2021. július 17-én lesz a 76. évfordulója annak a szörnyű vérengzésnek, amely Pozsonyligetfalu határában, három magyar leventének a „gyűjtőtáborból” történt megszökése után vette kezdetét.
A ligetfalui volt koncentrációs tábor működését 1945. április 8-án kezdetben azzal a céllal újították fel, hogy a front alatt begyűjtött ellenséges katonákat és civileket fogva tartsák ott. Rá egy hónappal (1945. május 3-ától) már a pozsonyi németek és a megbízhatatlannak ítélt magyar lakosok gyűjtőtábora lett.
Haláltáborrá azt követően vált, hogy 1945. június 20-án – a 267 áldozattal járó přerovi vérengzés után – megérkezett ide a pozsonyligetfalui 17. gyalogezred, amelynek első szakasza, a katonai védelmi hírszerzés tisztjeinek felügyeletével, átvette a magyar zsidó munkaszolgálatosok számára létesített volt náci koncentrációs tábor felügyeletét.
Hogy milyen céllal és feladattal, arról bővebben a megjelent könyveimben (Szökés a haláltáborból, Felszántott tömegsírok) olvashatnak.
Így vált Pozsonyligetfalu neve azonossá számunkra azokkal az európai településnevekkel, amelyeken az állam kormányának felhívására és a hadsereg aktív közreműködésével tudatos népirtás folyt: mint a lengyelek ellen Katyń (1940 tavaszán) vagy a muzulmán vallású bosnyákok ellen Sebrenica (1995. július 11-22-én) települések környékén.
A pozsonyligetfalui vérengzéseket – és ezt az igazság nevében ki kell mondani – súlyosbítja az a tény, hogy mindez másfél hónappal az európai békekötés (1945. május 8.) után, vagyis békeidőben történt,
amikor már máshol a fegyverek csövébe virágot és nem puskagolyót tettek. További tény, hogy itt a csecsemőket, gyermekeket és a nőket sem kímélték, mint Katyńban vagy Sebrenicában, egész családok váltak Edvard Beneš katonái és tisztjei véres tobzódásának áldozatává.
Először vagyok ember és csak utána cseh”,
mondta František Hýbl történész az idei přerovi megemlékezésen. Bővebben itt olvashatnak róla, cseh nyelven.
Ezzel a mondatával Hýbl arra utalt, hogy az igazságot nem lehet szőnyeg alá söpörni csak azért, mert a szörnyű vérengzés elkövetői cseh és szlovák katonák, illetve tisztek voltak.
Más nemzetnek is kijár a tisztelet és megbecsülés, ha azt akarjuk, hogy minket is tiszteljenek és európai embernek tartsanak.
2007 óta, amikor elkezdtem a ligetfalui vérengzéssel kapcsolatban a kutatásokat, titkon azt reméltem, hogy talán akad Szlovákiában is egy olyan jellemes ember, mint František Hýbl, aki nacionalista érzelmek nélkül felvállalja a ligetfalui erődrendszer tank- és gyalogsági árkaiba ölt áldozatok ügyét, és igazságot szolgáltat nekik.
Jobb később, mint soha, tartja a közmondás. Néhány napja halványan pislákoló fény gyúlt az „alagút“ végén, hogy e fénynél talán a pozsonyligetfalui vérengzés ügyében is megtörténjen mindaz, ami František Hýbl volt múzeumigazgató ténykedésének köszönhetően a přerovi vérengzés kapcsán hosszú évek fáradozása után megtörtént. A 267 áldozatot újra kihantolták, és két egymás melletti sírban, két síremléket állítva nekik, 2016. december 16-án, a přerovi temető nyugati falánál egyházi szertartás mellett végső és örök nyugalomra helyezték őket.
Azt szeretném, hogy az elkövetkező években, a felajánlkozó szlovák történészek segítséggel a ligetfalui (de a károlyfalui és a többi) vérengzés esetében Szlovákiában is megtörténjen mindez.
Csak így csatlakozhat be Szlovákia és a szlovák nemzet az európai civilizált államok és nemzetek sorába, és csak így válhat az európai béke igazán tartóssá.
Ennek érdekében, soha ne feledjük az egyik német tábornok nünbergi per során mondott szavait:
Nincs vége a háborúnak és kezdete a békének addig, amig egyetlen harcoló katona is jeltelen tömegsírban nyugszik!“
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
