Csehországban elloptak egy lovat, amelynek Ramzan Kadirov a tulajdonosa

Csehországban elloptak egy lovat, amelynek Ramzan Kadirov a tulajdonosa

Csehországban elloptak egy angol telivért, a versenyló értéke mintegy 16 600 euró – közölte kedden a cseh rendőrség, amely egyben a lakosság segítségét kérte az ügy kivizsgálásában.

A 16 éves versenyló a Prágától észak-nyugatra fekvő Krabcice településen lévő méneshez tartozott – mutatott rá Pavla Kofrová rendőrségi szóvivő. A Jezdci.cz hírportál szerint az angol telivér tulajdonosa Ramzan Kadirov csecsen elnök.

Hírdetés

A méneshez tartozó Zazou nevű angol telivér eddig 36 versenyen vett részt, s ebből kilenc alkalommal győztesen került ki, amiért összesen több mint 1,2 millió eurót nyert tulajdonosának.

Az uniós szankciók miatt azonban Ramzan Kadirov a pénzhez nem juthatott hozzá.

Zazout valószínűleg péntek éjjel vagy szombat hajnalban lopták el ismeretlen tettesek. A Radiozurnál közszolgálati hírrádió szerint két oroszul beszélő ember már tavaly januárban, tehát még az ukrajnai orosz offenzíva előtt megpróbálta elvinni a lovat a ménesből, amit azonban Rostislav Kopecky, a krabcicei ménes tulajdonosa megakadályozott.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »