Cselgáncs-vb – Ungvári negyeddöntős, Karakas és Kármán kiesett

Cselgáncs-vb – Ungvári negyeddöntős, Karakas és Kármán kiesett

Az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós bejutott 73 kilogrammban a negyeddöntőbe, az 57 kilós Karakas Hedvig és Kármán Andrea viszont búcsúzott a 16 között a budapesti Papp László Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

A háromszoros világbajnoki bronzérmes Ungvári harmadik meccsén az Ázsia-bajnok mongol Tsogtbaatar Tsend-Ochirrel szállt szembe. A bíró mindkettejüket kétszer figyelmeztette passzivitásért és fogásbontásért, így jutottak el az első értékelt akcióig tartó hosszabbításig. Ebből 1 perc 14 másodperc telt el, amikor az ellenfél figyelmetlenségét kihasználva a 40 éves ceglédi dzsúdós térddel a földön egy kis belső horogdobást indított, amelyre a mérkőzésvezető előbb vazaarit, majd ippont ítélt.

Ungvári negyeddöntős ellenfele a georgiai Lasa Savdatuasvili lesz, akitől mindkét eddigi találkozójukon – köztük a londoni olimpia döntőjében – kikapott.

Hírdetés

A 2020-ban az év sportolónőjévé választott Karakas – aki 11-edikként stabil kvótás helyen áll a világranglistán – a brazil Ketelyn Nascimento elleni 16 perces csata után Anasztaszija Konykinával találkozott. A BHSE tavaly Európa-bajnok versenyzője 3/1-es győzelmi mérleggel állt az Eb-harmadik orosz ellen, ám az ötödik csata kezdettől fogva az ellenfél elképzelése szerint alakult. A 31 éves magyar egy perc elteltével már két intésnél tartott, Konykina pedig érezte, hogy a 2009-ben vb-harmadik Karakas nem frissen állt ki ellene, és folyamatosan próbálta újabb hibára késztetni. Ez szűk három percnél következett be, amikor Karakas kibújt egy fogásból, és megkapta harmadik figyelmeztetését, ami már a leléptetését jelentette.

Súlycsoporttársa, a junior Eb-ötödik Kármán Andrea a 16 között a dzsúdó egyik ikonikus alakjával, a hatszoros Európa-bajnok és négyszeres vb-ezüstérmes portugál Telma Monteiróval csapott össze. A 14 évvel idősebb ellenfél rutinosan, de akció nélkül hozta le a mérkőzést, amelyből 26 másodperc volt hátra, amikor az UTE 21 éves versenyzőjét harmadik intéssel leléptették.

(mti)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »