Csendõri beavatkozás után meghalt egy pedofíliával gyanúsított férfi

Csendõri beavatkozás után meghalt egy pedofíliával gyanúsított férfi

A csendőrök beavatkozása közben rosszul lett, majd meghalt a kórházban egy férfi, akivel szemben felmerült a gyanú, hogy molesztált egy 12 éves kislányt egy Vatra Dornei-i folklórfesztiválon. Az esetet a katonai ügyészség vizsgálja.

A Suceava megyei csendőr-felügyelőség sajtószóvivője, Bogdan Cornaci az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a fesztivál közben egy síró kislány édesapja jelentette az ott járőröző két csendőrnek, hogy egy férfi molesztálta a lányát. A csendőrök kiemelték az illetőt a tömegből és mozgásképtelenné tették, mert erőszakosan viselkedett. „A csendőrök beavatkozása közben a férfi rosszul lett, kihívták a mentőt, újraélesztették, bevitték a Vatra Dornei-i kórházba, majd átszállították a suceavai kórházba” – fogalmazott a szóvivő.

Hírdetés

A férfinak nem volt szívműködése és nem lélegzett, amikor a suceavai kórházhoz került, újraélesztették, szombaton reggel pedig megműtötték, a beavatkozás után azonban meghalt – mondta a kórház sajtószóvivője, Mircea Macovei.

A Suceava megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Ionuţ Epureanu szerint az 55 éves férfi ellen már folyamatban volt egy bűnvádi kivizsgálás kiskorúval való szexuális kapcsolat létesítése miatt.

A Vatra Dornei-i eset kapcsán a katonai ügyészség vizsgálja ki mind a szexuális bántalmazás, mind a gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúját – mondta még a rendőrségi szóvivő. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »