY2lhbF9idXR0b25zIjoib24iLCJmaW5hbF9yZXN1bHRfdGV4dCI6IiIsImVuYWJsZV9wYXNzX2NvdW50Ijoib24iLCJoaWRlX3Njb3JlIjoib2ZmIiwicmF0ZV9mb3JtX3RpdGxlIjoiIiwiYm94X3NoYWRvd19jb2xvciI6IiMwMDAiLCJxdWl6X2JvcmRlcl9yYWRpdXMiOiIwIiwicXVpel9iZ19pbWFnZSI6IiIsInF1aXpfYm9yZGVyX3dpZHRoIjoiMSIsInF1aXpfYm9yZGVyX3N0eWxlIjoic29saWQiLCJxdWl6X2JvcmRlcl9jb2xvciI6IiMwMDAiLCJxdWl6X2xvYWRlciI6ImRlZmF1bHQiLCJxdWVzdF9hbmltYXRpb24iOiJzaGFrZSIsImVuYWJsZV9iZ19tdXNpYyI6Im9mZiIsInF1aXpfYmdfbXVzaWMiOiIiLCJhbnN3ZXJzX2ZvbnRfc2l6ZSI6IjE1Iiwic2hvd19jcmVhdGVfZGF0ZSI6Im9mZiIsInNob3dfYXV0aG9yIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2Vhcmx5X2ZpbmlzaCI6Im9mZiIsImFuc3dlcnNfcndfdGV4dHMiOiJvbl9wYXNzaW5nIiwiZGlzYWJsZV9zdG9yZV9kYXRhIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2JhY2tncm91bmRfZ3JhZGllbnQiOiJvZmYiLCJiYWNrZ3JvdW5kX2dyYWRpZW50X2NvbG9yXzEiOiIjMDAwIiwiYmFja2dyb3VuZF9ncmFkaWVudF9jb2xvcl8yIjoiI2ZmZiIsInF1aXpfZ3JhZGllbnRfZGlyZWN0aW9uIjoidmVydGljYWwiLCJyZWRpcmVjdF9hZnRlcl9zdWJtaXQiOiJvZmYiLCJzdWJtaXRfcmVkaXJlY3RfdXJsIjoiIiwic3VibWl0X3JlZGlyZWN0X2RlbGF5IjowLCJwcm9ncmVzc19iYXJfc3R5bGUiOiJmaXJzdCIsImVuYWJsZV9leGl0X2J1dHRvbiI6Im9mZiIsImV4aXRfcmVkaXJlY3RfdXJsIjoiIiwiaW1hZ2Vfc2l6aW5nIjoiY292ZXIiLCJxdWl6X2JnX2ltYWdlX3Bvc2l0aW9uIjoiY2VudGVyIGNlbnRlciIsImN1c3RvbV9jbGFzcyI6IiIsImVuYWJsZV9zb2NpYWxfbGlua3MiOiJvZmYiLCJzb2NpYWxfbGlua3MiOnsibGlua2VkaW5fbGluayI6IiIsImZhY2Vib29rX2xpbmsiOiIiLCJ0d2l0dGVyX2xpbmsiOiIiLCJ2a29udGFrdGVfbGluayI6IiJ9LCJzaG93X3F1aXpfdGl0bGUiOiJvbiIsInNob3dfcXVpel9kZXNjIjoib24iLCJzaG93X2xvZ2luX2Zvcm0iOiJvZmYiLCJtb2JpbGVfbWF4X3dpZHRoIjoiIiwibGltaXRfdXNlcnNfYnkiOiJpcCIsImV4cGxhbmF0aW9uX3RpbWUiOiI0IiwiZW5hYmxlX2NsZWFyX2Fuc3dlciI6Im9mZiIsInNob3dfY2F0ZWdvcnkiOiJvZmYiLCJzaG93X3F1ZXN0aW9uX2NhdGVnb3J5Ijoib2ZmIiwiYW5zd2Vyc19wYWRkaW5nIjoiNSIsImFuc3dlcnNfYm9yZGVyIjoib24iLCJhbnN3ZXJzX2JvcmRlcl93aWR0aCI6IjEiLCJhbnN3ZXJzX2JvcmRlcl9zdHlsZSI6InNvbGlkIiwiYW5zd2Vyc19ib3JkZXJfY29sb3IiOiIjNDQ0IiwiYW5zX2ltZ19oZWlnaHQiOiIxNTAiLCJhbnNfaW1nX2NhcHRpb25fc3R5bGUiOiJvdXRzaWRlIiwiYW5zX2ltZ19jYXB0aW9uX3Bvc2l0aW9uIjoiYm90dG9tIiwiYW5zd2Vyc19ib3hfc2hhZG93Ijoib2ZmIiwiYW5zd2Vyc19ib3hfc2hhZG93X2NvbG9yIjoiIzAwMCIsInNob3dfYW5zd2Vyc19jYXB0aW9uIjoib24iLCJhbnN3ZXJzX21hcmdpbiI6MTAsImFuc19yaWdodF93cm9uZ19pY29uIjoiZGVmYXVsdCIsImRpc3BsYXlfc2NvcmUiOiJieV9jb3JyZWN0bmVzcyIsImVuYWJsZV9yd19hc253ZXJzX3NvdW5kcyI6Im9mZiIsInF1aXpfYmdfaW1nX2luX2ZpbmlzaF9wYWdlIjoib2ZmIiwiZmluaXNoX2FmdGVyX3dyb25nX2Fuc3dlciI6Im9mZiIsImFmdGVyX3RpbWVyX3RleHQiOiIiLCJlbmFibGVfZW50ZXJfa2V5Ijoib24iLCJzaG93X3JhdGVfYWZ0ZXJfcmF0ZSI6Im9uIiwiYnV0dG9uc190ZXh0X2NvbG9yIjoiIzUxNTE1MSIsImJ1dHRvbnNfcG9zaXRpb24iOiJjZW50ZXIiLCJidXR0b25zX3NpemUiOiJtZWRpdW0iLCJidXR0b25zX2ZvbnRfc2l6ZSI6IjE3IiwiYnV0dG9uc193aWR0aCI6IiIsImJ1dHRvbnNfbGVmdF9yaWdodF9wYWRkaW5nIjoiMjAiLCJidXR0b25zX3RvcF9ib3R0b21fcGFkZGluZyI6IjEwIiwiYnV0dG9uc19ib3JkZXJfcmFkaXVzIjoiMyIsImVuYWJsZV9hdWRpb19hdXRvcGxheSI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9sZWF2ZV9wYWdlIjoib2ZmIiwic2hvd19vbmx5X3dyb25nX2Fuc3dlciI6Im9mZiIsInBhc3Nfc2NvcmUiOjAsInBhc3Nfc2NvcmVfbWVzc2FnZSI6IjxoNCBzdHlsZT1cInRleHQtYWxpZ246IGNlbnRlcjtcIj5HcmF0dWxcdTAwZTFsdW5rITxcL2g0PiIsImZhaWxfc2NvcmVfbWVzc2FnZSI6IjxoNCBzdHlsZT1cInRleHQtYWxpZ246IGNlbnRlcjtcIj5VcHN6ITxcL2g0PlxyXG48cCBzdHlsZT1cInRleHQtYWxpZ246IGNlbnRlcjtcIj5NZWd5IGV6IGpvYmJhbiBpcywgbWVncHJcdTAwZjNiXHUwMGUxbG9kIFx1MDBmYWpyYT88XC9wPiIsImFuc3dlcnNfb2JqZWN0X2ZpdCI6ImNvdmVyIiwicXVpel9tYXhfcGFzc19jb3VudCI6MSwicXVlc3Rpb25fZm9udF9zaXplIjoxNiwicXVpel93aWR0aF9ieV9wZXJjZW50YWdlX3B4IjoicGl4ZWxzIiwicXVlc3Rpb25zX2hpbnRfaWNvbl9vcl90ZXh0IjoiZGVmYXVsdCIsInF1ZXN0aW9uc19oaW50X3ZhbHVlIjoiIiwiZW5hYmxlX2Vhcmx5X2ZpbnNoX2NvbWZpcm1fYm94Ijoib24iLCJoaWRlX2NvcnJlY3RfYW5zd2VycyI6Im9mZiIsInF1aXpfbG9hZGVyX3RleHRfdmFsdWUiOiIiLCJzaG93X2luZm9ybWF0aW9uX2Zvcm0iOiJvbiIsInNob3dfcXVlc3Rpb25zX2V4cGxhbmF0aW9uIjoib25fcmVzdWx0c19wYWdlIiwiZW5hYmxlX3F1ZXN0aW9uc19vcmRlcmluZ19ieV9jYXQiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfc2VuZF9tYWlsX3RvX3VzZXJfYnlfcGFzc19zY29yZSI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9zZW5kX21haWxfdG9fYWRtaW5fYnlfcGFzc19zY29yZSI6Im9mZiIsInNob3dfcXVlc3Rpb25zX251bWJlcmluZyI6Im5vbmUiLCJzaG93X2Fuc3dlcnNfbnVtYmVyaW5nIjoibm9uZSIsInF1aXpfbG9hZGVyX2N1c3RvbV9naWYiOiIiLCJkaXNhYmxlX2hvdmVyX2VmZmVjdCI6Im9mZiIsInF1aXpfbG9hZGVyX2N1c3RvbV9naWZfd2lkdGgiOjEwMCwicXVpel90aXRsZV90cmFuc2Zvcm1hdGlvbiI6InVwcGVyY2FzZSIsInF1aXpfaW1hZ2Vfd2lkdGhfYnlfcGVyY2VudGFnZV9weCI6InBpeGVscyIsInF1aXpfaW1hZ2VfaGVpZ2h0IjoiIiwicXVpel9iZ19pbWdfb25fc3RhcnRfcGFnZSI6Im9mZiIsInF1aXpfYm94X3NoYWRvd194X29mZnNldCI6MCwicXVpel9ib3hfc2hhZG93X3lfb2Zmc2V0IjowLCJxdWl6X2JveF9zaGFkb3dfel9vZmZzZXQiOjE1LCJxdWl6X3F1ZXN0aW9uX3RleHRfYWxpZ25tZW50IjoiY2VudGVyIiwicXVpel9hcnJvd190eXBlIjoiZGVmYXVsdCIsInF1aXpfc2hvd193cm9uZ19hbnN3ZXJzX2ZpcnN0Ijoib2ZmIiwicXVpel9kaXNwbGF5X2FsbF9xdWVzdGlvbnMiOiJvZmYiLCJxdWl6X3RpbWVyX3JlZF93YXJuaW5nIjoib2ZmIiwicXVpel9zY2hlZHVsZV90aW1lem9uZSI6IlVUQysyIiwicXVlc3Rpb25zX2hpbnRfYnV0dG9uX3ZhbHVlIjoiIiwicXVpel90YWNrZXJzX21lc3NhZ2UiOiJUaGlzIHF1aXogaXMgZXhwaXJlZCEiLCJxdWl6X2VuYWJsZV9saW5rZWRpbl9zaGFyZV9idXR0b24iOiJvbiIsInF1aXpfZW5hYmxlX2ZhY2Vib29rX3NoYXJlX2J1dHRvbiI6Im9uIiwicXVpel9lbmFibGVfdHdpdHRlcl9zaGFyZV9idXR0b24iOiJvbiIsInF1aXpfZW5hYmxlX3Zrb250YWt0ZV9zaGFyZV9idXR0b24iOiJvbiIsInF1aXpfbWFrZV9yZXNwb25zZXNfYW5vbnltb3VzIjoib2ZmIiwicXVpel9tYWtlX2FsbF9yZXZpZXdfbGluayI6Im9mZiIsInF1aXpfbWVzc2FnZV9iZWZvcmVfdGltZXIiOiIiLCJxdWl6X3Bhc3N3b3JkX21lc3NhZ2UiOiIiLCJlbmFibGVfc2VlX3Jlc3VsdF9jb25maXJtX2JveCI6Im9mZiIsImRpc3BsYXlfZmllbGRzX2xhYmVscyI6Im9mZiIsInF1aXpfZW5hYmxlX3Bhc3N3b3JkX3Zpc2liaWxpdHkiOiJvZmYiLCJxdWVzdGlvbl9tb2JpbGVfZm9udF9zaXplIjoxNiwiYW5zd2Vyc19tb2JpbGVfZm9udF9zaXplIjoxNSwic29jaWFsX2J1dHRvbnNfaGVhZGluZyI6IiIsInNvY2lhbF9saW5rc19oZWFkaW5nIjoiIiwicXVpel9lbmFibGVfcXVlc3Rpb25fY2F0ZWdvcnlfZGVzY3JpcHRpb24iOiJvZmYiLCJxdWl6X21lc3NhZ2VfYmVmb3JlX3JlZGlyZWN0X3RpbWVyIjoiIiwiYnV0dG9uc19tb2JpbGVfZm9udF9zaXplIjoxNywicXVpel9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd194X29mZnNldCI6MCwicXVpel9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd195X29mZnNldCI6MCwicXVpel9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd196X29mZnNldCI6MTAsInF1aXpfZW5hYmxlX3RpdGxlX3RleHRfc2hhZG93Ijoib2ZmIiwicXVpel90aXRsZV90ZXh0X3NoYWRvd19jb2xvciI6IiMzMzMiLCJxdWVzdGlvbl9jb3VudF9wZXJfcGFnZSI6bnVsbCwicXVlc3Rpb25fY291bnRfcGVyX3BhZ2VfbnVtYmVyIjoiIiwibWFpbF9tZXNzYWdlIjoiIiwiZW5hYmxlX2NlcnRpZmljYXRlIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2NlcnRpZmljYXRlX3dpdGhvdXRfc2VuZCI6Im9mZiIsImNlcnRpZmljYXRlX3Bhc3MiOiIwIiwiZm9ybV90aXRsZSI6IiIsImNlcnRpZmljYXRlX3RpdGxlIjoiPHNwYW4gc3R5bGU9XCJmb250LXNpemU6IDUwcHg7IGZvbnQtd2VpZ2h0OiBib2xkO1wiPkNlcnRpZmljYXRlIG9mIENvbXBsZXRpb248XC9zcGFuPiIsImNlcnRpZmljYXRlX2JvZHkiOiI8c3BhbiBzdHlsZT1cImZvbnQtc2l6ZTogMjVweDtcIj48aT5UaGlzIGlzIHRvIGNlcnRpZnkgdGhhdDxcL2k+PFwvc3Bhbj5cclxuXHJcbjxzcGFuIHN0eWxlPVwiZm9udC1zaXplOiAzMHB4O1wiPjxiPiUldXNlcl9uYW1lJSU8XC9iPjxcL3NwYW4+XHJcblxyXG48c3BhbiBzdHlsZT1cImZvbnQtc2l6ZTogMjVweDtcIj48aT5oYXMgY29tcGxldGVkIHRoZSBxdWl6PFwvaT48XC9zcGFuPlxyXG5cclxuPHNwYW4gc3R5bGU9XCJmb250LXNpemU6IDMwcHg7XCI+XCIlJXF1aXpfbmFtZSUlXCI8XC9zcGFuPlxyXG5cclxuPHNwYW4gc3R5bGU9XCJmb250LXNpemU6IDIwcHg7XCI+d2l0aCBhIHNjb3JlIG9mIDxiPiUlc2NvcmUlJTxcL2I+PFwvc3Bhbj5cclxuXHJcbjxzcGFuIHN0eWxlPVwiZm9udC1zaXplOiAyNXB4O1wiPjxpPmRhdGVkPFwvaT48XC9zcGFuPlxyXG48c3BhbiBzdHlsZT1cImZvbnQtc2l6ZTogMzBweDtcIj4lJWN1cnJlbnRfZGF0ZSUlPFwvc3Bhbj4iLCJtYWlsY2hpbXBfbGlzdCI6IiIsImVuYWJsZV9tYWlsY2hpbXAiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfZG91YmxlX29wdF9pbiI6Im9mZiIsImFjdGl2ZV9kYXRlX2NoZWNrIjoib2ZmIiwiYWN0aXZlSW50ZXJ2YWwiOiIyMDI0LTA1LTEwIDE2OjEwOjEwIiwiZGVhY3RpdmVJbnRlcnZhbCI6IjIwMjQtMDUtMTAgMTY6MTA6MTAiLCJhY3RpdmVfZGF0ZV9tZXNzYWdlIjoiVGhlIHF1aXogaGFzIGV4cGlyZWQhIiwiYWN0aXZlX2RhdGVfcHJlX3N0YXJ0X21lc3NhZ2UiOiJUaGUgcXVpeiB3aWxsIGJlIGF2YWlsYWJsZSBzb29uISIsImNoZWNrYm94X3Njb3JlX2J5Ijoib24iLCJjYWxjdWxhdGVfc2NvcmUiOiJieV9jb3JyZWN0bmVzcyIsInNlbmRfcmVzdWx0c191c2VyIjoib2ZmIiwic2VuZF9pbnRlcnZhbF9tc2ciOiJvZmYiLCJxdWVzdGlvbl9iYW5rX3R5cGUiOiJnZW5lcmFsIiwicXVlc3Rpb25zX2JhbmtfY2F0X2NvdW50Ijp7IjEiOiIifSwiZW5hYmxlX3RhY2tlcnNfY291bnQiOiJvZmYiLCJ0YWNrZXJzX2NvdW50IjoiIiwic2VuZF9yZXN1bHRzX2FkbWluIjoib24iLCJzZW5kX2ludGVydmFsX21zZ190b19hZG1pbiI6Im9mZiIsInNob3dfaW50ZXJ2YWxfbWVzc2FnZSI6Im9mZiIsImFsbG93X2NvbGxlY3RpbmdfbG9nZ2VkX2luX3VzZXJzX2RhdGEiOiJvZmYiLCJxdWl6X3Bhc3Nfc2NvcmUiOiIwIiwic2VuZF9jZXJ0aWZpY2F0ZV90b19hZG1pbiI6Im9mZiIsImNlcnRpZmljYXRlX2ltYWdlIjoiIiwiY2VydGlmaWNhdGVfZnJhbWUiOiJkZWZhdWx0IiwiY2VydGlmaWNhdGVfb3JpZW50YXRpb24iOiJsIiwibWFrZV9xdWVzdGlvbnNfcmVxdWlyZWQiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcGFzc3dvcmQiOiJvZmYiLCJwYXNzd29yZF9xdWl6IjoiIiwibWFpbF9tZXNzYWdlX2FkbWluIjoiIiwic2VuZF9tYWlsX3RvX3NpdGVfYWRtaW4iOiJvbiIsImdlbmVyYXRlX3Bhc3N3b3JkIjoiZ2VuZXJhbCIsImdlbmVyYXRlZF9wYXNzd29yZHMiOnsiY3JlYXRlZF9wYXNzd29yZHMiOltdLCJhY3RpdmVfcGFzc3dvcmRzIjpbXSwidXNlZF9wYXNzd29yZHMiOltdfSwiZGlzcGxheV9zY29yZV9ieSI6ImJ5X3BlcmNlbnRhZ2UiLCJzaG93X3NjaGVkdWxlX3RpbWVyIjoib2ZmIiwic2hvd190aW1lcl90eXBlIjoiY291bnRkb3duIiwicHJvZ3Jlc3NfbGl2ZV9iYXJfc3R5bGUiOiJkZWZhdWx0IiwiZW5hYmxlX2Z1bGxfc2NyZWVuX21vZGUiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfbmF2aWdhdGlvbl9iYXIiOiJvZmYiLCJoaWRlX2xpbWl0X2F0dGVtcHRzX25vdGljZSI6Im9mZiIsInR1cm5fb25fZXh0cmFfc2VjdXJpdHlfY2hlY2siOiJvbiIsImVuYWJsZV90b3Bfa2V5d29yZHMiOiJvZmYiLCJhc3NpZ25fa2V5d29yZHMiOlt7ImFzc2lnbl90b3Bfa2V5d29yZCI6IkEiLCJhc3NpZ25fdG9wX2tleXdvcmRfdGV4dCI6IiJ9LHsiYXNzaWduX3RvcF9rZXl3b3JkIjoiQiIsImFzc2lnbl90b3Bfa2V5d29yZF90ZXh0IjoiIn0seyJhc3NpZ25fdG9wX2tleXdvcmQiOiJDIiwiYXNzaWduX3RvcF9rZXl3b3JkX3RleHQiOiIifSx7ImFzc2lnbl90b3Bfa2V5d29yZCI6IkQiLCJhc3NpZ25fdG9wX2tleXdvcmRfdGV4dCI6IiJ9XSwicXVpel9lbmFibGVfY291cG9uIjoib2ZmIiwicXVpel9jb3Vwb25zX2FycmF5Ijp7InF1aXpfYWN0aXZlX2NvdXBvbnMiOltdLCJxdWl6X2luYWN0aXZlX2NvdXBvbnMiOltdfSwiYXBwbHlfcG9pbnRzX3RvX2tleXdvcmRzIjoib2ZmIiwibGltaXRfYXR0ZW1wdHNfY291bnRfYnlfdXNlcl9yb2xlIjoiIiwiZW5hYmxlX2F1dG9zdGFydCI6Im9mZiIsInBheXBhbF9hbW91bnQiOm51bGwsInBheXBhbF9jdXJyZW5jeSI6bnVsbCwicGF5cGFsX21lc3NhZ2UiOiIiLCJlbmFibGVfc3RyaXBlIjoib2ZmIiwic3RyaXBlX2Ftb3VudCI6IiIsInN0cmlwZV9jdXJyZW5jeSI6IiIsInN0cmlwZV9tZXNzYWdlIjoiWW91IG5lZWQgdG8gcGF5IHRvIHBhc3MgdGhpcyBxdWl6LiIsInBheW1lbnRfdHlwZSI6InByZXBheSIsImVuYWJsZV9tb25pdG9yIjoib2ZmIiwibW9uaXRvcl9saXN0IjoiIiwiYWN0aXZlX2NhbXBfbGlzdCI6IiIsImVuYWJsZV9zbGFjayI6Im9mZiIsInNsYWNrX2NvbnZlcnNhdGlvbiI6IiIsImFjdGl2ZV9jYW1wX2F1dG9tYXRpb24iOiIiLCJlbmFibGVfYWN0aXZlX2NhbXAiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfemFwaWVyIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2dvb2dsZV9zaGVldHMiOiJvZmYiLCJzcHJlYWRzaGVldF9pZCI6IiIsImdvb2dsZV9zaGVldF9jdXN0b21fZmllbGRzIjpbXSwicXVpel9hdHRyaWJ1dGVzIjpudWxsLCJxdWl6X2F0dHJpYnV0ZXNfYWN0aXZlX29yZGVyIjpudWxsLCJxdWl6X2F0dHJpYnV0ZXNfcGFzc2l2ZV9vcmRlciI6WyJheXNfZm9ybV9uYW1lIiwiYXlzX2Zvcm1fZW1haWwiLCJheXNfZm9ybV9waG9uZSJdLCJyZXF1aXJlZF9maWVsZHMiOm51bGwsImVuYWJsZV90aW1lciI6Im9mZiIsInRpbWVyIjoxMDAsImVuYWJsZV9xdWl6X3JhdGUiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcmF0ZV9hdmciOiJvZmYiLCJlbmFibGVfYm94X3NoYWRvdyI6Im9uIiwiZW5hYmxlX2JvcmRlciI6Im9mZiIsInF1aXpfdGltZXJfaW5fdGl0bGUiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcmF0ZV9jb21tZW50cyI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9yZXN0YXJ0X2J1dHRvbiI6Im9mZiIsImF1dG9maWxsX3VzZXJfZGF0YSI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9jb3B5X3Byb3RlY3Rpb24iOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcGF5cGFsIjoib2ZmIiwiYXlzX2VuYWJsZV9yZXN0cmljdGlvbl9wYXNzIjoib2ZmIiwiYXlzX2VuYWJsZV9yZXN0cmljdGlvbl9wYXNzX3VzZXJzIjoib2ZmIiwicmVzdWx0X3RleHQiOm51bGwsImVuYWJsZV9yZXN1bHQiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfbWFkX21pbWkiOiJvZmYiLCJtYWRfbWltaV9saXN0IjoiIiwiZW5hYmxlX2NvbnZlcnRLaXQiOiJvZmYiLCJjb252ZXJ0S2l0X2Zvcm1faWQiOiIiLCJlbmFibGVfZ2V0UmVzcG9uc2UiOiJvZmYiLCJnZXRSZXNwb25zZV9saXN0IjoiIiwicXVpel93YWl0aW5nX3RpbWUiOiJvZmYiLCJhdHRyaWJ1dGVzIjpbXSwicXVpel9iZ19pbWdfZHVyaW5nX3RoZV9xdWl6Ijoib2ZmIiwicXVpel9ncmlkX2ltYWdlX3ZpZXciOiJvZmYiLCJxdWl6X2dyaWRfaW1hZ2Vfdmlld19tb2JpbGUiOiJvZmYiLCJxdWl6X2VuYWJsZV9rZXlib2FyZF9uYXZpZ2F0aW9uIjoib2ZmIiwicXVpel9lbmFibGVfcXVpel9jYXRlZ29yeV9kZXNjcmlwdGlvbiI6Im9mZiIsInF1aXpfc2hvd19xdWVzdGlvbl90YWdzIjoib2ZmIiwicXVpel9xdWVzdGlvbl90ZXh0X3RvX3NwZWVjaCI6Im9mZiIsInF1aXpfZGlzYWJsZV9xdWVzdGlvbl9udW1iZXJpbmdfZm9yX2N1c3RvbV90eXBlIjoib2ZmIiwiYXlzX2FsbG93X2V4cG9ydGluZ19xdWl6emVzIjoib2ZmIiwicXVpel9tYWtlX3Jldmlld19yZXF1aXJlZCI6Im9mZiIsInF1aXpfZW5hYmxlX3VzZXJfY1x1MDU3MG9vc2luZ19hbm9ueW1vdXNfYXNzZXNzbWVudCI6Im9mZiIsInN1Ym1pdF9yZWRpcmVjdF9hZnRlciI6IiIsInJ3X2Fuc3dlcnNfc291bmRzIjpmYWxzZSwiaWQiOiIzIiwiYXV0aG9yX2lkIjoiMCIsInBvc3RfaWQiOm51bGwsInRpdGxlIjoiRmVsaXNtZXJlZCBhIGtcdTAwZmNsXHUwMGY2bmJcdTAwZjZ6XHUwMTUxIGdhYm9uXHUwMGUxa2F0PyIsImRlc2NyaXB0aW9uIjoiIiwicXVpel9pbWFnZSI6Imh0dHBzOlwvXC90dWRhdG9zdmFzYXJsby5odVwvd3AtY29udGVudFwvdXBsb2Fkc1wva2VueWVyLnBuZyIsInF1aXpfY2F0ZWdvcnlfaWQiOiIxIiwicXVlc3Rpb25faWRzIjoiMjYsMjUsMjAsMjEsMjIsMjMsMjQiLCJvcmRlcmluZyI6IjMiLCJwdWJsaXNoZWQiOiIxIiwiY3JlYXRlX2RhdGUiOiIyMDI1LTA1LTE3IDA4OjU3OjQzIiwiaW50ZXJ2YWxzIjoiW3tcImludGVydmFsX21pblwiOlwiMFwiLFwiaW50ZXJ2YWxfbWF4XCI6XCIyNVwiLFwiaW50ZXJ2YWxfdGV4dFwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9pbWFnZVwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9yZWRpcmVjdF91cmxcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfcmVkaXJlY3RfZGVsYXlcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfd3Byb2R1Y3RcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfa2V5d29yZFwiOlwiQVwifSx7XCJpbnRlcnZhbF9taW5cIjpcIjI2XCIsXCJpbnRlcnZhbF9tYXhcIjpcIjUwXCIsXCJpbnRlcnZhbF90ZXh0XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX2ltYWdlXCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3JlZGlyZWN0X3VybFwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9yZWRpcmVjdF9kZWxheVwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF93cHJvZHVjdFwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9rZXl3b3JkXCI6XCJCXCJ9LHtcImludGVydmFsX21pblwiOlwiNTFcIixcImludGVydmFsX21heFwiOlwiNzVcIixcImludGVydmFsX3RleHRcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfaW1hZ2VcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfcmVkaXJlY3RfdXJsXCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3JlZGlyZWN0X2RlbGF5XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3dwcm9kdWN0XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX2tleXdvcmRcIjpcIkNcIn0se1wiaW50ZXJ2YWxfbWluXCI6XCI3NlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfbWF4XCI6XCIxMDBcIixcImludGVydmFsX3RleHRcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfaW1hZ2VcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfcmVkaXJlY3RfdXJsXCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3JlZGlyZWN0X2RlbGF5XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3dwcm9kdWN0XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX2tleXdvcmRcIjpcIkRcIn1dIiwiY3VzdG9tX3Bvc3RfaWQiOm51bGwsInF1aXpfdXJsIjpudWxsLCJpc191c2VyX2xvZ2dlZF9pbiI6ZmFsc2UsInF1aXpfYW5pbWF0aW9uX3RvcCI6MTAwLCJxdWl6X2VuYWJsZV9hbmltYXRpb25fdG9wIjoib24iLCJzdG9yZV9hbGxfbm90X2ZpbmlzaGVkX3Jlc3VsdHMiOmZhbHNlfQ==’;

A kovász elkészítéséhez sokan tisztított vizet használnak, ám ezt a pékek ritkán teszik meg. Egyszerűen azért, mert az előírások alapján csapvizet kell használni, ugyanis az üzem engedélyének megszerzéséhez a hatóságok a csapvíz vizsgálatát írják elő – ráadásul évente. Ám József azt javasolja, aki teheti, használjon tisztított vagy forrásvizet, mert más eredményt kap. Emellett a kenyér sótartalmának szabályozása (átlagosan 7,5 gramm só 500 gramm kenyérhez), valamint a megfelelő víztartalom (70-75%-os hidratáció) szintén kulcsfontosságú tényezők a tökéletes cipók megalkotásához.

Érdemes tudni, hogy a bolti kenyerek összetevői között gyakran találunk enzimeket és egyéb adalékokat, amelyek javítják a kenyér állagát, de ezeket nem mindig tüntetik fel. A boltokban gyakran vadászni kell az összetevők listáját. Az igazi savanyú tésztás kenyér mindössze lisztből, vízből és sóból készül – élesztőt sem tartalmaz. Ezért érdemes a pékektől bátran elkérni az összetevők listáját, hogy valóban egészséges, tiszta kenyeret vásárolhassunk.

A valódi kézműves pékségek szívesen elárulják az összetevőket, valamint adnak kovászt a vásárlóknak, hogy ezzel is segítsék a természetes sütés elterjedését. Szóval ne legyünk szégyenlősek, kérjünk bátran kovászt egy kézműves pékségben!

Ha szívesen olvasnál még a témában, akkor kattints ide Tóth Istvánnal készített interjúnkért, aki amellett, hogy agrármérnök, molnár és pék is. Itt pedig megnézheted a videónkat Cseperkáló József, Közös Termés Ünnepén tartott ősgabonás workshopjáról:

 

Helló ősgabonák, helló hüvelyesek!A következő években sokat foglalkozunk majd az elfeledett vagy kevéssé termesztett gabonák és hüvelyesek népszerűsítésével. Hogy olyan fajták kerüljenek a tányérunkra, amelyek különleges tulajdonságokkal rendelkeznek és ráadásul elbírnak a klímaváltozás kihívásával is. Kövessétek oldalunkat a friss hírekért, #divinfood!

A projekt az Európai Unió Horizon 2020 kutatási és innovációs programja támogatja, a 101000383 számú támogatási szerződés alatt. A projektet a francia Nemzeti Mezőgazdasági, Élelmezési és Környezetvédelmi Kutatóintézet, az INRAE koordinálja.

Ez a poszt Cseperkáló József, a panelpék, aki ősgabonából süti a kenyeret először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.


Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »