Csend van a komáromi Vág-híd felújítása és az izsai letérő átépítése körül Vataščin Péter2026. 09. 02., sze – 14:24 Komárom |
Noha első körben júliusra ígérték, a mai napig nem kezdődött el a komáromi Vág-híd felújítása. Több mint egy hónappal ezelőtt már az is kiderült, melyik cég nyerte meg a hídfelújításra vonatkozó közbeszerzést, ám egyelőre még semmi biztosat nem lehet tudni a felújítás kezdetéről.
A komáromiak, de egyáltalán minden érintett közlekedő is nagy érdeklődéssel fogadták az év eleji hírt, miszerint az érintett útszakaszok kezelője, a Szlovák Közútkezelő Vállalat (SSC) kiírta a közbeszerzéseket mind a komáromi Vág-híd felújítására, mind az ún. izsai letérő átépítésére.
Az előző a leromlott műszaki állapotával, utóbbi pedig a nem megfelelő szerkezete miatt torlódásokkal keseríti azok életét, akiknek ezen az útszakaszon van dolguk. Márpedig nem kevesen vannak ilyenek, hiszen csak a hídon napi szinten mintegy 15 ezer gépjármű halad át.
Azt már csak a margóra jegyezzük meg, hogy rendkívül régóta húzódó problémákról van szó, amelyek már 10 éve is beavatkozást igényeltek volna.
Az elvileg küszöbönálló felújítás már csak azért is tartja lázban a közlekedőket, mert a SSC korábbi tájékoztatása szerint hosszabb időre, akár három hétre is teljesen lezárhatják a hidat. A különösen forgalmas útszakaszt használók közül sokan emiatt például arra kényszerülhetnének, hogy egészen Gútán át kerüljenek a járásszékhely elhelyezkedése miatt. Komárom polgármestere, Keszegh Béla a megjósolható problémák miatt már áprilisban saját javaslatokat előterjesztve lépett kapcsolatba minden érintettel – beleértve az SSC-t is – annak érdekében, hogy a hídfelújítás ne fulladjon káoszba. Nyitra megyének köszönhetően pedig jelenleg is zajlik egy Gúta és Komárom közti közúti híd felújítása, amely eddig útszűkületet okozott.
Kapcsolódó cikkünk Komárom |
A Szlovák Közútkezelő Vállalat tulajdonában levő, napi szinten mintegy 15 ezer gépjármű által használt Vág-híd nyáron esedékes felújítása számos problémát vetít előre. A komáromi önkormányzat igyekszik aktívan részt venni a közlekedési helyzet kezelésében, hogy a felújítás ne fulladjon majd káoszba.
Év eleje óta lehet tudni, hogy a Szlovák Közútkezelő Vállalat (SSC) idén most már tényleg nekifog a Vág-híd felújításának. Mint közismert, ez a város egy közlekedési „ütőere“, egyben a Duna mente egyik legfontosabb folyami átkelőhelye. A konstrukció már több évvel ezelőtt kritikus állapotba került, így felújítása már évek óta köztémának számít.
Az előzetes információk szerint júliusban kellene elkezdődnie a felújításának, amelyet tovább bonyolít, hogy 2027 elején veszi kezdetét az ún. izsai letérő átépítése, nem beszélve egy további körforgalom létrehozásáról. Emellett nemrég kezdődtek el a Komárom és Gúta közti útszakaszon (ami a lehetséges terelőút szerepét töltheti be nyártól) egy kisebb, megyei tulajdonban levő közúti híd felújítási munkálatai az 573-as másodrendű úton, amelyet nem biztos, hogy befejeznek addigra, míg a Vágot átszelő konstrukcióhoz is nekilát a kivitelező cég.
Borítékolható, hogy ha nem kezelik megfelelően, nyártól állandó közlekedési káosz áll be Komárom környékén. Ennek köszönhető, hogy a város (habár tulajdonjogi viszont nem fűzi egyik közúti konstrukcióhoz sem) szeretné minél jobban elejét venni a problémáknak.
Kapcsolódó cikkünk Komárom |
Júliusban indul a komáromi Vág-híd felújítása, amely várhatóan nem kis bonyodalmat okoz majd a közlekedők számára. Folyamatosan csak egy sáv lesz járható a hídon keresztül, s akár három hétre is lezárhatják a teljes útpályát.
Júliusban kezdődhet el a Vág-híd felújítása – erősítette meg a Komáromi Városi Televíziónak Zuzana Matejičková (Smer) parlamenti képviselő. Jelenleg a közbeszerzési folyamat lezárása zajlik, s várhatóan hamarosan aláírják a szerződést is a kivitelezővel. A képviselő arról is beszámolt, hogy a felújítással foglalkozó munkacsoportba az ő kérésére bekerült Keszegh Béla (független) komáromi polgármester is.
Lapunkkal már januárban közölte a Szlovák Közútkezelő Vállalat (SSC), hogy
a munkálatok alatt várhatóan jelentős forgalmi korlátozásokra kell majd számítani. Matejičková most emlékeztetett, hogy a felújítás során csak egy sávon halad majd a forgalom. Ugyanakkor mintegy három hétre teljesen le fogják zárni a Vág-hidat.
Az SSC korábban lapunkkal azt közölte, hogy ebben az esetben Gúta felé terelik el a forgalmat.
Az az ún. izsai kereszteződés átalakítását illeti, ott a munkálatok csak 2027 januárjában-februárjában kezdődnek majd. Az államhoz tartozó utak közül ezen kívül megújul még a Pozsonyi úti felüljáró is, illetve rendelkezésre állnak a források az Erzsébet-szigetre átvezető csapóhíd teljes felújításához is.
Aktívan szeretne fellépni a város
Keszegh Béla (független) komáromi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertette a város álláspontját. Kiemelte Zuzana Matejičková (Smer) parlamenti képviselő szerepét, amelynek köszönhetően kimozdult a holtpontról a Vág-híd felújítása. Noha a médiában a munkálatok kezdeti időpontjaként folyamatosan a júliust emlegetik, Keszegh szerint még mindig nincs megerősítve ez a dátum.
A polgármester elmondta, számos megkeresés futott be hozzájuk is, például mezőgazdasági cégek részéről. Az intézmények és vállalatok ugyanis szeretnék előre tudni, hogy mikortól számoljanak a közlekedési korlátozásokkal. Keszegh Béla szerint minden érintett illetékessel kapcsolatban vannak kezdve a közlekedésügyi minisztériumtól az SSC-n át Nyitra megyével bezárólag.
Állandó munkacsoport felügyelhetné a felújítást
Szerdán hivatalos levélben fordult a polgármester az SSC-hez. A szövegben kifejtette:
a három hétig tartó teljes lezárást elviselhetetlennek tartja Komárom, hiszen az „a város alapvető életfunkcióit” veszélyeztetné.
Keszegh emiatt tájékoztatást kért arról, hogy a közútkezelő miképpen biztosítaná az „integrált mentőrendszer”, vagyis a rendőrség, tűzoltóság és a mentők számára a zavartalan működést. A város emellett felgyorsítaná a munkálatokat úgy, hogy az SSC szerződésben kötelezze a kivitelezőt erre. Ennek számos módja van: pl. két-három műszakokban végzett munka, amely aztán hétvégéken és az ünnepek során is folyhatna. Emellett csökkenteni kéne a hídzár idejét az abszolút szükséges minimális időtartamra.
Keszegh az alternatív közlekedési lehetőségről is kért információkat, legyen az pontonhíd vagy komp, nem beszélve a Vág két oldalán létesített ideiglenes gyűjtőparkolókról. Ezek létrehozásában maximális segítséget ajánlott fel a város.
További fontos pont a vasúti közlekedés megerősítése, beleértve a járatok sűrűségének növelését. A Vágot átívelő vasúti híd zavartalanul használható lesz, vagyis ezen keresztül vonaton zavartalanul be lehet majd jutni Komáromba. Keszegh továbbá javasolná egy vasúti megálló létrehozását Gyulamajor városrészben is.
A polgármester végezetül kialakítana egy operatív munkacsoportot is, amelybe a városon kívül állandó tagokat delegálna az SSC, a kivitelező, mellettük pedig a járási hivatal és mások.
Ha ez a csoport rendszeresen tanácskozna (pl. hetente), úgy Keszegh szerint minimalizálni lehetne a lakosokat érintő negatív hatásokat.
Ne maradjon le semmiről! Iratkozzon fel Hírlevelünkre!
A kivitelezők már megvannak
Az izsai letérő átépítésére vonatkozó közbeszerzést már régen lezárult, amelyet a pozsonyi METROSTAV DS, a.s. nyert meg még március végén. A Vág-hídra (amely valójában két különálló konstrukciót jelent) vonatkozó pályázati kiírást a négy pályázó cég közül a pozsonyi székhelyű MBM-GROUP, a.s. nyerte el a július 30-i keltezésű hivatalos dokumentum szerint. A vállalat 94 pontot kapott a megszerezhető 100-ból.
A megbízó hallgat – helyben szkepszis uralkodik
Az elmúlt hetekben két alkalommal is kerestük az SSC szóvivőjét. Általános tájékoztatást kértünk az építési engedélyekről, valamint a munkálatok ütemezéséről, különös tekintettel a beharangozott hídzárra. Jana Lukáčová szóvivő azonban ismételt megkeresésünkre sem válaszolt lapunknak. Vannak ugyan, aki tudnak egy állítólagos őszi kezdési időpontról, ám ennek egyelőre semmilyen hivatalos megerősítése sincs.
Andruskó Imre, a Magyar Szövetség városi és Nyitra megyei képviselője Orosz Örs képviselőtársával tartott mai sajtótájékoztatóján utalt arra, hogy a híd az állam tulajdonában van, de mint fogalmazott, ennek ellenére „mindenki a maga vonalán próbált mindent elintézni, de sajnos áll a folyamat“.
„Nagyon fájó szívvel, de ki merem jelenteni, hogy idén nem fogják elkezdeni, de bízom benne, hogy jövőre mindenképpen elkezdődik a híd felújítása“
– nyilatkozta Andruskó.
A komáromi városi képviselők közül nem Andruskó az egyetlen, aki 2027-es dátumot tart valószínűnek. Kovács Dávid még június első felében arról írt Facebook-oldalán, hogy az engedélyezési és előkészítési folyamatok elhúzódása miatt nem kizárt, hogy a munkálatok kezdete átcsúszik a jövő évre.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


