Csehországban angol telivért loptak

Csehországban elloptak egy angol telivért, a versenyló értéke mintegy 16 600 euró (mintegy 6,3 millió forint) – közölte kedden a cseh rendőrség, amely egyben a lakosság segítségét kérte az ügy kivizsgálásában.

Hírdetés

A 16 éves versenyló a Prágától észak-nyugatra fekvő Krabcice településen lévő méneshez tartozott – mutatott rá Pavla Kofrová rendőrségi szóvivő. A Jezdci.cz hírportál szerint az angol telivér tulajdonosa Ramzan Kadirov csecsen elnök.
   
Ramzan Kadirov 2012-ben vett meg Csehországban egy Darhorse névre hallgató ménest, amelyet még abban az évben nyilvántartásba vett a cseh Jockey Club. A Krim félsziget orosz elfoglalását, és az Európai Unió Oroszországgal szemben bevezetett szankcióit követően 2014-ben a cseh pénzügyminisztérium korlátozta Ramzan Kadirov hozzáférését a méneshez.
   
A méneshez tartozó Zazou nevű angol telivér eddig 36 versenyen vett részt, s ebből kilenc alkalommal győztesen került ki, amiért összesen több mint 1,2 millió eurót nyert tulajdonosának. Az uniós szankciók miatt azonban Ramzan Kadirov a pénzhez nem juthatott hozzá.
   
Zazout valószínűleg péntek éjjel vagy szombat hajnalban lopták el ismeretlen tettesek. A Radiozurnál közszolgálati hírrádió szerint két oroszul beszélő ember már tavaly januárban, tehát még az ukrajnai orosz offenzíva előtt megpróbálta elvinni a lovat a ménesből, amit azonban Rostislav Kopecky, a krabcicei ménes tulajdonosa megakadályozott.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »