Csehország felfüggesztené a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság finanszírozását

Csehország felfüggesztené a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság finanszírozását

Csehország azt fontolgatja, hogy felfüggeszti a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) finanszírozását. Ennek oka a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Joáv Galant volt védelmi miniszter ellen kiadott körözés. Erről a Seznam Zprávy híroldal írt hétfőn, diplomáciai forrásokra és a parlamentben készülő határozatra hivatkozva.

Az ICC novemberben adott ki körözést Netanjahu, Galant, valamint Muhammad Dajf, a palesztin Hamász fegyveres szárnyának vezetője ellen háborús bűncselekmények és emberiesség elleni bűntettek gyanúja miatt. Izrael tagadja, hogy háborús bűncselekményeket követett volna el a Gázai övezetben.

Petr Fiala cseh miniszterelnök az ICC döntésére reagálva kijelentette, hogy ez a döntés gyengíti a bíróság tekintélyét más ügyekben. Jana Černochová cseh védelmi miniszter szintén szerencsétlen lépésnek nevezte a döntést.

A cseh külügyminisztérium szerint Csehország évente körülbelül 30 millió koronát (1,2 millió eurót) utal az ICC működésére. A Seznam Zprávy által idézett diplomáciai források szerint a bíróság most elveszítheti ezeket a forrásokat.

Jan Bartošek, a cseh parlament alsóházának alelnöke (KDÚ-ČSL), határozatot készít elő, amelyben hivatalosan reagálna az ICC döntésére. Elmondása szerint az ügy megoldásáról szóló egyeztetések zajlanak, de ezeknek összhangban kell lenniük a külügyminisztérium és a kormány álláspontjával.

Hírdetés

Bartošek korábban már a közösségi médiában is javasolta, hogy függesszék fel Csehország pénzügyi hozzájárulását az ICC működéséhez, és felszólította a kormányt és a külügyminisztériumot, hogy fontolják meg az ICC szerződő feleinek gyűlésén való részvétel átmeneti szüneteltetését.

A képviselők várhatóan hamarosan, akár már ezen a héten szavazhatnak az esetleges határozatról, bár a parlamentben a költségvetés is napirenden van, így nem biztos, hogy sor kerül az ICC-vel kapcsolatos ügyek megtárgyalására.

Ha a határozatot el is fogadják, az nem kötelezi a kormányt cselekvésre. Az ICC-ből való kilépésről azonban csak a parlament dönthet, nem a kormány. Mariana Wernerová, a cseh külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy az ICC szerződő feleinek gyűlésén való cseh részvételről a parlament és a szenátus kétharmados többséggel határozhat.

Az ICC finanszírozásának felfüggesztése nem járna Csehország tagságának megszűnésével. A tagságról kizárólag maga Csehország dönthet. Wernerová szerint azonban Prága például szavazati jogát elveszítené, ha felfüggesztené a hozzájárulást.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »