Csehország nem hosszabbítja meg a szükségállapotot, fokozatosan nyitnak az üzletek

Csehország nem hosszabbítja meg a szükségállapotot, fokozatosan nyitnak az üzletek

Nem fogja már kérni a cseh kormány az április 12-én lejáró szükségállapot további meghosszabbítását, és a hónap végétől fokozatosan megnyithatnának az üzletek és a szolgáltatások is – közölte Jan Hamáček kormányfőhelyettes, belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke a Mladá fronta Dnes című napilapban kedden megjelent beszélgetésben.

„Személyesen azzal számolok, hogy ha minden jól megy, április végén elkezdődhet a szolgáltatások, az üzletek megnyitása és a vendéglők külső tereinek működtetése” – vélekedett a miniszter.

A cseh kormány úgy döntött, hogy a szükségállapot vasárnap, április 11-én éjfélkor véget ér – mondta Jan Blatný egészségügy-miniszter a testület kedd esti ülése után újságíróknak. „Betartottuk, amit a lakosságnak ígértünk” – tette hozzá a szaktárca vezetője, aki szerint a további védőintézkedéseket már a pandémia-törvény szerint fogják szabályozni.

Hamáček és Babiš azt mondta, hogy a gazdasági és a társadalmi életet korlátozó intézkedések fokozatos megszüntetésének konkrét tervét az egészségügyi minisztérium dolgozza ki. Jan Hamáček, aki a kisebbik kormánykoalíciós erő, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke is, úgy véli, hogy a szigorú óvintézkedések meghozták a várt eredményt, és hozzájárultak a járvány terjedésének korlátozásához.

Hírdetés

Az elképzelés azonban nem tetszik Babiš kormányfőnek, aki azt a sajtóban is bírálta. A kormány a keddi ülésén foglalkozott a témával és a szakminisztériumok álláspontjával összhangban végül az általános iskolák alsó tagozatainak részleges megnyitásáról döntött.

Ugyancsak kormányhatározat született arról, hogy hétfőn, április 12-én megnyílnak a gyermekruházatot és lábbelit árusító üzletek, a papírboltok és a termelői piacok is.

Bár a vállalkozói szféra minél hamarabb nyitást szeretne a szolgáltatásokban és a kiskereskedelemben, a kormány óvatos. Hamáček azt mondta: tavaly engedtek a nyomásnak, s bebizonyosodott, hogy ez nem volt jó lépés. „Ha folytatódik a helyzet javulása, nyitni fogunk, de elsietni nem akarjuk ezt az intézkedést” – szögezte le az országos válságstáb elnöke.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »